Sokszor az érzi magát a legnagyobb csődtömegnek, akit a legtöbben irigyelnek

Amikor legutóbb egy negyvenes mérnököt kérdeztem arról, szerinte milyen elvárásokkal találja szemben magát ma egy férfi, kommentben kifogásoltátok, hogy miért mérnök, miért budapesti, miért ilyen, miért nem olyan, és így tovább. Ezért úgy döntöttem, hogy ezúttal több férfi véleményét kérem ki a huszonéves egyetemistától az 50 éves kétkezi munkásig.

Pénz nélkül nem vagy sikeres, de önbizalmad még lehet

Tibor autógyárban dolgozik technikusként, 49 éves és két lánya van. Nem érzi magát sikeres férfinak, de ez nem befolyásolja az önbizalmát: „Magabiztos ember vagyok, viszont nem hiszem, hogy a pénz nem számít a sikerben. Ha érdekes, mennyi a fizetés, akkor az azt jelenti, hogy annyit keresel, hogy 1-2 százezer forinttal több vagy kevesebb, nem számít. Szerintem alapvetően ahhoz, hogy férfiként sikeresnek érezze magát az ember, kell egy elfogadható jövedelem, és nekem az úgy gondolom, nincs."

Tibor szerint az a sikeres férfi, aki olyan életet él, amilyet szeretne, kompromisszumok nélkül. „Például tudsz annyi időt és pénzt szánni a hobbidra, amennyi szükséges, mondjuk, ha szenvedélyes pecás vagy, nem azon az áron tudsz csak megvenni egy új horgászbotot, hogy a gyereked egy hete nem evett" – magyarázza, hozzátéve, hogy amellett, hogy jól fizetnek, az is fontos, hogy az embert elismerjék és megbecsüljék a munkahelyen: „Bármilyen magas beosztásban dolgozol, az nem lehet siker, ha mindenki utál" – mondja.

És akkor még ott a család, a gyerekek, akiknek mindent biztosítani kell, amire szükségük van, nem csak anyagi szempontból: „A mindenben benne van az együtt töltött idő is, tehát azt nem nevezném a siker netovábbjának, ha dolgozom, mint egy hülye, adom haza a pénzt, de a családom sosem lát, mert nincs időm rájuk. Nekem a sikeresség része az is, hogy úgy keressek pénzt, hogy elkölteni is legyen időm."

A siker az, ha legyőzöd az előtted tornyosuló akadályokat

Dávid 43 éves kommunikációs szakember, viszonylag jól keres, de a sikert nem pénzben méri. Neki a legfontosabb, hogy minél több időt tölthessen aktívan a két fiával, akik még nagyon kicsik. Bicikliznek, nagyokat sétálnak, úsznak, felfedezik a várost, a vidéket. Ha a gyerekei boldogok és a felesége is vidám, ő sikeresnek érzi magát.

„Olyan betegséggel élek, ami miatt egyik pillanatról a másikra lebénulhatok, így aztán hiába a jó munka, elismerés, megfelelő fizetés, nem tudok ezekre sikerként gondolni. Arra már inkább, hogy napról napra egyre többet gyalogolok, sportolok a fiaimmal, küzdök a kórsággal, nem hagyom, hogy ledöntsön a lábamról. A gyerekeknek még sokáig szükségük lesz aktív apura, és a gondolat, hogy a feleségem mozgasson, mert magamtól nem tudok, elborzaszt, szóval nekem minden egyes plusz kilométer sikerélmény."

Tehát Dávid úgy gondolja, hogy ő egy sikeres ember, akinek az önbizalma is rendben van, sőt, napról napra erősödik.

Sokszor az érzi magát a legnagyobb csődtömegnek, akit a legtöbben irigyelnek

Marci zenész, 48 éves, a lánya idén érettségizik, a fia még általános iskolába jár. A szakmájában elismerik, kívülről nézve irigylésre méltó élete van, de ez csak a látszat. Úgy érzi, az élete alapvetően sikertelen, és ezt szerinte kizárólag magának köszönheti: „Évek óta ittam, nem sokat, de nem is keveset. A feleségem sokáig mellettem állt, próbált szép szóval, meg csúnyákkal is meggyőzni, hogy ez nincs rendben, de nem hallgattam rá. Sokat veszekedtünk, végül úgy döntöttem, elköltözöm otthonról. Nem miatta, hanem érte és a gyerekeimért. Mindenkinek jobb így, még nekem is, mert azóta küzdök, és hetek óta nem fogyasztottam alkoholt.

Ki akarok tartani, mert haza akarok költözni azokhoz, akik a legfontosabbak nekem. Az csodálatos lenne, akkor visszakapnám az önbizalmam és azt érezném, hogy sikeres ember vagyok. Mert hiába a közönség tapsa, a sok pénz, jó élet, ha nem tudod megosztani azokkal, akiket a világon a legjobban szeretsz. Ha azért élsz tőlük külön, mert nem akarod, hogy olyannak lássanak, amilyen nem akarsz lenni, mégis vagy..."

Nem minden fiatal érzi úgy, hogy övé a világ

Kristóf 23 éves, nappali tagozatos egyetemista, idén fejezte be az alapképzést, és mindjárt jelentkezett is mesterképzésre, várja a felvételit. Szerinte ő a sikertelen ember mintaképe. Munkát keres, de nem talál, így pénze sincs: „Aki nevel mondjuk 5 gyereket, annak nyilván banálisnak tűnnek a problémáim. Az egyik, hogy hiába keresek folyamatosan munkát, csak nagy tapasztalattal rendelkező szakembert várnak mindenhova, pedig hiányszakma az enyém, mégsem kellek sehova, mert pályakezdő vagyok. Így aztán pénzem sincs, ami annak ellenére is jól jönne, hogy nincs gyerekem és a szüleimnél lakom, akiktől mindent megkapok a mesterképzés végéig. De iszonyúan cikinek érzem ezt, nem beszélve arról, hogy milyen hülyén hangzik, amikor a magukat halálra dolgozó szüleimtől megkérdezem, tudnak-e adni egy kis pénzt mozira, bulira stb." – mondja Kristóf, de nem csak a munka és a pénz az, ami miatt sikertelennek érzi magát.

Úgy van vele, ha talál melót, pénze is lesz, ez egy átmeneti helyzet. Viszont annak ellenére, hogy fiatal, magas, mindenki szerint jóképű férfi, nem talál párt. „Sok helyen megfordulok, egyetem, bulik, túrák, hasonlók, amire szükség is van, mert a személyes ismerkedésben hiszek, és isten bizony mindent megteszek, már az igényeimet is sokkal lejjebb adtam, de egy kezemen meg tudom számolni, hány lány volt, aki tényleg bejött, és a végén velük sem volt semmi komoly, pár randi és inkább hagytam az egészet. Pedig nem vagyok „rosszfiú", de éppenséggel jó sem, nem igazán értem, miért nem sikerül. Van olyan velem egykorú barátom, akinek most lesz az esküvője, nekem meg még komolyabb kapcsolatom sem volt."

Kristóf elmondta, hogy kétségbeesésében már neten is próbált ismerkedni, de az abszolút halott ügy volt. Szerinte szerelem, társ nélkül, munka és pénz nélkül nehéz lenne azt mondani, hogy nem egy kudarc az élete. Egyetlen dologra büszke, az 5-ös államvizsgájára, azt egy nagyobb, de átmeneti sikernek tudja be, de azon kívül...

„Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk"

„52 éves vagyok, későn alapítottam családot, s bár a feleségem 15 évvel fiatalabb nálam, csak egy fiunk van, 13 éves, és ő a mindenem. Karosszérialakatosként a napi szokásos munkán túl a műhelyben, hobbiként régi autókat újítunk és turbózunk fel, és azt hiszem, ebből ki is derül, hogy imádom a munkámat, ami egyúttal a szenvedélyem is. Jól keresek, de nem vagyunk gazdagok, nekünk viszont elég. Nemrég vettünk egy háromszobás házat, újítgatjuk, kertet építünk, a feleségem rákapott a sütésre, munka után csodákat rak le a vacsoraasztalra.

A fiam szinte kitűnő tanuló, jó sportoló, de közben egy igazi rosszaság is, de nem bánom, az ész mellé kell a vagányság is. Elégedett vagyok az életemmel, azt hiszem, kimondhatom, hogy sikeres embernek érzem magam, és szerintem a környezetem is ezt gondolja rólam" – meséli László, és ránézve el is hiszem neki, mert árad belőle az optimizmus, a mosolya, nevetése ragadós, ráadásul jó, ha 45 évesnek kinéz. Hiába, a boldogság, az elégedettség meglátszik az emberen.

Úgy kezdtem, hogy egy nemrég készült kutatás szerint a magyar férfiak nem érzik magukat sikeresnek és az önbizalmuk is kevés. Ezt úgy tűnik, a saját férfiismerőseim is alátámasztják, s bár a korábban hiányolt „50 éves borsodi munkanélküli" hiányzott a megkérdezettek közül, igyekeztem eltérő korú, végzettségű szakmájú és családi állapotú férfiakat összeválogatni a miniriportomhoz.

Messzemenő következtetést levonni természetesen nem fogok, nem is tudnék, de azt még én is látom, hogy abban, hogy sikeresnek vagy sikertelennek tartja-e magát az ember, igen sok a szubjektív elem és az úgynevezett körülmény. Utóbbi talán túl sok is...

Nyitókép: Shutterstock