Egészségesnek hittem magam, pedig már a cukorbetegség előszobájában voltam

Én is így voltam saját magamat illetően, egészen huszonkilenc éves koromig. Teljesen jól voltam, ha néha egy-egy betegség betalált, az is hamar átfutott rajtam, így a közönséges megfázásokon, influenzán, egy-egy ízületi gyulladáson kívül semmi sem környékezett meg. Még a fogaim is nagyon jó állapotban voltak, két fogtömésem volt összesen és – lekopogom – egy kislábujj törésen kívül sosem volt semmi komoly gondom.

Egészen addig, amíg két éve nem kezdtek furcsa tüneteim lenni.

Hát, gondoltam, ez nem mehet így tovább, és elmentem mindenféle kivizsgálásra, melyek közül a döntő eredményt a terheléses cukorvizsgálat adta, ahol meg is kaptam az ítéletem: inzulinrezisztencia. A jó hír, hogy „csak" ennyi. Tudom, sok fiatal sokkal komolyabb problémákkal is küzd, de azt hiszem, a mai társadalom ezt az egész „IR"-t hajlamos egy kicsit elbagatellizálni.

Rengetegen jöttek a sok jó tanáccsal, mit és hogyan változtassak meg az életemben, de ugyan ne reagáljam már túl a dolgot, manapság minden második embernek van ilyenje, szinte népbetegség. Hát, lehet, hogy az, de nekem is van – gondoltam –, és igen komoly tüneteket okoz.

Amikor az ember valami újjal találja szembe magát, akarva-akaratlanul is elkezd kutakodni az interneten, és a rémisztőbbnél rémisztőbb weboldalakról hajlamos öndiagnózist felállítani. Jó magyar módjára én is így tettem, és már mindent beleláttam a problémába, jó, hogy képletesen nem temettem el magamat. Aztán persze az orvos kicsit leegyszerűsítette a dolgokat, és bár hiába írt fel gyógyszert, tudtam, hogy nem ez az én utam.

Felkerestem egy dietetikust, aki összeállított egy 160 grammos szénhidrát diétát, és nem győzte eléggé hangsúlyozni: életmódváltás. Nem fogyókúra, nem ideiglenes hóbortok, hanem rendszeres mozgás és életmódváltás. Az pedig nem volt az erősségem. Ha felszaladt pár kiló, mindig leadtam, de sosem hosszú távra rendezkedtem be otthon – már ami a folyamatosan egészséges ételek elfogyasztását és a cukorral szembeni zéró toleranciát illeti.

Nagyon nehéz átformálni a mindennapjainkat, és úrrá lenni magunkon, újratervezni addigi bevett szokásainkat annak érdekében, hogy valamiben változzunk. De, ha az egészség, vagy valamilyen élethelyzet úgy kívánja meg, igenis muszáj. El kell határozni magunkat, lelépni az addigi útról, ami valamiért helytelennek bizonyult, és megindulni az ismeretlen felé. Tudom, kicsit filmesen hangzik, de abszolút igaz.

Mára már teljesen jól kezelem az inzulinrezisztenciámat, megtanultam, mit és mikor fogyaszthatok, és mik az abszolút tiltólistás termékek, sőt, a főzés is teljesen jól megy, olykor több irányba, hiszen a családom nem kényszerül semmilyen étrendbeli megszorításra. Rendszeresen mozgok, és igyekszem betartani a játékszabályokat, mert tudom, ha megszegem őket, az egészségemmel és a rossz közérzetemmel fizetek érte.

Nyitókép: Shutterstock