Eljátszottad minden esélyedet, most mégis vissza akarsz szerezni... Miért?

A szakításunkat nem tudtuk egyszerűen lezárni, hiába mondtam, hogy részemről ennyi volt, nincs tovább.

Hallgattalak és azon gondolkodtam, hogy te valóban elhiszed azt a sok hülyeséget, amiről beszélsz? Miért most akarod felpezsdíteni a kapcsolatunkat, amikor mostanság már beszélgetni sem tudtunk egymással?

Egyetlen kérésem volt feléd, mégpedig az, hogy a szakításunk után legalább egy teljes hétig ne beszéljünk. Az hagyján, hogy már akkor üzentél, amikor elköltöztél, de ezt követően még nyolc másik alkalommal is kerestél. Először kedvesnek találtam az üzeneteidet, és arra gondoltam, hogy biztosan megvisel az elválásunk. Azonban a sokadik leveled után kifejezetten frusztrált, hogy a kérésemet nem tudod elfogadni.

Nem akartalak megbántani, de jeleznem kellett, hogy csak vészhelyzetben hívj vagy keress engem. Szerettem volna feldolgozni a szakításunkat, ami nem ment úgy, hogy minden másnap fotókat küldtél a régi emlékeinkből. Nem értem, miért hitted, hogy ez rendben volt így. Úgy is reagálhattál volna, hogy a továbbiakban tiszteletben tartod a kérésemet, de te ehelyett megpróbáltad elhitetni velem, hogy ismét én gondolkodok rosszul. Döbbenten néztem az üzenetváltásunkat, és azon tűnődtem: valóban ennyit bírtál leszűrni a helyzetből?

Az az igazság, hogy már nem tudok mit kezdeni a próbálkozásaiddal. Amíg együtt voltunk, számtalanszor átbeszéltük a problémáinkat, a kihívásainkat, de nem történt változás. Rá kellett jönnöm arra, hogy egyedül nem tudom megmenteni a kapcsolatunkat, bármennyire is szerettem volna. Ha csak én akarom, úgy nem fog menni. Neked kényelmes volt a langyos víz, és csak akkor akartál cselekedni, amikor már felálltam és azt mondtam: elég.

Kérlek, ne most teperj! Ne most akard megmenteni az elmúlt szerelmünket! Rég nem él a vágy, a szenvedély, a mindent elsöprő szerelem, amiért te harcolni akarsz. Már megszoktad, hogy a mindennapjaid része vagyok, de engem már nem tett boldoggá a közös életünk. Ha őszinte akarok lenni, az utolsó évben elfelejtettük, milyen igazából élni. Bezárkóztunk a négy fal közé, és a legizgalmasabb programunk az volt, hogy elmentünk a heti bevásárlásra. Ismerd fel, hogy kapaszkodsz a múltunkba és az együtt töltött évekbe, miközben pontosan tudod, hogy nekünk már nincs közös jövőnk. Inkább élj, dolgozd fel a szakításunkat, és emlékek helyett kezdj el élni a jelenben!

Nyitókép: Shutterstock