Levakarhatatlan ex vagyok, te lettél a rögeszmém...

Csiga lassúsággal telnek a napjaim, minden megváltozott, mióta elköltöztél. Próbálok értelmesen gondolkodni, megmagyarázni magamnak, hogy kész, vége, ennyi volt. Az eszemmel persze tudom, hogy nem illettünk össze, mégsem tudok megálljt parancsolni az érzéseimnek. Iszonyúan megrémít a hiányod, az összes porcikám beleremeg a nélküled való létezés fájdalmába. A tudat, hogy ilyen könnyen túlléptél rajtam, elég ahhoz, hogy lebénítson és teljesen tönkretegye a hangulatomat.

Sokszor álmodom kettőnkkel: néha úgy látom magunkat, mint akik lángoló szerelemmel szeretik egymást, máskor hatalmas veszekedések, viták közepette - ahogy azt a valóságban tettük. Izzadtságban úszom, amikor felébredek, mégis reszketek. Fogalmad sincs róla, hogy min megyek keresztül, milyen állapotban vagyok.

Kívülről erősnek látszom, pedig gyenge a lelkem. Egyszerűen nem bírom feldolgozni a tényt, hogy nem kellek. Hogy tehetted ezt azok után, amit végigcsináltam érted? Minden álmom semmivé lett, de te magasról tojsz az egészre. Téged csak a látszat érdekel. A kirakatélet. A cukormázas, marcipánrózsás külsőségek. Mégsem tudlak csak úgy törölni a fejemből. Rám tör a maró féltékenység, amikor elképzelem, ahogy mást ölelsz magadhoz, ahogy megcsókolod, és még a gondolatot is elviselhetetlennek találom.

Ez a legrosszabb egy ilyen helyzetben: folyton azon agyalok, hogy hány nővel ismerkedhettél meg, mióta szakítottunk. A Facebook és Insta-profilodat naponta többször megnézem, hogy posztoltál-e valamit, vagy megjelöltek-e egy új fotón.

Utálom magam azért, hogy ilyen hülye vagyok. Meg azért is, hogy betegesen ragaszkodom hozzád és az elképzelt boldogsághoz. Börtönben érzem magam. A félelem, a magány a ketrec, ami fogva tart, és nem enged továbblépni. Kétségbeesetten keresem a társaságodat, bármit, tényleg bármit megtennék, hogy újra a közeledben lehessek. Éppen ezért bánt annyira, hogy a múltkor olyan kimért voltál, mikor felhívtalak este. Elöntött valami mély kétségbeesés, pedig előre sejtettem, hogy így fogsz viselkedni. Aznap hajnalig bolyongtam a kihalt utcákon, mint valami kísértet.

Tudom, el kellene engedjelek, de félek, ha megteszem, akkor a reményt is elengedem, hogy valamilyen módon kapcsolatban maradjunk. Talán eljön majd a nap, amikor búcsút intek a hozzád fűződő emlékeknek, de most még nem megy. Most még nem tudok lemondani rólad.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock