Niki grófnő gépfegyverrel festeget

Catherine Marie-Agnesde Saint Phalle grófnő, akit Nikinek becéztek, 1930-ban született Párizsban. Niki anyagiakban nem szenvedett hiányt, viszont a szeretet és az odafigyelés annál inkább hiányzott a szülői házban. Nyomasztóan fojtogató és erőszakos légkör uralkodott a családban, a legkisebb kihágást is veréssel torolták meg a szülők: az apa nagyon sokszor véresre verte a kislányt. Niki úgy gondolta, hogy nem szeretik, és csak teher a családja számára - és amikor a szülők internátusba adták, ez az érzése még inkább felerősödött...

A kár, amit az apa okozott, nem gyógyítható, Niki nem tudta feldolgozni ezt az iszonyatot. Kétségbeesett volt, de nem tudott kihez fordulni, állandó rémálmok és önvád gyötörték. A lélekben teljesen összetört kamaszlány csodaszép nagylánnyá serdült, magazinok címlapján szerepelt. Annyi csillogás vette körül, hogy senki se vette észre, micsoda kínok gyötrik. Ebben az időben ismerkedett meg és szeretett bele Harry Mathew amerikai íróba, akivel megszöktek és összeházasodtak.

Harry igazán megértő, türelmes és szeretetteljes férj volt, de mindhiába, a feldolgozatlan trauma állandóan ott kísértett a háttérben. Nikinek különös mániái lettek: egyre csak gyötörte annak az emléke, ahogy az apja a szájába dugja a nemi szervét. Ez pedig egy különös szokás formájában tört elő a tudatalattijából: állandóan a felső ajkát harapdálta, ami annyira megsérült ettől, hogy műtéttel lehetett csak rendbe hozni.

Niki be is számolt az őt kezelő pszichiáternek a nemi erőszakról, azonban az orvos nem hitt neki: a női fantázia túltengésének tartotta a történetet. Még akkor is kétségbe vonta az állításait, amikor a nő elé rakta az apja levelét. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy a megbecsült arisztokrata és hívő katolikus férfi képes lenne ilyenre. Sőt, olyat tett, amit az orvosi etika teljes szigorral tilt: levelet írt az apának, és figyelmeztette, hogy ha nem vigyáz, a lánya veszélyes fantáziájának áldozata lesz.

Mivel Nikinek senkije nem volt, akihez fordulhatott volna, kétségbeesésének levezetőszelepe a művészet lett.

Niki grófnő karabinerrel kezd festeni

• Az asszony gipszplasztikákra kezdett lövöldözni. A gipsz üregeibe festékzacskókat helyezett el, amik találat esetén felrobbantak, és tartalmuk, mint a vér, végigfolyt a figurákon.
• Máskor pedig fehér férfi inget ragasztott egy fára egy lazán megkötött nyakkendővel, azt szögekkel verte ki, majd fekete festékkel szórta le, és a fej helyére egy céltáblát szerelt, amibe nyilakat lövöldözött.

  

Ezekkel a lövöldözős képeivel Niki magára irányította a figyelmet. Hirtelen egy művészcsoport középpontjába került, egy tucat művész támogatta és csodálta, köztük Brâncuși, a szobrász, Yves Klein, a festő és a svájci Jean Tinguely kinetikus szobrász, aki további élete központi figurája is lett. Életüket is összekötötték és a munkájukban is elválaszthatatlan társakká váltak.

Vajon kire célzott?

"Dühös voltam a férfiakra, a társadalomra, és dühös mindenkire. Szerencsémre rám talált a művészet, ez segített, hogy elbánjak ezzel a dühvel. Mint megváltást és szükségszerűséget öleltem át a lehetőséget "- mondta.

A derűs, kövér nők diadala

"A férfiaknak végük, most a nők következnek." - mondta a grófkisasszony, és egy sereg óriásnőt készített poliészterből. Tulajdonképpen a nyilvánosság előtt ezekkel a tarka, nagymellű és nagyseggű Nanákkal vált ismertté. A művésznő teremtő kedvében most ezek a vidám óriásnők születtek meg, amiknek vas vázát a szeretett férfi, Jean Tinguely készítette.

Jean Tinguely halála után Niki de Saint Phalle San Diegóba költözött. Kalifornia forró klímáját az orvosok ajánlották neki. Súlyos tüdőtágulással és asztmával kezelték, amit a korai Nanák poliészter anyagának vegyi kipárolgásától kapott. Ebbe is halt bele 2002-ben.

"Számomra a művészi munka volt az életem igazi nagy szerelme, és valószínűleg ez mentett meg."

Nyitókép: AFP forum