Már fiatal koromban eldöntöttem, én soha senkinek nem leszek a szeretője

Szeretném leszögezni, hogy ezzel nem azt akarom mondani, hogy elítélem azokat, akik ezt az utat választják. Ez mindenkinek a saját döntése. Mondjuk úgy, hogy fiatalabb koromban oroszlán nőhöz méltón nekem ehhez túl nagy volt az egóm vagy túl erős a büszkeségem, hogy elfogadjam bárki életében a második helyet. Most pedig csaknem 40 éves fejjel már túlságosan szeretem magam ahhoz, hogy megengedjem valakinek, hogy csak használjon. Ráadásul csak akkor, ha ő épp ráér, ha ő épp kíván és ha épp el tud szabadulni otthonról. Én nem akarok hazugságok árán pár lopott órát és csalóka szerelmet.

Nekem megalázó lenne megélnem, hogy a szerelmem, miután kimászott az ágyamból, rohan a zuhany alá, hogy lemossa magáról az illatomat és este már a felesége ágyában aludjon el. Nem tudom elképzelni, hogy ne szerethessem szabadon azt a férfit, aki a mindent jelenti a számomra, hogy ne sétálgathassunk kézen fogva az utcán. Szóval inkább fogalmazzunk úgy, nem értem meg azokat a nőket, akik megelégednek ennyivel vagy nem látják be, hogy ennél sokkal többet érdemelnek.

Persze soha ne mondd, hogy soha, mert az élet hajlamos olyan helyzeteket dobni, amikre nagyon nehéz nemet mondani. Több barátnőm is került már hasonló helyzetbe és nem azért, mert ők szeretők akartak lenni. Volt, aki halálosan beleszeretett egy nős férfiba és végig elhitte neki, hogy elválik és őt választja majd. Volt olyan barátnőm, akinek a nős párja valóban el is vált, de utána mégsem őt választotta élete párjának, hanem egy következő nőt. És olyan felállást is ismerek, ahol mindenki tudott mindenkiről és mégis mindenki tönkrement a helyzetben. Ami biztos, hogy mindhárman rengeteget tanultak ezektől a férfiaktól, leginkább önszeretet témában. Mert van az a pont, amikor rájössz, hogy ennél sokkal, de sokkal többet érdemelsz.

Nekem is voltak olyan helyzetek az életemben, amikor foglalt férfiak tetszettek meg. Ismerem azt az érzést, amikor egymásra néztek és legszívesebben ráugranál, de közben tudod, hogy neki párja van. Én ilyenkor mindig meghúztam egy éles határt. Bevállalom, leginkább azért, mert azt gondolom, ezekből a helyzetekből mindig a szerető jön ki a legrosszabbul, én pedig nem akartam pórul járni. Sokkal erősebb volt nálam az önvédelem, mint hogy belemenjek egy rizikós helyzetbe. Másrészt mindig vágytam az igazi romantikus szerelemre, amibe egyszerűen nem illik bele, hogy a pasim szex után mindig lelép és levegőnek néz egy társasági eseményen, ha a felesége is jelen van.

Persze lehet ez is izgalmas: lopott percek, lopott órák, pezsgő adrenalin, a lebukás veszélye pedig még fokozottabbá teszi a vágyat és érzékibbé az együttléteket. Nincsenek hétköznapi gondok, csak az izgalom, a vágy, az elérhetetlenség. És igazából felelősség sincs. Nem kell nagyon alkalmazkodni, élheted mellette a szabad életedet, de valaki mégis van, aki legalább titkon szeret és aki pár órára hozzád bújik.

Azt hiszem, az ember mindig az alapján hoz döntéseket, hogy egy adott helyzetben mennyit nyer és mennyit veszít. Nekem az, hogy szerető legyek, sosem érte volna meg. Akkor már inkább az egyedüllét, ahol legalább van rá esélyem, hogy bármelyik pillanatban betoppanjon az életembe a nagybetűs férfi, aki csak engem szeret.

Nyitókép: Shutterstock