Szeretlek, de könyörgöm, ne költözzünk össze!

A gyakran nüansznyi félreértésekből származó feszültségek természetesen nem minden esetben ítélik halálra a kapcsolatot, de előfordul, hogy az egyszerű kommunikációs nehézségeken túlmutat a felek összeférhetetlensége.

Én többször megkaptam korábbi partnereimtől, hogy velem lehetetlen együtt élni, nekem nem való a párkapcsolat, és ahogy telnek az évek, ezt a meglátást egyre inkább igaznak érzem. Természetesen nem arról van szó, hogy nem vágyom az intimitásra és arra, hogy valakivel bizalmas viszonyt ápoljak, de a gondolat, hogy beengedjek valakit a privát szférámba, az otthonomba, akire állandóan tekintettel kell lennem – holott sokszor másra sem vágyom jobban, mint a semmire, a csendre –, inkább viszolygással, mint lelkesedéssel tölt el.

Én persze csak az egyik véglet vagyok, de még azokat is komoly kihívások elé állíthatja az összeköltözés, akik egyébként szeretnek emberek között lenni, pláne, ha kedvesük teljesen más ritmusban vagy napirend szerint él, mint ők. Ha erre még rátesznek egy lapáttal a nem kifejezetten ideális lakókörülmények (értsd: a pár egy egyterű garzonban van összezárva, ahol az egyedüli lehetőség az elszeparálódásra a fürdőszoba vagy a konyha), akkor szinte garantált, hogy előbb-utóbb robban a bomba, és előtör a felekből a vérszomjas területvédő fenevad. Képletesen és szó szerint is.

„Figyelj, nem tudnál halkabban lélegezni?!"

Amit a kapcsolat elején, a mézeshetek időszakában még aranyos viselkedési sajátosságnak látunk a másikban, az hosszú hónapok, évek után idegtépő, nagybetűs hibának tűnhet, pláne, ha az illető többszöri kérésre sem próbál meg változtatni azon. Kérdés, hogy ez egyáltalán módjában áll-e.

Én sok vizet iszom, ezért szinte minden éjjel vagy hajnalban meg kell látogatnom a fürdőszobát, ám akadt olyan párom, aki ezt nehezményezte, pedig együtt sem éltünk. Közölte, hogy ne igyak lefekvés előtt, és akkor majd nem kell kimennem. Hozzáteszem, ez már egy olyan toxikus időszakban történt, amikor már rég véget kellett volna vetnem a viszonyunknak, de nem tettem, inkább elengedtem a fülem mellett az elnyomó, rosszindulatú megjegyzéseit.

Nemcsak az anyagcsere-folyamatok, az eltérő munkahelyi időbeosztás is megnehezítheti a párok közös otthonteremtését. Hiába az őszinte érzések, a tolerancia és a rugalmasság, ha az egyik fél 9-től 5-ig dolgozik, a másik pedig hajnali 3-kor kel vagy fekszik a saját munkája miatt, az egy idő után tarthatatlanná válik.

Az alváshiány szinte mindenkit idegesebbé, türelmetlenebbé tesz, így pedig a konfliktuskezelés is embert próbálóbb feladatnak bizonyulhat, és akkor még csak a kapcsolatra gyakorolt hatásairól ejtettünk szót, a komoly egészségkárosodásra ki sem tértünk.

Én úgy vélem, hogy ha két ember valóban szereti egymást, nem mennek bele olyan megoldásokba, amelyek egyiküket vagy mindkettejüket kikészítik hosszú távon. Számos példa bizonyítja, hogy együttélés nélkül is lehet harmonikus egy szerelmi kapcsolat. Attól, hogy egy ideig nem megoldható a komfortos összeköltözés, még lehet arra törekedni, hogy ez idővel megvalósulhasson. Legalább addig sem kell pörölni a másikkal, amiért megint szétdobálta a koszos zoknijait vagy idegből átvetődni az ágy másik felére éjjel egy rémálomnak köszönhető véletlen jobbegyenes miatt.

Nyitókép: Shutterstock