Ismerősnek jelölt az ex, azóta csak rá gondolok.

Valahogy úgy éreztem, segíteni fog abban, hogy elérjem a szükséges éberségi szintet - perceken belül kezdődött egy online meetingem. Az kétségtelen, hogy a home office legnagyobb előnye, hogy pizsiben, kócosan és smink nélkül is gond nélkül dolgozhatsz. De az agyadnak kell valami, ami felpörgeti. Ez egy pillanat alatt meg is történt: ismerősnek jelölt az exem. Mit exem?! Olyan régen volt az már, hogy voltaképpen vicces exként definiálni őt. Mindenesetre az enyhe kézremegés és a heves szívdobogás nem ezt támasztotta alá.

Bár az útjaink szétválása után mégis lehorgonyozásra kényszerült. Hamar apát csinált belőle az amúgy meddőnek titulált utódom. Igazából nem is tudom, hogy sírni, vagy inkább kínosan kacagni kell-e azon a férfin, akit egy ilyen ócska és ősrégi trükkel csőbe lehet húzni. Azon most ne mélázzunk el, hogy én még bőven a szakításunk okozta sebeket nyalogattam, amikor ők már gömbölyödő pocakkal sétálgattak a vásárban. Nekem úgy tűnt, hogy élvezi. Ugye így volt, Édes?

Ez pokolian fájt akkor, és valamelyest még most is. Egyrészt nevetséges, másrészt nagyon is érthető az, hogy még ma is éget miatta a szégyen. Mert egy olyan embert szerettem teljes valómmal, aki annyira sem tartott, hogy legalább egy minimális gyászidőt tartson utánam. A haverjaid erre azt mondták, hogy társfüggő vagy. Egyetértek. Csakhogy ez nem ment fel az alól, hogy két hónappal az elköltözésem - szerinted a szakításom - után már egy másik nővel gyűrted össze az általam vásárolt lepedőt.

Pedig ez volt a helyzet - bár akkor még ezt nem tudhattam. Csupán azt, hogy a meetingemhez már nem kellett a dupla kávé, mert az adrenalin szétáradt az ereimben. Fél szemmel folyton azt lestem, hogy írtál-e már. Meg voltam róla győződve, hogy csak idő kérdése, és felugrik a kis chat ablak. Beszélgetni kezdünk, és idővel talán egy kávé mellett elmagyarázod, hogyan voltál képes mást ölelni, ha elvileg még engem szerettél.

De hát hiú ábrándokat kergettem veled kapcsolatban - ismét. Több mint fél éve ismerősök vagyunk, lelkesen lájkolgatod a bejegyzéseimet, de egy árva hangot sem hallani felőled. Ugyanakkor, ha tudni akarod, Édes, sikerült a játszma. Azon a napon, amikor újra bekukkantottál az életembe azon a nyomorult közösségi platformon, visszaköltöztél a gondolataimba.

Tudom, hogy érdekel, ezért most elmondom: álmodtam veled. Nem is egyszer. Sőt, bár nem lenne jogod tudni, álmomban és a képzeletemben újraéltem a szeretkezéseinket, a mámorban és egymás ölelésében töltött éjszakáinkat. Nem tagadom, azóta sem akadt riválisod, ha a szexről van szó - nyugodt lehetsz, Édes, felülmúlhatatlanul jó szerető vagy. Csak párkapcsolatra alkalmatlan.

Létai Dóra novellája.

Nyitókép: Shutterstock