Az élet megtanít sírni - akkor is, ha nem akarod...

Mindenki másként lazít, másképp engedi ki a fáradt gőzt: van, aki maximumra tekeri a hangerőt otthon, és kitáncolja magából a feszültséget.

Olyan is van, aki kikáromkodja magából a stresszt. Mondjuk, beül az autójába, és hazafelé menet többszörösen megemlékezik a főnöke vagy a kollégája összes felmenőjéről. És van, aki rezzenéstelen arccal veszi tudomásul még azt is, ha az élet képzeletbeli asztaláról egy határozott mozdulattal lesöpörnek mindent...

A lány reggel felkelt, elkezdte a napi rutint, de belül egy érzés azt súgta: ma rossz hírt fog kapni. Kisvártatva érkezett egy üzenet a főnökeitől, akik a tudtára adták, hogy nem elégedettek vele. Ha csak ennyi állt volna az e-mailben, még hagyján - de ehelyett hosszan, mondvacsinált okokra hivatkozva kifejtették azt is, hogy miért fejezik be vele az együttműködést. Mindezt magázódva. Igaz, hogy néhány napja még tegeződve, szép napot kívánva adták neki a feladatokat, de az már a múlt.

"Akkor ennek most fájnia kellene, ugye? Legalább dühösnek kéne lennem. Gyűlölni valakit, vagy akár többeket is!" - gondolta magában, de valahogy nem ment. Nem tudott haragudni, mégpedig azért, mert valójában nem bánta, ami történt. Persze azzal nem értett egyet, hogy nem volt jó munkaerő, viszont egy ideje már ő is fontolgatta magában, hogy felmond.

A sors néha kicsit túlteljesít, mintha csak azt mondaná: "Hoppá, itt nem sok minden történt az elmúlt hetekben, pezsdítsük fel kicsit az életét!" Csakhogy ez nem felpezsdítés, hanem rombadöntés - ez nagy különbség! Az egyikhez miniruhát veszünk fel, a másikhoz mackónadrágot...  

Forrás: Shutterstock

Na mindegy, gondolta a lány. Rossz hír után fel kell hívni a pasinkat. Picit sírni, panaszkodni neki, majd összebújni vele otthon. Így is történt volna, ha a srác nem pont a mai napon adja elő a "mégsem illünk össze" kezdetű, rongyosra játszott számot."Na, most már tényleg jönnie kellene egy-két könnycseppnek, nem igaz?" - folytatta a lány magában. Gyors újratervezés után megpróbálta felhívni a legjobb barátnőjét, aki azonban tíz kicsengés után sem vette fel - feltehetőleg az új pasijával van, aki csak magának akarja, és a barátnő eleget is tesz ennek az önző elvárásnak.

Három rossz dolog után már tényleg zokogni kellene, vagy cifrákat káromkodni, esetleg mindkettőt - de hogy egyiket sem? Felszabadult rengeteg ideje, amit eddig munkával, pasival, barátnővel töltött. Úgy tűnt, nem csak feladatok nélkül kell átvészelnie a következő napokat, hanem csökkentett létszámmal is. Újra fel kell építenie az életét, megtervezni a jövőt. Az univerzum elküldte "alkotói szabadságra", és a művészeti tárgy, amivel foglalkoznia kell, nem más, mint saját maga. Miért történt ez? Mit nem vett észre? Mik voltak a jelek? Miért nem fáj még mindig?

Azért, mert olyan dolgokat és személyeket veszített el, amik/akik már egyébként is bizonytalan szerepet töltöttek be az életében. A sors meghozta helyette azokat a döntéseket, amiket halogatott egy ideje - ezért bármennyire is váratlanul érték az események, végeredményben pont az történt, amit idővel ő maga is megtett volna.

Így végre eljött annak az ide, hogy magával foglalkozzon: hogy megtanuljon sírni, kiabálni, káromkodni. Kiengedni magából azt a rengeteg feszültséget, amit mostanáig páncél alá bújtatva rejtegetett.

 Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek