Olyan vagy mint egy lassan ölő méreg, mégsem tudok élni nélküled

Egy évvel ezelőtt kezdődött minden. Amikor megláttalak a munkahelyünk büféjében, rögtön tudtam, hogy addig nem nyugszom, amíg az enyém nem leszel. Azelőtt sosem éreztem még ilyet, olyan volt, mint egy gagyi Alkonyat jelenet, te voltál Edward, én pedig Bella, és úgy bevésődtél, hogy onnantól kezdve csak azon járt az eszem, miként szerezzelek meg magamnak...

Láttam, hogy te is kiszúrtál, de játszottad a macsót, én pedig egy pillanatra elhittem, hogy tudomást sem veszel rólam. Így telt el jó pár hét, néha összemosolyogtunk, köszöntünk egymásnak, de nem történt semmi más, ezért eldöntöttem, hogy ha te nem kezdeményezel, majd a karácsonyi bulin pár gin tonic után rád startolok. Persze ekkor már a vak is látta, milyen más vagyok, ha a közelemben vagy...

Szerencsére a karácsonyi buli előtt pár héttel a kezedbe vetted az irányítást, rám írtál Messengeren, és bókok helyett rögtön a lényegre tértél. "10 perc múlva az első emeleti mosdóban?"

Sosem felejtem el, mennyire lefagytam, mert egyrészt sosem kaptam még ehhez hasonló üzenetet sem, másrészt pedig olyan izgatott lettem, mint egy tinilány az első csók előtt. Tudtam, hogy nem sok időm van eldönteni, mit lépek erre, mert ez egy elég határozott felhívás keringőre. Amennyire izgalmasnak találtam a munkahelyi kalandunkat, annyira tartottam is tőle, hisz nem tartom magam olcsó szajhának, aki egy klotyóban szexel először azzal a férfival, akiről hetek óta álmodozik... Titkon mégis vágytam rá, mert ez a fajta izgalom egészen idáig hiányzott az életemből.

Gyorsan felhívtam a legjobb barátnőmet, aki azt tanácsolta, legyek kreatív, szaladjak le 2 kávéért a büfébe, és így állítsak be a mosdóba, ezzel ugyanis egyértelműen jelzem, hogy a találkozó oké, de nem szeretnék semmit elsietni.

Így tettem, vittem egy kávét, vettem egy nagy levegőt, körbenéztem a folyosón, nehogy valaki meglásson, és beléptem a mosdóba. Ott álltál, mosolyogtál rám, olyan szexin, ahogy ellőte soha senki, és azt mondtad, "Késtél". Ebben a minutumban visszavonhatatlanul beléd zúgtam, és bár fizikailag semmi, de semmi nem történt köztünk, azon túl, hogy búcsúzóul megöleltél, azt éreztem, a függőd lettem.

Forrás: Shutterstock

Így teltek a következő hetek, hónapok, szép lassan már mások előtt is együtt mutatkoztunk (persze nem úgy, mint egy pár) egyre több üzenetet váltottunk, sűrűsödtek a telefonhívások és az SMS-ek is, és kimondatlanul is úgy viselkedtünk, mintha kapcsolatban élnénk. Hol nálad, hol nálam szeretkeztük át az éjszakát, vacsorázni és moziba jártunk, nagyokat sétáltunk, mégsem mondtuk ki, hányadán állunk egymással.

A karácsonyi bulin aztán megtört a jég, de nem úgy, ahogy reméltem. A kollégáid előtt úgy tettél, mintha egy rajongód lennék, és eszedbe sem jutott felvállalni, esetleg a barátnődként bemutatni engem. Egy pillanat alatt rájöttem, hogy számodra nem vagyok több, csak egy nő, akit jó használni.

Tudom, hogy melletted sosem leszek érzelmi biztonságban, soha nem fogsz úgy tisztelni, ahogy megérdemelném, mégsem tudok elszakadni tőled. Megőrülök a gondolattól, hogy másé is lehetsz, és úgy érzem, annál még az is jobb, ahogy most vagyunk. Riaszt az egyedüllét gondolata, mégsem merek rákérdezni, hogyan tervezed a jövőt, hisz rettegek, hogy a tiédben nem szerepelek. Amikor veled vagyok, elfelejtem, milyen is tudsz lenni valójában, és egy pillanatig elhiszem minden hazugságodat... Mert olyankor legalább elhiszem, hogy teljes egészében az enyém vagy. Olyan vagy nekem, mint egy lassan gyilkoló méreg, ami észrevétlenül folydogál az ereimben. Nem tudok nélküled élni, és egyelőre nem állok készen arra, hogy elengedjelek, mert az még fájdalmasabb lenne...

K. Laura történetét Rideg Léna jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock

 

Ezek is érdekelhetnek