Felfal minket a magány… Miért van mégis ennyi szingli ember manapság?

Mindannyiunk fejében él egy vágy, milyen társat szeretnénk – ha valaki nem illik a képbe, már esélyt sem adunk neki

Egyszer olvastam valahol, hogy a legtöbben azért nem találjuk a szerelmet, mert a végletekig ragaszkodunk egy elképzeléshez, ki is lenne az ideális személy számunkra. Az érzelmek azonban nem függenek össze a nagy mellekkel, duzzadó bicepsszel és vastag pénztárcával. Sokszor a külsőségek alapján ítélünk, és nem mérjük fel reálisan, valójában ki az az ember, aki igazán boldoggá tudna minket tenni. Velem többször előfordult, hogy olyan emberbe szerettem bele, aki nem is volt az esetem, mint ahogy az is megtörtént, hogy a tökéletesnek hitt férfi egyáltalán nem mozgatott meg bennem semmit.

Nagyon sokan küzdünk kötődési problémákkal

Minden a gyerekkorból indul, a párkapcsolati problémák nagy része is. Főleg a 30 feletti fiataloknál látom, - beleértve magamat is -, hogy képtelenek biztonságosan kötődni egy másik emberhez. Ezalatt azt értem, hogy ha belekerülnek egy párkapcsolatba, akkor vagy kétségbeesetten ragaszkodnak a párjukhoz és hamar erős függőség alakul ki náluk, vagy nem engednek közel magukhoz senkit, és képtelenek hosszútávon elköteleződni. Emögött pedig gyakran az áll, hogy amikor mi voltunk csecsemők, a szüleink még nem voltak olyan tudatosak, nem olvastak el ezer könyvet, hogyan kell kiegyensúlyozott gyereket nevelni. Akkor még az volt a divat, hogy hagyták a kisbabákat sírni, nem kapták fel őket azonnal. Nem töltöttek velünk annyi időt, nem szeretgettek minket annyit és ennek az lett a vége, hogy nem tanultunk meg biztonságosan kötődni. Sokunkban van egy űr, egy erős szeretethiány, amit egy másik emberrel akarunk begyógyítatni.

Mindenki tele van csalódással, félünk újra szeretni

A Tinder-generáció nagy része teljesen kiégett, átélt már pár ghostingot, számos visszautasítást, így nem csoda, hogy lelkileg teljesen belefáradt a párkeresésbe, és kezdi feladni a reményt, hogy valaha egyszer társra lel. Arról nem is beszélve, ha valaki mégis megdobogtatja a szívünket, akkor bekapcsolnak a félelmek, mi lesz, ha ő is csalódást okoz, ha neki sem leszek elég jó?

Bevallom, én is sokszor érzem azt, hogy inkább sorozatot néznék, mint elmenjek egy rendezvényre, vagy felmenjek egy társkeresőre. Bele lehet fáradni az állandó próbálkozásba, csalódásokba, a lakásom biztonságos falai között azonban tuti nem talál rám a nagy szerelem.

Önzőek vagyunk, csak magunkkal törődünk

Végül, de nem utolsósorban, szerintem azért van ennyi szingli férfi és nő, mert képtelenek egymást megérteni, egymással kommunikálni.

A legtöbb ember arra nem képes, hogy az ismerkedés során kérdéseket tegyen fel a másiknak. Ezt soha nem bírtam megérteni: hogy akarunk úgy társat találni, hogy egyáltalán nem vagyunk kíváncsiak a másikra?

Nyitókép: Shutterstock