Férfivélemény: Női ghostingolók, akik mindenféle ok nélkül szívódnak fel

Mondhatnánk, hogy ez csak velem esik meg, és simán nem jövök be a lányoknak, de a haverjaimmal beszélgetve arra a megállapításra jutottam, hogy nem feltétlenül – csak – velem van a baj. Az összes barátommal megesett már hasonló. Mind lúzerek lennénk? Vagy simán létezik a nőknek egy olyan rétege, aki csupán egy randira van hitelesítve?

De miről is beszélek?

Katával egy helyen dolgoztunk. Nagyon tetszett nekem már az első pillanattól kezdve, ám eleinte volt pasija, aztán meg nem akartam ajtóstól rontani a házba, így amikor ismét szingli lett, inkább a lassú víz partot mos taktikát választottam. Egyébként is sokat beszélgettünk, nevettünk az irodában, ám néhány hétre rá, hogy szabaddá vált, kihívtam kávézni. Ő pedig szívesen velem tartott. A közös kávézások rendszeressé váltak, közben pedig egyre mélyebb témákat is érintettünk a csevegéseink során. Szép lassan egészen jól megismertük egymást.

Mivel számtalan kávézáson túl voltunk már, a vacsorát pedig kicsit erőltetettnek éreztem volna, ráadásul mi ismertük egymást, tehát nem kellett „körülszaglásznunk" a másikat, így egy kirándulást terveztem. Az ötlet Katának is tetszett. Hajóval kimentünk Visegrádra, ott megnéztük a fellegvárat, megebédeltünk és visszahajókáztunk Budapestre. Úgy gondoltam, ebben minden benne van, aminek egy első randiban benne kell lennie, ha nem egy idegennel zajlik. Romantikus hajókázás, kirándulás, kultúra, gasztronómia... Szerintem egyébként a találkánk nagyon jól sikerült. Nem feszengtünk, nem volt kínos csend, az egész nagyon jó hangulatban telt. Este, amikor visszaértünk a kikötőbe még elmentünk fagyizni egyet, majd leültünk a Duna partjára és néztük a vizet.

Később hazavittem, s bár nagyon szerettem volna búcsúképpen megcsókolni, türtőztettem magam, nem közeledtem. Gondoltam, lesz még alkalmam... Apropó alkalom, rá is kérdeztem, hogy legközelebb hova szeretne menni? Számomra egyértelmű volt, hogy folytatjuk a találkákat, hiszen semmi olyan jelet nem küldött felém, amiből az ellenkezőjére következtethettem volna. Kata azt felelte, hogy most hirtelen nincs ötlete, de majd együtt kitaláljuk. Ez alapján nem is gondolhattam volna másra, csak arra, hogy hamarosan újra látjuk egymást.

Én meg ott álltam, mint egy idióta, és semmit nem értettem, hiszen egész nap mosolygott és úgy tűnt, remekül érzi magát. Visszapörgettem a fejemben az eseményeket, de nem találtam, hogy hol volt a hiba. Tényleg nem értettem. Mi történhetett? Hiszen hónapokon át együtt kávézgattunk, ebédeltünk, megismertük egymást, aztán igent mondott a randevúra is. Úriember voltam, ő pedig láthatóan élvezte a kirándulást... aztán mégis lelépett. Nem kért belőlem többet.

Legalább mondhatott volna valamit. Például, hogy visszamegy az exhez, vagy időre van még szüksége, vagy nem vagyok az esete – bár akkor mi a fenének jött el velem egy hivatalos randira és minek mentünk el még fagyizni is, miután visszaértünk Visegrádról?

A kérdéseimre persze sosem kaptam választ, bár nem is kérdeztem rá nála, hogy mi volt a baja – az önértékelésem nem engedte, hogy kuncsorogjak a szeretetéért. Igaz, nehéz is lett volna, mert elment 2 hét szabira, utána pedig kilépett a cégtől. Sosem fogom megérteni, hogy mi volt ez az egész, és miért csak egy randira voltam jó.

K. Tamás

Nyitókép: Shutterstock