A barátság a legnagyobb kincs az életünkben

Ha valakinek van olyan barátja, akit már kisgyermekkora óta ismer, és képes őt úgy védelmezni, mint anya a gyermekét, oroszlán a kölykét, akkor gondoljon arra, milyen kincs birtokában van. Az örökre szóló barátság valami olyasmi, ami csak keveseknek adatik meg.

Bárkivel beszéltem, szinte senki sem tudta megmondani, mikor került igazán közel a legjobb barátjához. Látszólag össze nem illő férfiak és nők, különböző társadalmi rétegből, eltérő családi háttérből jött emberek alkotják néha a legerősebb szövetségeket. Ha a saját példámra gondolok, én sem emlékszem arra, hogyan lépett szintet a barátságom a számomra fontos emberekkel.

A barátságokat, amelyek túlélnek kapcsolatokat, hatalmas lánggal égő szerelmeket, családi tragédiákat és veszteségeket, azokat úgy kell óvni, mint a saját életünket. Ezek a barátok lehetnek ugyanis azok a biztos pontok egy ember számára, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy talpon tudjunk maradni ebben a kaotikus, egyre csak gyorsuló világban.

Sokan talán sosem találnak ilyen igazi barátra. Pontosabban: nem adatik meg nekik az egy életre szóló barátság. Rövid ideig nagyon szoros, már-már testvéri kapcsolat alakulhat ki a felek között, de amilyen gyorsan jöttek, olyan váratlanul véget is tudnak érni. De nem is várható el mindenkitől, hogy élethosszig kitartson a barátjai mellett, eljön ugyanis az idő, amikor külön úton kell folytatni.

Az a legfontosabb, hogy minden kapcsolatból tanuljunk, minden barátságból kihozzuk a legtöbbet és élvezzük, hogy kedvelhetünk, szerethetünk valakit. Az ember társas lény, mégsem szeretünk kitárulkozni a nap minden órájában. Kell az egyedüllét, az hogy önmagunkkal és önmagunk lehessünk. Az igaz barát pedig arról ismerszik meg, hogy mellette nem kell szerepet játszanunk, lehetünk bolondak, szórakozottak, vagy a mélyponton, semmit sem kell eltitkolnunk.

Forrás: Shutterstock

Minden találkozás hozzánk tesz valamit

Hiszek abban, hogy minél több új embert ismerünk meg, annál absztraktabb, értékesebb személyiségekké válhatunk. Ha visszagondolok arra az időszakomra, amikor randizgattam, mindig izgatottan vártam a találkákat, ahogy újabb és újabb emberekkel ülhettem le beszélgetni. Igen, beszélgetni! Nem minden randi sikerült jól, sokszor vadidegenek akarták megmondani, mit és hogyan csináljak az életemben, az okoskodás mindig baromi könnyű, de csomó olyan rövid barátságom köttetett, amelyek akkor, abban az élethelyzetemben bizony segítettek.

Ezekre ma is örömmel gondolok vissza, még úgy is, hogy pár randiban kimerült szinte mindegyik, hiszen hamar rájöttünk, hogy nem akarunk semmi komolyat (vagy komolytalant sem) egymástól. Ugyanígy tekintek a barátságaimra is, hiszem, hogy okkal kereszteztük egymás útjait, hiszen mindkettőnknek a másikra volt szüksége éppen akkor az életben. Lehet, hogy egy elejtett szó, vagy egy erőteljes lökés terelt engem a jó irányba. Ezen barátságok nélkül pedig biztosan más ember lennék.

Ott és akkor persze egyik barátságunkról sem tudjuk megmondani, hogy meddig tart majd, hogy "mennyit nyerünk" vele, csak utólag fogjuk fel, mennyit is ért valójában. Hiába mennénk vissza a múltba, és folytatnánk onnan, ahol még jó volt, muszáj elengedni érzéseket, barátságokat. Az emléket őrizzük meg, és tanuljunk a hibákból, mert lehet, hogy a következő "utazó" életét majd pont mi fogjuk megváltoztatni.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek