Az, hogy megvan mindened, még nem garancia a boldogságra

Dóra unottan nézett ki az ablakon, miközben a pszichológusára várt. Már egy ideje nem volt jól lelkileg, fáradt volt, motiválatlan és frusztrálta minden és mindenki. Sokszor gondolt arra, hogy milyen hálátlan, otthon várja a férje és a két gyermeke, egészséges, jó anyagi körülmények között él és ő mégsem érzi jól magát a bőrében.

Nehezen tudta felidézni a boldogság érzését, inkább a melankólia és a depresszió jellemezte az eddigi életét. Nehéz gyerekkora volt, a szülei korán elváltak, az apját alig látta, az anyja pedig ivott és fűvel-fával összeállt. Sokszor azt érezte, hogy nem azt az életet éli, amit szeretne, legszívesebben elszökött volna otthonról, de nem volt hova mennie. A legszebb évek talán a főiskolás évei voltak, feljött Budapestre, kollégista lett és végre azt csinált, amit csak akart. Sok barátja volt, az egyetem mellett rendszeresen sportolt, bulizott, utazgatott. Szabad volt.

Ugyanakkor mindig arról ábrándozott, hogy nagy családja lesz majd 2-3 gyerekkel, családi házzal, kutyával. Zsolttal az egyetem után ismerkedett meg, szerelem volt első látásra. A férfi rajongott érte, a tenyerén hordozta és bár voltak olyan tulajdonságai, amik zavarták Dórát, mégis igent mondott, amikor megkérte a kezét. Valójában sosem voltak problémái az ismerkedéssel, ha belegondolt, alig töltött 1-2 hónapot egyedül az életében. Megszokta, hogy van mellette valaki, hogy nem kell egyedül megküzdenie a hétköznapi problémákkal, belekényelmesedett, lassan egyedül már sétálni se ment el szívesen.

Az első közös gyermeküket nem tervezték, de Dóra nagyon boldog volt, amikor kiderült, hogy várandós. Mások éveket várnak arra, hogy összejöjjön a baba, de nekik szinte elsőre sikerült. Jól élte meg a terhességet, bár felszaladt rá pár kiló, de nem érdekelte. Viszont Áron születése után nem ismert magára, sokat sírt, állandóan szomorú volt és nem tudott örülni a babának sem. Úgy érezte, hogy alkalmatlan az anyaságra, sosem lesz már olyan az élete, amilyen előtte, képtelen volt aludni, állandóan ingerlékeny és feszült volt. Szülés utáni depresszió, azt mondták. A pszichoterápia szerencsére segített, jobban lett, ő pedig igyekezett mindent bepótolni és tökéletes anya lenni.

Forrás: Shutterstock

Amikor Hanna megérkezett az életükbe, Áron már hároméves volt. Dóra szívesen visszament volna dolgozni, nagyon rosszul viselte az állandó otthonlétet és azt, hogy keveset van emberek között, de Zsolt szerette volna, ha a két gyermek között nincs nagy korkülönbség. Dóra - bár bizonytalan volt -, belement, és láss csodát, a második baba is elsőre összejött. Mivel már mindenre fel volt készülve, így szerencsére Hanna érkezését sokkal jobban viselte, próbált részt venni közösségi programokon, de még mindig sokszor előfordult, hogy rátört a depresszió, és legszívesebben ki sem mozdult volna a lakásból. Imádta a gyerekeit, mindig erre vágyott, mégsem tudott felhőtlenül örülni az életének.

Közben a férje sikeres üzletember lett, úgyhogy hamarosan beköltöztek az álomházba, évente háromszor jártak nyaralni, ő pedig a gyerekek mellett visszament 4 órában dolgozni, hogy hasznosnak érezze magát. Mindent megkapott az élettől, amire valaha vágyott, a várva várt boldogság azonban elmaradt. Valami hiányzott, de maga sem tudta megfogalmazni, hogy mi az.

A pszichológus szerint az a legnagyobb baj, hogy nem szereti önmagát, de hát miért is szeretné? Valójában nem ért el még semmit magától, az egész eddigi élete a házasságáról és az anyaságról szólt. Ráadásul túl könnyen jött minden, neki nem kellett társkeresőn ismerkedni vagy lombikra járni, ahogy az egyik barátnője teszi. Nem ismeri a saját erejét, mert sosem volt rá szüksége. Hozzászokott a jóhoz, ez lett a normális, de sosem tudta igazán értékelni.

Miközben minden az ölébe hullott, amire valaha vágyott, elveszítette önmagát és lassan mellékszereplő lett a saját életében. Fogalma sem volt arról, hogy ki lenne ő, ha nem lenne feleség és anya, belefásult a hétköznapokba és abba, hogy mindig mások boldogságát tartotta szem előtt.

„Az a te legnagyobb bajod, hogy valójában soha semmiért nem kellett megküzdened" – visszhangoztak a fejében az anyja szavai és elhatározta, az életében először küzdeni fog a legfontosabb dologért, a saját maga boldogságáért.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek