A szakítás utáni gyászt muszáj megélni

Életünk párja és életünk szerelme nem mindig ugyanaz a személy. A majdnem nyolc éves kapcsolatom - életem párjával - lezárását követően, egy viharos, szenvedélyekkel, sírásokkal és hatalmas veszekedésekkel teli viszonytól - életem szerelmével - is búcsúznom kellett.

Ezek után aktív párkeresésbe kezdtem. Ma már tudom, hogy mindez haszontalan pótcselekvés volt, ami csak kivett belőlem. Ekkor még úgy gondoltam: a gyászidőszak átugorható, és minél több férfival kerülök kapcsolatba, annál kisebb lesz bennem az űr, és a belülről szüntelenül mardosó fájdalom. Ezek után nem számított, kiről volt szó, ha egy külsőleg kicsit is tetszetős férfi érdeklődést mutatott irántam, azzal kavarásba kezdtem.

Amennyiben viszont az illető a kinézetével nem tudta megütni a nem túl magasra tett lécet, úgy mindenáron barátságot akartam vele kialakítani. Egy ideig úgy éreztem, működik ez a módszer. Mivel rengeteg férfival voltam párhuzamosan kapcsolatban, kevesebb időm jutott a veszteségeimre koncentrálni.

Azonban akármit is csináltam, a belsőmet savként égető fájdalom mindig, mindenhol velem volt. Kívül mosolyogtam, és a legszebb ruháimat magamra öltve futószalagon találkoztam hozzám abszolút nem illő, buta, bunkó, a nőket csak kihasználni képes férfiakkal. Ugyanis, amíg velük voltam, percekkel vagy szerencsés esetben órákkal is el tudtam tolni a rám omló, kibírhatatlan fájdalmat. Éjjelente viszont képtelen voltam elnyomni a lelkemben forrongó lávát, ami ilyenkor kegyetlenül utat tört magának.

Forrás: Shutterstock

Több mint fél éven keresztül - minden egyes nap - összegörnyedve sírtam magam álomba, gondolatban felidézve az idilli, boldog emlékeket, vagy az életem szerelmétől elszenvedett késdöféseket. Reggel pedig új nap következett, én ismét felülkerekedtem az érzéseimen. Folytattam az aznapi randik megszervezését, vagy tartalmatlan, virtuális beszélgetésekbe bonyolódtam iskolázatlan, szexéhes, sok esetben perverz pasikkal. És még arról is sikerült meggyőzni magam, hogy mindezt élvezettel teszem.

Egy idő után már nem tudtam tovább folytatni az önmagamnak történő hazudozást, és a lélekölő, haszontalan kapcsolatok fenntartását. Belefáradtam az egészbe, és rájöttem, hogy ezer férfi sem fogja pótolni a bennem tátongó űrt, amit életem szerelme és életem párja hagyott maga után. Úgy éreztem, az emléküket gyalázom meg azzal, hogy ilyen személyekkel próbálom meg feltölteni helyüket.

A gyászt lehet halogatni ideig-óráig, de előbb-utóbb mindenkinek át kell élnie. Úgyhogy megszakítottam minden kapcsolatot a másik nemmel. Most itt vagyok egyedül - jöjjön, aminek jönnie kell. A könnyeim már elapadtak, és megkeményedve, belülről kiüresedve nézek szembe a régóta halogatott gyászommal. Már csak a kapcsolataim lezárására koncentrálok. Hárman maradtunk végül: életem párja, életem szerelme, és én. Másnak itt nincs, és soha nem is volt helye.

R. Hanna

Forrás: Shutterstock
Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?