Sok nő hajlamos a gyerekek születése után a férjét apának szólítani, amit sokan tartanak károsnak, legalábbis a házasságra nézve. A férfiak apázása kiöli a párkapcsolatból a romantikát, sőt, egyenes út lehet a megcsaláshoz.
Ahogy azt már már többször is írtam, a legtanulságosabb beszélgetéseket tömegközlekedés közben lehet elcsípni. Így volt ez a minap is, amikor a buszon véletlenül fültanúja voltam egy beszélgetésnek. Egy csinos fiatal lány mesélt a barátnőjének a friss párkapcsolatáról: a legújabb hódítása egy nős, kisgyerekes apuka, aki elképesztő, mennyire odavan érte. A beszélgetésből kiderült, hogy a csajszi gyakornok egy multinál, és a tapasztalt és sármos kolléga sokat segít neki... Tipikus sablonos sztori, de egy momentumát azóta sem tudom kiverni a fejemből.
Forrás: 123rf
Az „apázás” a párkapcsolat halála?
Az őzike szemű, gondosan sminkelt csábító arról (is) értekezett, hogy szerinte a sikerének egyik kulcsa a megszólítás. Mert mellette a szerelme igazi férfi lehet, mivel szemben a szánalmasan unalmas feleségével, ő sohasem szólítja őt apának. És ha neki egyszer gyereke lesz, tuti, hogy nem apázza a férjét, mert az szerinte biztos út a megcsaláshoz.
Nem most hallottam először, hogy baj van azzal, ha valaki nem nevén nevezi házastársát, ezért kissé magamba is szálltam és végigpörgettem, hogy nálunk vajon, hogy van ez? Rögtönzött párkapcsolati analízisem eredménye az lett, hogy bizony gyakran vétkezünk mi is, főleg a gyerek jelenlétében. Kettesben és felnőtt társaságban viszont szinte soha, igaz, akkor sem keresztnevünkön, hanem régi, jól bevált beceneveinken szólítjuk egymást.
Nem tagadom, beparáztam és megfogadtam soha többé nem szólítom apának a férjemet, biztos, ami biztos. Engem is taszít, ha egy páros nagyobb társaságban is „apázza-anyázza" egymást. (Ennél már csak az örökös többes szám idegesítőbb: „Már bilibe kakilunk”.)
Néhány napja, tudatosan figyelek erre és amint kiszalad a számon, egy „Apa, mit kérsz vacsorára?” vagy egy „Apa, akkor ma mesélsz te?”, megfogadom, hogy ilyet, többé soha! Nehogy már ezen múljon.
Minek vagy kinek nevezzelek, ha apának nem szólíthatlak?
Rendben, de akkor, hogyan? Mi legyen a megnevezés? Van neki neve, szólítom azon. Ettől az én férjem kiborul, azt mondja, olyan, mintha egy kollégájával beszélgetne. Na, köszi, hiszen ez volt a cél, nem? Hogy úgy tekintsen rám, mint a dögös kis gyakornokra. Mondjuk engem is idegesít, ha a keresztnevemen szólít, olyan személytelennek érzem. Maradnak a becenevek, melyekről szintén megoszlanak a vélemények.
Az egyik népszerű társkereső kutatott a témában és kiderült, hogy a felmérésben részt vevők többsége szereti becézni a párját, és azt is, ha a másik ilyen formán kedveskedik nekik. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők azonban a többiekhez képest nagyobb arányban tartják erőltetettnek a becézést, és inkább kerülik azt.
A leggyakoribb becenevek a „drágám" és az „édesem", ezeket követi a „szívem" és a „kicsim".
Megosztóak az állatneves becézések is. Nagyjából ugyanannyian szeretik és használják szívesen a „nyuszikám", „cica", „mókuskám", „mackó" vagy egyéb, gyakran kicsinyítő képzővel ellátott állatneveket, mint ahányan irtóznak tőlük. Közülük a „cica" és a „nyuszi" a legkedveltebbek, ugyanakkor ezeket tartják legidegesítőbbnek is a legtöbben.
Na, igen. Nekem ezek talán még annál is személytelenebbek, mint a keresztnéven szólítás. Sőt, olyan érzésem van, mintha a fent említett becenevek mögé, bárki behelyettesíthető lenne, így még a nevét sem muszáj megjegyezni. X = Cica = Julcsi.
Azért a legtöbb komoly kapcsolatban a kezdeti ismerkedős fázis után, spontán kialakul egy fix becenév, amiről tudjuk, hogy szívből jön és mindkét félnek kedves. Ez egyfajta cinkos kapocs két ember között, ami sohasem válik sablonossá.
Ha nem visszük túlzásba, szerintem a gyerekek előtt teljesen rendben van, ha azt mondjuk: „apa, gyere ide, kérlek!" Nem hiszem, hogy bármelyikünk arra asszociálna, hogy a férjem az apám, és azért hívom így. Egyszerűen csak abban a szituációban inkább vagyunk szülőtársak, mint szeretők. Ha este végre kettesben lehetünk, újra nő meg férfi vagyunk, eszünkbe sem jut a másikat apának, anyának hívni, ahogy nagyobb társaságban sem hangzik el, hogy „Apa, hoznál nekem egy gin-tonikot?"
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
