Vedd észre, ez nem szerelem: csak rávetíted a vágyadat!

Óvatosan hallgattam, mert megszoktam már, hogy havi szinten „belehabarodik" valakibe. Szinte már rutinszerűen hallgattam a szokásos, kezdeti lángolás ideje alatti litániát az éppen aktuális lovagról: milyen csodálatos, minden álmát megtestesíti, milyen szexi és áááálllati vele a szex, az ő szíve pedig a torkában dobog, a gyomrában repdesnek a pillangók, izzad a tenyere és másra sem tud gondolni, csak arra az überfantasztikus pasasra.

Bevallom, nagyon szeretem a barátnőmet, úgy, ahogy van, a hebrencs és kislányos természetével, a nyerítésszerű vihogásával, a naivitásával és azzal együtt, hogy újra és újra ugyanabba a folyóba lép bele, s menetrendszerűen ugyanaz a forgatókönyv történik mindig. Nem tanul belőle, hiába ismétlődik újra és újra: megismerkedik valakivel, lángol, lobog, hat kemencét képes lenne tűzben tartani ilyenkor. Szárnyal és a föld fölött repdes legalább hat méterrel. Ilyenkor hiábavaló minden szó, észrevétel, érv, nem lát, nem hall, csak a férfiemberre fókuszál és következetesen olyannak akarja látni, amit elképzelt magában még kislánykorában, s képes ezt a képet totálisan kivetíteni rá, hogy aztán óriási csalódás legyen a vége.

- Na, mondj már valamit, ne legyél ilyen kuka - rikkantotta és úgy lóbálta előttem a telefonját, mint egy féltéglát, büszkén mutogatva az aktuális férfit.

- Hát, öööö - nyögtem.

- Mi van, megkukultál? Nézd már, hát nem egy Adonisz? Egy istenkirály! Egyszerűen imádom.

- Te figyu, nézd már meg a tekintetét ezen a képen.

- Na tudtam, hogy már megint kezded! Miért nem vagy képes velem örülni?

- Azért, mert a barátod vagyok. Örülök én, ha boldog vagy, de azt hiszem, itt lenne az ideje, hogy kicsit átgondold a dolgokat. Ha megnézed, igazán, őszintén, tudod, hogy valami nincs rendben. Nem konkrétan vele, bár a tekintete engem mindenképpen óvatosságra int, látszik rajta, hogy vadász és gyorsan megy tovább. Ezzel nincs is gond, ha te is így gondolod, de látom, hogy nem így van. Mindig ugyanazt csinálod és egyre jobban megviselnek ezek a szakítások. Miért csinálod?

- Mert imádok szerelmes lenni, imádom ezt a lobogást, ezt a szenvedélyt, mindent, ami vele jár. Mit nem lehet ezen érteni?

- Értem én, nem azzal van a gond. Nagyon szeretlek téged és látom, hogy mindig ugyanabba a helyzetbe sodródsz. Nem lehúzni akarlak, csak segíteni, ha engeded.

- Na jó, oké. Mondd el. Ígérem, nem kelek ki magamból.

- Annyit szeretnék csak mondani, hogy nézz rá, mi történik mindig: találsz egy aktuális férfit, akire rávetíted, amire vágysz. De ez sokszor köszönő viszonyban sincs azzal, amilyen valójában a kiszemelted. Innentől szerintem magától értetődő a csalódás, mert egy kreált képbe habarodsz bele. A másik meg, hogy ez a lángolás nem szerelem. Ez vágy, puszta szexualitás. Igaz, hogy felfokozott állapot, de ha megnézed, folyton libikókázol lelkileg.

Ha hív vagy ír a pasas, lebegsz, ha nem, szorongsz, tőle függ a hangulatod, mindened. Ez így nincs rendben. A szerelem nem egy érzelmi libikóka és nem is ez a rózsaszín, lángoló időszak. A szerelem kialakulásához idő kell. Meg kell ismerni egymást. Bízni egymásban. Átélni közös dolgokat. Összecsiszolódni kell és összeszokni. A szerelem otthonosság érzés: egymásban, a másikban. Nyugalom és bizonyosság. Persze, van szenvedély is, de alapvetően bizalom és megérkezés. Ez sokkal mélyebb és teljesebb, mint a kezdeti lángolások. Nem gondolod?

- Igazad lehet. De mit tegyek, ha én ezt imádom? Nekem nyüzsögnöm kell.

- Oké, ahogy gondolod - bólintottam és csak hallgattam tovább az áradozást.

Eltelt pár hónap és a barátnőm újból berobbant az ajtómon, de már nem repkedett, dühös volt, csalódott.

- Elhagyott az a szemét! Kihasznált, csak a kefélésre kellettem! És nem is szakított velem rendesen, csak megláttam az utcán, kézen fogva egy másik nővel! Érted te ezt? Olyan jó volt együtt, lángoltunk, imádtuk egymást és csak így elhagy? Soha nem lesz normális pasim és normális kapcsolatom! Szemét az összes faszi!

Elhallgatott egy pillanatra, lehajtott fejjel csak állt a nappalimban, majd lassan megszólalt.

- Erről beszéltél ugye? Hülye vagyok, mi?

- Nem vagy hülye. Én így szeretlek. És sírhatsz a vállamon.

- Sírjon a franc! De azért átgondolom, amiket mondtál. Megpróbálom átkonvertálni, amit eddig a szerelemről hittem. Még az is lehet, neked van igazad.

Nyitókép: Shutterstock