Idén lesz hét éve, hogy özvegy vagyok. Hosszú, küzdelmes évek után hunyt el a nejem. Nehéz volt hozzászokni a hiányához, de a gyerekek miatt nem engedhettem meg magamnak, hogy teljesen összeomoljak.
Szerencsére támogató környezet vett minket körbe. A keresztanyák, nagynénik hirtelen pótanyuka szerepbe csöppentek, hogy ott könnyítsék meg a dolgomat, ahol csak tudják. Hálás vagyok nekik.
Sok álmatlan éjszaka van a hátam mögött. Gyakran csak álltam egy üveg sörrel a kezemben a gyerekek szobájának ajtajában, figyeltem, ahogy békésen szuszognak és szüntelenül azon pörgött az agyam, mi lesz velük az édesanyjuk nélkül? Ki lesz számukra a példakép, akivel később megbeszélhetik a lányos dolgaikat? Nem vagyok egy feminin típus, szokatlan is volt, mikor három nő került egymásutánban az életembe, de végül hozzászoktam a felálláshoz. Arra viszont egyáltalán nem voltam felkészülve, hogy egyszer majd nekem kell betöltenem ezt a szerepet a családban.
Öt évvel a tragédia után egy pasis estén - még mielőtt megköveznél, a lányok aznap a szüleimnél aludtak -, oldalba bökött egy cimborám, és a karikagyűrűmre mutatott.
- Soha nem fogod levenni, Árpi? - Kérdezte.
- Próbáltam, de nem ment. És különben sem ismerkedem - feleltem, miközben belekortyoltam a sörömbe.
- Akkor maradnak a lányok anyuka nélkül?
- Ha rajtam múlik, akkor igen. Sajnos.
Ezen a beszélgetésen felbuzdulva, amikor aznap éjjel - vagy inkább másnap hajnalban - hazaértem, elővettem a telefonomat, letöltöttem egy társkereső appot és jó sok filozofálgatás után végül regisztráltam. A bemutatkozásomba beleírtam, hogy özvegy, egyedülálló apuka vagyok és a képeim között is volt olyan, amin a lányokkal voltam lefotózva. Nem álltam neki keresgélni, hanem inkább aludni mentem, mert tudtam, hogy reggel mennem kell értük a szüleimhez.
Mire magamhoz tértem az alvásból és elindultam egy frissítő zuhany és kávé után, ránéztem az appra. Legnagyobb meglepetésemre tizennégy üzenet várt. Néhányat azonnal töröltem, mert bőven lehettek volna akár a lányok nővérei, ha sok évvel ezelőtt összejön az első randim. Voltak viszont jelentkezők, akiknek szimpatikus volt a bemutatkozása, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek az egyikükkel egy randira.
A vacsora alatt úgy tűnt, hogy megvan köztünk az összhang, s még a kémia is. Amire azonban nem számítottam, hogy a hölgy lakásán kötünk ki, szenvedélyes csókok és ölelkezések közepette. Már a hálószobában voltunk, kis híján meztelenre vetkőztettem, amikor az egész alakos tükörben megláttam magunkat. A feleségem, hosszú, szőke haja helyett, rövid fekete tincsekbe fúródott az ujjam.
Lefagytam, majd hirtelen elléptem a hölgytől. Lerogytam az ágyára, a tenyerembe temettem az arcomat. Akkor eszméltem rá arra is, hogy valójában szexuálisan sem vonzódok a randipartneremhez. Csupán az újdonság varázsa, a potenciális kaland kergetése emelte fel az adrenalin szintemet. A nő leült mellém. Tarkómnál a hajamba túrt, nyugtatni próbált, majd újra felizgatni. Nem sikerült neki. Nem bírtam megint hozzáérni, vagy újra megcsókolni. Felálltam és szó nélkül otthagytam.
Később, egy üzenetben írtam meg neki a társkeresőn, mi volt a probléma, majd pedig töröltem magam az oldalról. Nem bírok átlépni bizonyos határt, ami pedig szükséges lenne a újrakezdéshez. Úgy érzem, mintha megcsalnám a feleségemet. Vajon elmúlhat valaha ez az érzés? Vagy örök életemre egyedülálló apa maradok?
Árpi történetét Pokk Brigitta jegyezte le.
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
