Néha kell egy kis szabadidő, hogy ébren tartsuk a kapcsolatot

Ha gyerekünk születik, teljesül egy vágyunk, hiszen a családunk egy egésszé válik, és innentől kezdve minden pillanatot szemünk fényének tudunk szentelni. Az összes időnket leköti, mindennapjainkat vele töltjük, folyamatosan foglalkozunk és törődünk vele, és terelgetjük az élet rögös útján. De ahhoz, hogy az olykor szürke hétköznapokba újult erővel vághassunk bele, és frissen és feltöltődötten lássuk el anyai feladatainkat, időt kell szenteljünk önmagunkra és a párkapcsolatunkra is.

Meg kell próbálni kitörni a hétköznapokból és minél több programot szervezni magunknak, mert igenis megérdemli az ember, hogy a társával némi időt tudjon eltölteni. Szerintem nagyon fontosak az olyan közös programok, amelyeket csak kettesben töltünk, hiszen attól, hogy gyerekünk születik, még nem kell a háztartás, a nevelés, és a 0/24-es családanya szerepben ragadni, és elveszíteni minden kapcsolatunkat a külvilággal.

Kapásból két ellentétes véleményű családot is fel tudok sorolni, akik teljesen szélsőséges módon vélekednek a gyerek melletti házaséletről és szabadidőről. Van olyan baráti pár, akik rettentő sokat mászkálnak együtt, sajnos azt mondhatnám, hogy a gyerek kárára. Lehet, hogy korai volt nekik a baba, és őszintén nem értem, hogyha valaki mindig le akarja passzolni a gyereket, soha nem viszi sehova, nem foglalkozik eleget vele, és nem neveli tisztességesen, miért tervez egyáltalán családot? Ez az ismerős házaspár rengeteget utazik, a férj szabadsága alatt csupa olyan programot szerveznek, ahova a gyereket nem lehet elvinni, mert tartalmánál vagy jellegénél fogva még nem való neki. A hétköznapok során együtt van a család, de úgy gondolom, ennyi idő eltöltése édeskevés egy kisgyereknek.

Aztán vannak olyan barátaink is, akik a szülés óta egy fél napra sem hagyták ott a gyereket mással. Nem igaz, hogy egy-két órára nem lehet másra bízni a kicsit, a „szüksége van az anyja közelségére" szöveg pedig mondvacsinált kifogás. Egy kisebb gyereknek, ha mondjuk még szoptatják, folyamatosan szüksége van az édesanyjára, és nagyon fontos, hogy biztonságban, testközelben érezze magát az anyukája mellett. De nem gondolom, hogy ez még négyéves kor környékén is felmerülhet, mint kifogás.

Meg kell találni valahol az arany középutat, hogy a gyerekkel is tudjunk eleget foglalkozni, de mindemellett jusson idő egymásra is, amikor csak önmagunkkal és a párunkkal törődünk. Elmegyünk kettesben moziba, részt veszünk valamilyen közös élményen, elfogyasztunk valahol egy finom vacsorát, vagy csak elmajszolva egy fagyit vagy bármi mást, sétálunk kettesben valahol egy nagyot, ahol nem „apa és anya" vagyunk, hanem a nő és a férfi. Ápoljuk a házasságunkat vagy párkapcsolatunkat, szánunk időt arra, hogy új közös élményeket szerezzünk, melyek később szép emlékekként szolgálják belső békénket és szellemi üdeségünket.

Nagyon is kell a házassággal foglalkozni, mert jól esik kimozdulni kettesben, beszárítani vagy kivasalni a hajunkat, kisminkelni magunkat, felvenni a legcsinosabb ruhánkat és magassarkúnkat egy randi erejéig, és a mindennapok anyasága mellett nőnek érezni magunkat – még ha csak pár órára is.

Nyitókép: Shutterstock