Elvárások fogságában: miért nehezebb manapság férfinak lenni?

Zoli 45 éves, házas, háromgyerekes apuka, aki mérnökként keresi meg a napi betevőt. Minden nap ő viszi be a gyerekeit az iskolába és munka után ő is megy értük, különórákra szállítja őket, majd haza. Hetente háromszor jár edzeni, kiegyensúlyozott párkapcsolatban él gyermekei édesanyjával. Ezeket ő állítja magáról, és nekem nincs okom kételkedni ebben.

Társadalmi elvárások

Korábban alapvető elvárás volt, hogy a férfi legyen a családfenntartó: apa dolgozik, anya őrzi a tűzhely melegét.

„Szerintem manapság erről már nem beszélhetünk. Ha megnézem a mai fiatal srácokat, akkor azt kell mondjam, a társadalom semmiféle elvárást nem támaszt velük, a jelen férfijaival szemben. Nem akarok általánosítani, de nekem a többség gyengének, és kicsit lustának is tűnik. Legtöbbjükről nem tudom elképzelni, hogy megvédenének bárkit, kiállnának valakiért, aki rászorul. Elméletben rendben vannak, a gondolkodásuk sokszor jobb, mint az én korosztályomé, de nem hiszem, hogy bármilyen komolyabb feladatot rájuk lehetne bízni.

Sokszor a fiatal lányokról hamarabb elhiszem, hogy összeszerelnek egy bútort, kicserélnek egy izzót, vagy leállnak segíteni egy másik nőnek, mondjuk kereket cserélni, mint a mai huszonéves fiatal férfiakról. Szóval, azt gondolom, ha manapság lenne velünk szemben bármilyen társadalmi elvárás, akkor nem ilyen férfiakat nevelnénk a fiainkból."

Zoltán tehát nem érzi, hogy a társadalom felől bármilyen nyomás lenne rajta, de azt is elfogadja, hogy más ember, más személyiséggel érezheti azt, hogy túl sokféle szempontnak kell megfelelnie. Ő nem ilyen, egyáltalán nem érdekli mások kritériumrendszere, a saját elvárásainak akar megfelelni. Hogy mik ezek, azt is elmondta, de előbb nézzük, mit gondol, vajon mit vár el tőle a felesége, és mit a gyerekei.

Elvárások a férjjel, apával szemben

Akár férfi, akár nő az ember, otthon is többféle elvárással találja magát szembe.

„A gyerekeim azt szeretnék, ha játszótárs lennék, na és sofőr, nehogy véletlenül két lépést gyalog kelljen megtenniük. A reggelit nálunk mindig én készítem, és ha nem meleg vacsora van, azt is. Mondhatnám, hogy ez a feleségem elvárása, de nem lenne igaz, valójában arról van szó, hogy ő szívesen főz, de nem szívesen készít például szendvicseket, ráadásul sokkal több időre van szüksége, hogy reggel indulásra kész legyen, mint nekem. Szóval inkább csinálom én, és akkor nem késünk el, ami nem azt jelenti, hogy gondot okozna, sőt! Nálunk a házimunkát is mindig az végzi, aki éppen ráér, nekem nem derogál elmosogatni, bepakolni a mosogatógépet, vagy a mosógépet, kiteregtni.

Lehet, hogy ebben annak is szerepe van, hogy 30 éves koromig egyedül éltem, és apám is megcsinált mindent, tehát ez volt előttem a minta, de szerencsére a feleségemmel ezen a téren is egy hullámhosszon vagyunk. A kapcsolatunk elején volt, hogy azt mondta, menjek ki a konyából, az az ő felségterülete (náluk ez volt a minta), de ez rövid ideig tartott. Izzócsere, favágás, fűnyírás és a többi klasszikus feladat az enyém, de szerintem még az életben nem mostam le az ablakokat, nem takarítok fürdőszobát és felmosni is jó, ha ötször sikerült az elmúlt 15 év alatt. De itt sem a külső elvárásoknak akarunk megfelelni.

A nehezebb elvárás - és ezt sok férfitársamtól hallottam már -, hogy a nő álmainak, férfiképének megfeleljünk, mivel a hölgyek egyszerre mindent akarnak: legyél érzelmes, gyengéd, udvarolj, mondj szépeket, tízpercenként bizonyítsd a szerelmedet, csodálatos apának akarnak látni, olyan embernek, akivel meg lehet osztani a feladatokat, ugyanakkor legyél kemény, mint a szikla, erős, bátor, macsó, egy igazi rosszfiú. Na és persze kiváló asztalos, villanyszerelő, vízvezetékszerelő és hadd ne soroljam fel az összes szakmunkát.

Ám ez lehetetlen, képtelenség úgy váltani a szerepek között, ahogy a nő éppen igényli, aki gyengéd, érzelmes, családcentrikus, az nem lesz a következő pillanatban rosszfiú. És ez fordítva is igaz, a rosszfiúból ritkán lesz otthonülő hősszerelmes, akinek az van a vérében, hogy folyton vadásszon, és elejtse a nagy vadat, az nem ül majd veled esténként a kanapén, hogy összebújva nézzetek valami gagyi, romantikus filmet, hiszen neki újra és újra meg kell hódítania valakit. Valahogy az arany középutat kellene megtalálni, a se nem papucs, se nem macsó férfit, mint amilyen reményeim szerint én is vagyok."

Mit vár egy férfi önmagától?

Nyilván ahány férfi, annyi önmagával szembeni elvárás. Van, aki elégedett magával, mások pedig még küzdenek, hogy olyanok legyenek, amilyennek látni szeretnék önmagukat.

„Valahogy úgy érzem, hogy nincs különbség férfi és nő között. A fizikai adottságokból következik, hogy nyilván nem várható el egy hölgytől, hogy ha azt látja az úton, hogy valakinek gondja akadt az autójával, baleset érte, esetleg árokba gurult, akkor odamenjen, és felemelje az autót, az embert, vagy kitolja a kocsit az árokból, hiszen erre fizikailag nem képes. De azt igenis el lehet tőle is várni, hogy odamenjen, és megkérdezze, hogyan és miben tud segíteni, hogy mentőt, vagy más segítséget hívjon-e.

Alapvető igényem magammal szemben az, hogy a családomról gondoskodjak, biztonságot nyújtsak nekik. De ugyanezt a feleségem is elmondhatja önmagától. A férfi mivoltomból adódó elvárásaim magammal szemben nincsenek, minden, aminek meg akarok felelni, az az emberségemből adódik. Természetes, hogy ha kér tőlem valamit a családom, amit meg tudok tenni, akár kisebb-nagyobb kényelmetlenség árán is, azt megteszem, de ez sem az ő elvárásuk, hanem az enyém, én akarom megtenni, én akarok olyan ember lenni, aki elmondhatja magáról, hogy felelősségteljes férj és apa.

Igyekszem jól szeretni a feleségemet, de természetesen ő ezzel sosem elégedett, több ölelést, több csókot, és leginkább sokkal több őszinte beszélgetést szeretne, ugyanakkor elfogadja, hogy nem vagyok nő, nem tudok a legjobb barátnője lenni. A pletykálás, semmiről cseverészés nem az én műfajom. Neki is elmondtam: el kell döntenie, milyen férfit akar, mert minden egyszerre egy emberben nincs meg."

Őszinte leszek, nem erre számítottam, azt vártam, hogy kapok egy panaszáradatot arról, milyen nehéz a férfisors, ám Zoli ilyen szempontból nem felelt meg az elvárásaimnak:

„Lehet, hogy erre e beszélgetésre nem én vagyok a legalkalmasabb férfi" - zárta a beszélgetést, én pedig arra jutottam, hogy talán mégsem olyan borzasztóan nehéz manapság férfinak lenni. Egy kellően magabiztos, egészséges önértékelésű férfi nem gondolja azt, hogy mások elvárásainak kellene megfelelnie.

Kerekes Zoltán gondolatait Könyves Kata jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock