A szerelem szükséges, de nem feltétele a jó házasságnak.

Ám most, hogy nincs tele a fejem a szentimentalista és romantikus irodalom gőzével, és már nem vagyok szenvedélytől fűtött csitri, másképp látom a helyzetet. Nem vesztettem el a hitemet a szerelemben, csak márnem vagyok húszéves hebrencs, aki rajongva szeret, mint egy kölyökkutya. Lelkileg és szellemileg is érett nővé váltam.

Nemcsak azért jutottam erre az álláspontra, mert felnőttem, hanem mert megismertem ezzel kapcsolatban mások véleményét - közöttük a férjemét is. Már az eljegyzésem után voltunk, mikor felmerült ez a téma, és a vőlegényem azt mondta: hosszú évek óta szeret, de azért is várt a lánykéréssel, mert biztosra akart menni. Kétségkívül karcolta az egómat, hogy nem puszta szerelemből vesz el.

Ám a vőlegényem rávilágított arra, hogy neki komoly szándékai vannak - mindig is azok voltak. Elmondta, hogy csak egyszer kíván házasodni, és akit elvesz, szeretné, ha a gyermekei anyja lenne. És ahhoz, hogy biztos legyen a döntésében, időre volt szüksége. Alaposan ki kellett ismernie minden helyzetben, így mikor arra jutott, hogy megkéri a kezemet, már biztos volt abban, hogy jól választott.

Közben megismertem több olyan házaspárt, akik arról meséltek, hogy eleinte nem voltak kifejezetten szerelmesek egymásba, de mégis megkedvelték a másikat, és ideális partnernek tűntek egy házassághoz. Tehát összeházasodtak, és később megjött a szerelem is. Tudom, hogy anno, a régi időkben ez így ment, és bizonyos országokban, kultúrákban a mai napig élnek az elrendezett házasság lehetőségével. De szerintem jobb, ha magunk választhatjuk ki azt, aki mellett egy életre leparkolunk.

Ez pedig történhet szerelemből vagy racionális döntés alapján is. Ugyanis ideális esetben csak egyszer szeretnénk házasodni - hiszen nem vágyunk válásra, csalódásra, lelki sérülésre, vagyonmegosztásra meg harcra a bíróságon a gyermekfelügyeleti jogért. Ha pusztán szerelemtől fűtve házasodunk, akár már néhány hónapnyi ismeretség után - mint ahogy azt sok mai fiatal teszi -, annak könnyen válás lehet a vége. Mert nem ismerjük egymást eléggé - de talán még önmagunkat sem.

Márpedig tudni kell, mit várunk a házasságtól, és hogy akivel össze kívánunk házasodni, az meg tudja-e adni nekünk ezt. Azzal is számolni kell, hogy egyesek csak hónapokkal, évekkel később fedik fel valódi önmagukat. Kell egy kis idő arra, hogy kiismerjük egymást, mert a gyakorlatban is ki kell derülnie: vajon menni fog a jóban-rosszban, egészségben-betegségben egy életen át?

A házasság egyszerre adja a kapcsolaton belüli szabadságot és a biztonságot, az érzelmek bőségével együtt. Sőt, meg merem kockáztatni: a házasság a jövő ígéretét nyújtja. Nem tudhatod, mivel foglalkozol majd öt év múlva, de aki jól házasodik, az biztos lehet benne, hogy öt év után is ott lesz vele a házastársa - talán az első gyereke is. Hogy a házasság minden ajándékát élvezhesd, igenis venned kell a fáradságot, hogy időt szánj arra, hogy megismerd azt, akivel össze kívánod kötni az életedet. Tisztában kell lenned vele, vajon a kedvesed beleillik a házassággal kapcsolatos elképzeléseidbe, vagy sem.

Nyitókép: Shutterstock