Picasso: nyomortól a dicsőségig

Egy eredeti Picasso festmény a gazdagság és a luxus szimbóluma. Kizárólag a felső tízezer kiváltsága. És az idősödő Picasso is igencsak irigylésre méltó körülmények közt tengette "nyugdíjas éveit" a francia Riviérán. Ám nem volt ez mindig így. Nagyon nem.

Picasso 1900-ban érkezett először a francia fővárosba, majd néhány párizsi látogatás után úgy döntött, hogy ott is marad. A szállodára kapott szerény apanázs nagyon gyorsan elfogyott, így sürgősen szállást kellett keresnie. Ahhoz túl büszke volt, hogy szüleitől kérjen segítséget, hiszen pont az volt a cél, hogy bebizonyítsa: meg tud állni a saját lábán.

Forrás: Wikipedia

Ugyanebben az időben egy másik ifjú, Max Jacob is a Montmartre utcáin lődörgött, amikor egy kirakatban megpillantotta Picasso egyik festményét. Annyira lenyűgözte őt a műalkotás, hogy úgy döntött, felkutatja Picassót. A két művészpalánta életre szóló barátságot kötött. Zsebük ugyan üres, de fejük tele volt ötlettel és lelkesedéssel. Együtt béreltek ki egy nyomorúságos kalyibát a Montmartre lankáján. A szobájuk akkora volt, hogy csak felváltva tudtak aludni: Picasso nappal, Jacob pedig éjszaka.

Picasso első szerelmét és múzsáját, Fernande Oliviert is itt ismerte meg, és hamarosan össze is költöztek egy másik lepusztult műteremlakásba. A szegénység mindenhol körülvette őket, a kis szobában - ami egyszerre szolgált lakásnak és műteremnek - sem áram, sem folyóvíz nem volt. A bútorzat pedig egy rozoga komódból és egy összecsukható ágyból állt. Vaskályha szolgáltatott valamicske meleget, és egy ócska cserépedényt használtak mosdóként.

Forrás: Wikipedia

Igazán rémes állapotok uralkodtak: nyáron a fojtogató hőségtől szenvedtek, télen pedig olyan hideg volt, hogy a szobában éjszaka befagyott a mosdóvíz. Vásznak, festékek, ecsetek, rongyok és lábasok tarka összevisszaságban hevertek szerteszét. Frank Bergess műkritikus nemes egyszerűséggel lepratanyának titulálta az épületet és a festő műtermét.

Forrás: Wikipedia

Ilyen nyomorúságos körülmények között élt öt évig Fernande-nal, nagy sárga kutyájával, Frikával és az asztalfiókban lakó jámbor, kis fehér egérrel. Itt, a nélkülözés és nyomor közepette festette a kubizmus alapművét, az Avignoni kisasszonyokat.

Avignoni kisasszonyokForrás: Wikipedia

A szegénység ellenére élete legboldogabb időszakának vallotta az itt töltött időt. Picasso a saját útját járta. Konokul kitartott elvei mellett, merész művészeti újításai és tökélyre törekvése ellenére - vagy épp azért - hosszú évekig nem tudta eladni képeit senkinek. Sokszor éhezett és fázott, de eltökéltségén ez mit sem változtatott.

Aztán beköszöntött az úgynevezett "kék korszak". Picasso barátja alkoholmámorban öngyilkosságot követett el. A fiatal festő ettől kezdve a kék színnel fejezte ki e veszteség kapcsán érzett magányát, elhagyatottságát, szomorúságát.

Az öreg gitárosForrás: Wikipedia

Kék korszakának képei azonban lassacskán piacot találtak: egyre több gyűjtő kezdett a művei után érdeklődni. Egyikőjük a jó házból származó fiatal német, Wilhelm Uhde volt, aki meglátta Picasso egyik művét, és tíz frankért meg is vette azt.

Pár nap múlva néhány festővel és költővel ült a Montmartre egyik kávéházának asztalánál, ahol a mellette ülő ismeretlen férfinak a nemrég vásárolt festményről tartott lelkes beszámolót. Közben nem is sejtette, hogy ez az ismeretlen fiatal festő nem más, mint Picasso. Aki figyelmesen végighallgatta a róla szóló dicshimnuszt, majd hirtelen pisztolyt rántott elő a zsebéből - amit bizarr szokásként magával hordott, -, és a levegőbe lőtt vele. Ezzel fejezte ki örömét, hogy talált egy embert, aki művészetének csodálója.

SHE

És ez a lövés lett a kezdete Picasso művészeti diadalmenetének. Bár az első kép eladásától eltelt még jó néhány év, amíg véglegesen elhagyhatta a Montmartre nyomorúságát, hogy a Montparnasse-on telepedjen le - de ekkor már keresett festő volt. Ám egész életében táplálkozhatott a pár szűkölködéssel töltött esztendő tapasztalataiból.

Nyitókép: AFP forum

    Ezt olvastad már?