Már a legelején tudtam, hogy nem szabad, mégis beleszerettem az exem barátjába

Minden a szakításunk előtt egy hónappal kezdődött. Egy baráti összejövetelen voltunk, ahol épp a házigazda születésnapját ünnepeltük. Minden olyan volt, mint bármelyik másik alkalommal: ugyanaz a társaság, ugyanolyan jó hangulat, talán csak az elfogyasztott italok milyensége és sorrendje volt más. Én hamarabb érkeztem, mint a párom, így volt időm jobban ráhangolódni az estére. Vörös rúzst és egy fekete, enyhén kivágott felsőt viseltem, és nem tudtam nem észrevenni, ahogy az egyik haverja tetőtől talpig végigmért. A tekintetében benne volt minden.

Mindig is kedveltem Márkot. Érdeklődéssel töltött el, ahogy szenvedélyesen mesélt a munkájáról, az álmairól és a vágyairól. Már korábban is érzékeltem, hogy élvezi a társaságomat, de a kapcsolatunk ennyiben maradt. Neki általában volt valakije, sőt, arra is volt példa, hogy én hoztam össze az egyik barátnőmmel. Egy szó mint száz, korábban sosem gondoltunk arra, hogy ebből az ismeretségből akár több is lehetne.

Korábban, ha telefonon hívtuk egymást, mindig minimum egy órát beszélgettünk, és csak azért búcsúztunk el, mert vissza kellett mennem dolgozni. Azon az ominózus estén is csupán beszélgettünk, nevettünk, olykor hosszasan elmerengtünk a másik tekintetében; aztán elkeveredtünk egymástól.

Úgy mentünk szilveszterezni, hogy a párommal előző este megbeszéltük: vége. Nem akartuk otthon köszönteni az újévet, de arra sem álltunk készen, hogy a barátaink előtt ilyen hamar felvállaljuk a döntésünket. Így elmentünk a buliba, és megpróbáltuk jól érezni magunkat. Ott Márkkal ismét egymás társaságába keveredtünk, és kiderült, hogy bár közös a baráti körük a volt párommal, ők ketten nem tekintenek egymásra barátként. Az információ lesokkolt, de sokat beszélgettünk, és sikerült megértenem a nézőpontját.

Újév első napjaiban volt egy megérzésem, és biztos voltam abban, hogy amint lecseng a szakításom, Márk ismét a színre lép. Nem tudtam pontosan, milyen célból, de abban biztos voltam, hogy nem fog eltűnni. Az intuícióim nem csaltak, mert két hónappal később tényleg üzent, és a kapcsolatunk onnantól kezdve megváltozott. Elkezdődtek a játszmázások, a pimasz beszólogatások, az órákig tartó telefonbeszélgetések. A szituációt kimondottan élveztük, ugyanakkor félelem is volt mindkettőnkben.

Óvatosan közeledtünk egymáshoz, és talán az első csókunkig nem tudtuk eldönteni, hogy át akarjuk-e lépni a barátság határait. Már többször szóba hozta, hogy el kellene mennünk kávézni, de sosem vettem őt komolyan. Végül beültünk borozni egy nívós belvárosi bárba, ahol fantasztikus estét töltöttünk együtt.

Nem akartam, de mégsem voltam elég erős, hogy parancsoljak az érzéseimnek. Bármennyire próbáltunk ellenállni, végül egymásba szerettünk.

Nyitókép: Shutterstock