Megfogadtam, idén karácsonykor mindent másképp csinálok, de ember tervez, isten végez

A szüleink egész évben figyelték, mi iránt érdeklődünk jobban a szokásosnál, mi tetszik, s mire a vásárlásig jutottak, már határozott elképzeléssel indultak el, hogy beszerezzék, amit a három gyerek legjobban szeretne. Persze volt, hogy megláttak valamit és azt modták, ez lesz az, ennek egészen biztosan nagyon fogunk örülni - és így is lett -, de a lényeg, hogy mindig tudták, mit akarnak, mennyit tudnak rászánni és már novemberben beszereztek mindent, amit karácsonykor, szépen csomagolva a fa alá tettek.

Én erre sosem voltam képes. Amikor a gyerekeim kicsik voltak, még egyértelmű volt, mit szeretnének, de egy tizenévest megajándékozni már nem olyan könnyű. Ráadásul annak ellenére, hogy mindig megfogadom, hogy nem hagyom az utolsó percekre a vásárlást, ma, a cikk megjelenésének napján még mindig nincs semmi, amit a fa alá tehetnék. A jó hír az, hogy legalább a terv megvan, hogy holnap hova, mikor megyünk a férjemmel, és már néhány dolog online megrendelése is tervben van, de a "mégis mit ajándékozzunk a gyereknek" kérdésére csak kevés válasszal rendelkezünk.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyetlen fogadalmunkat azonban tartjuk: semmilyen Xbox- és számítógépes játék, valamint már meglévők 2000. kiegészítője nem jöhet szóba.

Mi pedig pontosan tudjuk, hogy ez sosem fog bekövetkezni, és marad a siránkozás, hogy foglalja a gépen a helyet, de letörölni mégsem szeretnék, mert karácsonyra hozta a Jézuska.

Nincs se telefon, se táblagép, se laptop és társai. Tudom, modern világ van, a gyerekek már telefonnal a kezükben születnek, aki meg nem, az is hamar gondoskodik róla, hogy a tenyerébe nőjön egy, de épp ez az, ami taszít. Igen, az én kezem alatt is izzanak a billentyűk, lassan bőrkeményedés alakul ki a kisujjamon, amivel az okostelefont támasztom meg a kezemben, és gyakorlatilag 24 órában vagyok online. De gyerekkoromban nem így volt, és úgy érzem, már így is többet lógnak a kölykök a neten, mint amennyi időt szeretném, ha ezzel töltenének.

A gyerekeink már nagyobbak, azt gondolná az ember, hogy könnyen ki lehet puhatolni, mire vágynak, de ez sajnos nem igaz. A listánk igen rövid, egy-egy tárgy található csak rajta. Nem is csoda, ez már nem olyan, mint a mi gyerekkorunk volt. Egy átlagos körülmények között felnövő gyereknek nem kell karácsonyig várnia, hogy megkapja, amire szüksége van, meg azt is, amire nincs. Tizenévesen már nincs csodavárás, sok gyereknek csak egy boríték kerül a kezébe, rajta a neve, benne egy összeg és hozzá az "utasítás": a te pénzed, költsd, amire akarod.

Ez is egy olyan dolog, amitől a hideg kiráz, ezért megfogadtuk, hogy ameddig a gyerekeink velünk élnek, mi pénzt biztosan nem ajándékozunk nekik karácsonyra. A történelem családi szeretete adja, hogy minőségi, történelmi társasjáték biztosan kerül a fa alá; a társasjáték, - ha nagycsaládos az ember -, mindig jó ajándék, hiszen elegen vagyunk ahhoz, hogy érdemes legyen körbeülni az asztalt és kitreríteni a táblát, és mi szeretünk is együtt játszani. Ám ez minden évben van, nincs benne semmi meglepő, márpedig a cél épp az, hogy meglepjük a kölyköket.

Szóval van két "tárgyigényünk", melyek egyike sem kapható hazánkban. Rendelni kéne, de az sem egyszerű. Kutattunk, túrtuk a netet, találtunk is mindkettőből, az Amazonon. Vajon ideér? Nem tudjuk, csak reméljük. Ezen kívül semmi nincs a kezünkben. "Nézz körül ma este a plázában" - javasolja a férjem - ez már szinte "élő adás" -, és oké, elmegyek én este 7-kor bárhova, de mégis, mit keressek? Ruhát, azzal lánygyereknél melléfogni nem lehet. De mi van a fiúkkal? Passz. A céltalan bolyongás a halálom, a nagy terekben szédülök, a hátam közepére nem kívánom az egészet, de van más választásom?

Lett. Az imént úgy döntött a családi anya-apatanács, hogy a hőn óhajtott egy-egy ajándéktárgy és a társasjáték mellé idén olyat kapnak a gyerkek (és mi is), amilyet még soha. Mostanáig ez nem volt opció, mert a két kisebb gyerek elég sokáig hitte, hogy nálunk angyalkák teszik a fa alá a meglepetéseket karácsonykor, de idén már a legkisebb is megadta magát az osztálytársaknak, és elfogadta, hogy ha az angyalkák ilyenkor köztünk is járnak, nem cipelnek ajándékokat.

Miközben én e sorokat írom, a férjem már intézi is a nagy családi meglepetést, ami nem kütyü, nem más tárgy és nem is pénz - bár bőven elkérik az árát -, hanem élmény lesz. Én már egy ideje agyaltam rajta, de szinte biztos voltam abban, hogy a férjem megvétózza, mondván, legalább karácsonykor ne kelljen vezetnie. De azonnal belement, és ha beválik, rendszert is csinálhatunk belőle, lehet ez egy új, saját szokásunk. Utazunk, hiszen a gyerekek imádnak más tájakon járni, túrázni, kirándulni. Idén még hazai célpontot kerestünk, hegyeket, hátha havat is találunk, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő, mi minden pattan ki a fejünkből egy új telefon vagy videojáték helyett.

A hab a tortán, hogy idén a szentestét is szűk családi körben töltjük, ami eddig nem volt jellemző: minden évben hatalmas családi vacsorát kellett rendezni, ahol jelen voltak a szüleim, a testvéreim és a családjaik, és mi. 14 fő. Most mínusz 8-an leszünk, így a ráhangolódásra, készülődésre, egymásra, na meg a bőröndök bepakolására is több időnk lesz. Úgy tűnik, közel az 50-hez végre saját karácsonyi szokásokat alakítunk ki. Nem mondom, hogy ennek a nagy család minden tagja örül, de azt hiszem, eddig megtettünk mindent, amit megkövetelt a haza, itt az ideje a változásnak.

És most már az sem igaz, hogy a cikk megjelenésének napján ötletünk sincs, mi kerüljön a fa alá.

Nyitókép: Shutterstock