A diéták fogságában: bűntudat nélkül már élvezni sem tudom az ízeket

A párom már teljesen hozzászokott ahhoz, hogy havonta belevágok az életmódváltásba. Kirámolom a kamrát és a szekrényeket, megszabadítom a konyhát a szénhidrátoktól, a csábító nassolnivalóktól. A kezdeti szigorú diéta hamar lazul, a csalóétkezésekből csalónapok, végül hetek lesznek és eljutok odáig, hogy jól vagyok úgy, ahogy. Hagyjuk a koplalást!

Épp egy ilyen szakasz végén járok, és már tervezgetem, milyen diétába vágok bele, heti hány alkalommal megyek edzeni és mit főzők majd a tojásfehérje, zabpehely és fehérjepor hármasából. Megint előadtam otthon a nagy életmódváltó elképzeléseimet, amikor azon kezdtem elmélkedni, milyen jó lenne egy fordított világban élni. Olyanban, amiben mindenkinek szuperizmos, formás és tónusos teste van, a hasizmok felhasítják a pólókat, a formás fenekekre ráfeszülnek a nadrágok és azért küzdene az emberiség, hogy elhízzon.

Sokan nem tudnak hízni, bárhogyan is igyekeznek felszedni pár kilót, sehogy sem sikerül. Az izomépítéssel én is gondban vagyok, és heti háromszori edzés mellett sem tudtam olyan látványosan fejlődni, mint szerettem volna. Nem vagyok túlsúlyos, de van rajtam felesleg, és egészen gyerekkoromtól kezdve küzdök a testképzavarral. Bármit csinálok, bárhogy étkezem vagy edzek, és mutasson bármilyen számot a mérleg, én mindig kövérnek fogom látni magamat.

Aki egyszer az volt, az szerintem örökké az is marad.

Lehet, hogy már vékonyak vagyunk, izmosak és kívülről bomba alakunk van, de belülről olyan démonnal harcolunk, amit lehetetlen végleg legyőzni. Kezdek belefáradni a szélmalomharcba, hogy bármilyen diétát, étrendet vagy életmódváltó programot próbálok ki, semmi sem segít. Minden csak átmeneti megoldás. Hiába tetszik a látvány a tükörben, és érzem úgy, hogy jól vagyok, ha folyton azon kell görcsölnöm, mit ehetek meg és mit nem? Egy fagyi, egy zacskó chips, pár szelet fehér kenyér vagy egy pizza... már nem tudom jóízűen megenni azokat az ételeket, melyek régen örömet okoztak.

Forrás: Shutterstock

Belekerültem egy olyan diétaspirálba, amiben már nem tudom eldönteni, mi hizlal és mi nem, mit szabad enni és mi a tiltólistás. Olyan sokféle étrendet találtak ki, olyan sokféle csodamódszert hirdetnek, hogy már attól bűntudatom van, ha ránézek egy szép ételre, valami magyaros kajára, gyorsételre vagy édességre. Az étkezés pedig kötelező feladattá, kipipálásra váró teendővé vált, amire csak azért van szükség, hogy izmot építsek, hogy energiával lássam el a testemet. Nem pedig azért, hogy élvezzem az ételek ízét.

Amikor számoltam a kalóriákat, sosem éreztem magam jóllakottnak. Mindig éhes voltam, pedig igyekeztem figyelni arra, hogy ne gyorsan felszívódó szénhidrátot, előre feldolgozott élelmiszereket egyek, hanem tényleg csak tápláló élelmiszereket juttassak be a szervezetembe. Napközben, a munkahelyen még úgy-ahogy, de tudtam tartani magam, otthon azonban befaltam, amit lehetett. Nem is feltétlenül a rossz rágcsákból, hanem a rendes vacsorából habzsoltam. Utána pedig menetrendszerűen jött a bűntudat.

Ha abbahagyok egy diétát vagy életmódváltó programot, az rendszerint azért történik, mert belefáradok, és megunom, hogy önsanyargatásnak élem meg az evést. Az egész napom az étkezések körül forog, megtervezetté válnak a gyerekként felhőtlenül édes, élvezetes pillanatok. Egy rántott húst sem tudok megenni anélkül, hogy ne arra gondoljak, mennyire egészségtelen. Egy pár napos nyaralás során elengedi magát az ember, étteremben vagy gyorskajáldában eszik, nassol, pihen és nem sportol. Egy ilyen időszak után szabályosan dagadtnak, csúfnak érzem magam, és rendszerint ezek után vágok bele egy drasztikus életmódváltásba.

Próbáltam a párommal együtt, személyi edzővel, egyedül, kalóriákat számolva, rendszeresen sportolva, hosszú távú eredményt egyik sem hozott. Eközben körülöttem szinte mindenki eszi a pékárukat, édességeket, a gyorsételeket, és mégis jól néznek ki. Én pedig ha belepusztulok, akkor sem érem el azt az álomalakot, amelyre vágyom. A diéták ördögi körforgásában ragadtam, és még mindig azzal a démonnal küzdök, amely óvoda óta fogja a kezemet.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek