Már bocsánat, de lehetne, hogy nem néztek hülyének?

Aki szép, annak buli az élete, minden az ölébe hullik, nincsenek problémái, mondjuk esze se – nagyjából ilyen sztereotípiák alakultak ki azokról, akikkel bőkezűen bánt a természet a kinézetüket illetően. Ugyan nem állítható, hogy nem részesülnek pozitív diszkriminációban a szép emberek, de nagyjából ugyanannyi negatív előítélettel is találkozhatnak. Bár én sosem tartottam magamat különös szépségnek, az egészségesnél jóval nagyobb önkritikával rendelkezve azért azt mégis elmondhatom, hogy nem olyan rossz rám nézni. Hogy ezt élveztem-e valaha? Nem, egyáltalán.

Vannak, akik fürdőznek a figyelemben, az én inkább introvertált természetem viszont jobban szereti, ha észrevétlen maradhat, amennyire lehet. Ez nem könnyítette meg a dolgomat, ugyanis mivel nem szerettem és nem tudtam sem csevegni, sem bájologni, sokan tartottak nagyképűnek, barátságtalannak. Mára azért mondhatni belerázódtam, vagyis folytatok semmitmondó beszélgetéseket, és elfogadom, hogy ez egyeseknek nagyon jól esik, úgyhogy nem is gondolkozom rajta, kell és kész. Pontosan úgy, ahogy ahhoz is hozzászoktam, hogy automatikusan azt hiszik, csak háromig tudok elszámolni, aztán összezavarodom.

Sosem néztem volna ki belőled!

Mondják meglepetten, és ezt a „bókot” még meg is kellene köszönnöm. Mégis mit nem néztek ki belőlem? Hogy el tudom végezni azt a munkát, amire felvettek? Akkor mégis 

Hogy vannak gondolataim, ötleteim, képességeim és érzéseim, az aztán meg sem fordult a fejükben. Ezért is engednek meg maguknak sokkal többet: lenéző beszólások, becézgetések – hétköznapok. Ha mégis eleresztenek egy dicséretet, az biztosan a következővel kezdődik: Ahhoz képest… Ezek az úgynevezett bántó bókok, amik még véletlenül sem igazi, őszinte dicséretek akarnak lenni.

Micsoda problémák!

Tudom, tudom – ha azért néznek hülyének, kezelnek idiótaként és próbálnak meg megalázni, mert nem vagy csúnya, akkor nem panaszkodhatsz. 

 Nos, köszönöm ezt a mély együttérzést, de hadd áruljak el egy titkot: teljesen mindegy, milyen okból bánnak veled rosszul, az attól még ugyanúgy hatással lesz az önértékelésre és az önbizalomra, vagyis ugyanolyan borzasztóan esik. Persze az ember idővel megtanulja kezelni ezeket a helyzeteket, páncélt növeszt és azt is megérti, hogy az ilyesfajta viselkedés általában a szorongó, frusztrált emberek sajátja, de idő, mire eljutunk idáig. Addig pedig bizony fáj, ez van.

Ez a példa is arra világít rá, hogy az előítéletek és a valóság mennyire távol állnak egymástól, na meg arra, hogy mindannyiunknak megvannak a maga kihívásai és küzdelmei, és igen, senki nem vívhatja ki helyettünk mások elismerését, de nem mindenkiéért érdemes megküzdenünk.

Nyitókép: Shutterstock