"Mi van akkor, ha benned sem bízhatok?” - levél a féltékeny szerelemnek

Tudom, hogy azt mondod, nem én okozom a bizalmatlanságodat, hanem mindenki más. Mindig azt mondod, - miután rájövök, hogy titokban a telefonomban turkáltál -, hogy te csak szerettél volna biztosra menni, hogy senki nem zargat kéretlen üzenetekkel. Nem mintha nem számolnék be ilyesmiről minden egyes alkalommal magamtól. Viszont attól, hogy mindig, amikor nélküled mozdulok ki valahova, úgy vársz otthon, mint egy vallató, aki gyilkost faggat, úgy érzem magam, mintha bűnös lennék. Mintha csak egy tárgyként tekintenél rám, a tulajdonodként, és nem a partneredként.

Emlékszel a legutóbbi veszekedésünkre? Amikor rám írt egy régi, általános iskolai osztálytársam. Akkor azt mondtad, hogy biztos meg akarlak csalni. Hogy nem vagy elég jó nekem. Addigra már belefáradtam abba, hogy néhány naponta megismételjük ezeket a köröket: én bizonygatom, hogy téged szeretlek, te pedig azt kérdezgeted, mi van akkor, ha bennem sem bízhatsz? Akkor nem tudtam jól kezelni, képtelen voltam higgadtan állni a helyzethez. Kiabáltam veled, és azt mondtam, ha ennyire nem tudsz bízni bennem, akkor semmi keresnivalónk egymás mellett, majd bevágtam magam után az ajtót, és azóta nem találkoztunk.

Nem akarom, hogy azt gondolod, nem értelek. Minden szavadra figyeltem, amikor elmesélted, hogy az édesapád csalta az anyukádat, és az anyukád nagyon sokat sírt emiatt. Akkor is figyeltem, amikor felelevenítetted, hogy sosem volt gyerekként privát szférád, hiszen az anyukád mindig átkutatta a szobádat, hátha az apukád oda rejtette az afférok bizonyítékait. Az anyukád képtelen volt bízni benned, megrögzötten hitte, hogy falazol neki, bár ez nem volt igaz. Az apukád mindig megígérte, hogy elvisz az állatkertbe, és mostantól jobban oda fog rád figyelni, de végül egy szép napon örökre eltűnt az életedből.

Az előttem lévő párkapcsolataid megcsalással végződtek. Nem szándékosan választottál olyan párt magadnak, mint az anyukád az apukádat, de túl mélyen gyökereznek ezek a minták benned. Vágysz arra, hogy valaki őszintén, igazán szeressen, de ha ezt megkapod, lefagysz, és nem tudod, mit kell ilyenkor tenned. Vágyod a békét és a nyugalmat, azt, hogy ki tudd kapcsolni a hangokat a fejedben, amik azt mondják, téged nem lehet szeretni.

Azt hiszed, hogy a szeretet összefügg a birtoklással, s mindig nehéznek kell lennie és fájnia kell. Megértem, mert eddig csak ezt a szeletét láttad a világnak. Ha valaki csak azt tudja, milyen az olyan szeretet, aminek a valódiságában az ember sosem lehet biztos, könnyen elhiszi, ez az egyetlen szeretet. Azzal, hogy én szabadságot adok neked, nem ellenőrzöm a telefonodat, nem kérek számon rajtad minden külön töltött pillanatot, valójában azt üzenem, hogy nem szeretlek, pedig ez nem így van.

Kérlek vedd észre azt, hogy én melletted vagyok, nem ellened. De nekem is vannak határaim, és rosszul esik, hogy rendszeresen rám sütöd, hogy fél szemmel mindig azt lesem, kinek az ágyába bújhatnék, amíg nem figyelsz. Azt szeretném, ha közösen oldanánk meg ezt a helyzetet, viszont ehhez te is kellesz, hiszen a probléma tőled indul. Az érzéseinket kommunikálnunk kell egymással, ezért ne nyomd el, ha valami bánt, én sem fogom. Kérlek segíts nekem abban, hogy kitaláljuk, mit tudunk tenni azért, hogy ne mérgezzük tovább a kapcsolatunkat a folyamatos féltékenységgel.

Nyitókép: Shutterstock