Egy negyvenes nőnek már csak a selejtes pasik jutnak?

Az élet egy szerencsekerék és az nyer benne, aki jól forgat. Sokszor nem is vagyok biztos abban, hogy volt-e valaha is esélyem nyerni. Én negyven múltam, és akármennyire is vigyáztam a testemre, látszik, hogy szültem két gyereket. Úgy érzem, nem hanyagoltam el a férjemet, de ő persze mást mond erről. Aztán tessék, jött egy fiatal, tökéletes testű, minden bizonnyal bevállalós és sokrétű szexuális tehetséggel megáldott lány, aki elcsábította a férjemet.

Azt hiszem, egy kihágást még meg is bocsátottam volna, mert szerettem annyira, és fontosnak tartottam egyben tartani a családot, ámde kiderült: a második gyerek születése után aktívan csalt. Nemigen maradt más választás, mint a válás. Ő mindenáron menni akart, én pedig soha nem tudtam volna már megbízni benne.

Ennek már öt éve és én egészen mostanáig a munkámnak és a gyerekeimnek szenteltem az élemet. Az exem a távozásával együtt porig rombolta az önbecsülésemet, sokáig kellett nyalogatnom a sebeimet ahhoz, hogy egyáltalán újra képes legyek nőként tekinteni magamra. Ez idő alatt sikeresen megfeledkeztem minden igényemről, míg nem egy szép napon egy fiatal férfi szexuális panaszait hallgatva rá nem döbbentem: férfira vágyom.

A barátnőim segítettek eligazodni a modernkori randizás világában. Mivel évek óta nem randiztam, fogalmam sem volt, hogy működik ez manapság. Segítettek regisztrálni a különböző társkereső oldalakra, és jó hír, hogy rengeteg megkeresést kaptam - viszont a nagyjával semmire sem mentem...

Nincsenek nagy elvárásaim.

Egy korombeli, intelligens, jól szituált férfit keresek. A legtöbb, aki rám írt, meg sem közelítette a negyvenet. Fiatal, húsz- és harmincéves pasik kezdtek bombázni a leveleikkel: "szívesen kinyalnának, meghágnának, méghozzá azonnal." Olyan üzeneteket kaptam: "Átmegyek hozzád, ha bekapod". Némelyik attól sem rettent vissza, hogy képet küldjön a péniszéről.

Amíg volt rá lehetőség, a személyes, spontán ismerkedési lehetőség sem kecsegtetett sokkal jobbal. Egyszer egy fiatal pasi leült hozzám egy pubban, és közölte velem, szívesen megdug, ha kimegyek vele a mosdóba, ugyanis ő látja a szememben, hogy ki vagyok éhezve.

Hadd szögezzem le: nagyon hízelgő a tény, hogy tetszem a fiatal férfiaknak és érdeklődnek irántam.

A többség szemében valami kóstolásra váró érett gyümölcs vagyok, aki meg nem kekszelni akar, annak pótanya kell - de komoly kapcsolatot senki sem akar egy egyedülálló anyával! Amint meghallják, hogy van két gyerekem, csak a porfelhő marad utánuk.

Egyszerűen siralmas a felhozatal. Talán én keresgélek rossz helyen, vagy valami különös átoknál fogva vonzom a selejtes férfiakat, de a korombeliek is csak csalódást okoztak eddig. Egy részük új szolgálólányt keres, aki gondoskodik róluk, a másik fele meg még mindig az ex-neje után sír - arról nem is beszélve, hogy nem is negyvenesnek, inkább hatvanasnak néznek ki.

Optimista embernek vallom magamat és kitartónak is, mégis kezdem azt hinni: egy magamfajta elvált, egyedülálló anya számára már csak a selejt jutott. Mi történt a világgal? Hová lettek az úriemberek? Az intelligens, jó kiállású férfiak? Tényleg azzal kellene beérnem, ami van, különben egyedül halok meg kilenc macska társaságában? Mondjak le minden igényemről és örüljek annak, ami van? Pedig tényleg nem vágyom másra, mint egy normális pasira, aki szeret, megbecsül, tisztel és elfogadja a gyerekeimet - és akibe szorult némi ész is.

Teodóra történet Balogh W. Orsolya jegyezte le. Ha szívesen elolvasnád a teljes történetét, szerezd be A szexéhes anyuka című könyvet.