Egy egyedül utazó nő valóban könnyen kapható egy alkalmi légyottra?

Vajon felelőtlenség nőként egyedül utazni? Amikor elkezdtem a témának utánajárni, sok helyen a nőket érintő erőszakról írtak, és egy két kirívó esetről, ami nőket érintő támadásról szólt.

Mivel én eddig csak Európán belül utazgattam, szerencsére nincs rossz tapasztalatom. Igyekszem mindennek utánajárni, körültekintően utazni és olyan helyekre megyek, ahol nem kell attól tartanom, hogy megtámadnak.

Természetesen találkoztam már ezzel a feltevéssel, és mivel jómagam nem vagyok egy könnyen kapható nő, és nem is ezért utazom egyedül, biztosan van olyan, hogy egy-egy szépen csábító mosolynak kevés nő tud ellenállni. Azt gondolom, ez mindenkinek az egyéni döntése, én most inkább arról szeretnék írni, vajon ez a közhely miért van jelen az emberek, és főként a férfiak fejében.

Vannak olyan férfiak, akik azt hiszik, ha egy nő egyedül vág neki a nagyvilágnak, akkor könnyebben kapható bármire. Nincs vele a párja, sem a barátai, ismeretlen terepen van. Természetesen arra senki sem gondol, hogy egy egyedül utazó nőt otthon várja a családja a férje, esetleg a gyerekei, és még barátai is vannak. Most dobálódzhatnék a közhelyekkel, de ha magamból indulok ki, én egyáltalán nem vagyok kapható ilyen alkalmakra. Persze értem, miért vonzó ez a lehetőség férfiak és nők szemében, hiszen kiszakadhatunk a megszokott életünkből, és egy pillanat erejéig akár más bőrébe is bújhatunk, és másnak is kiadhatjuk magunkat. Az utazás pedig egyfajta szabadság, amit mindenki másként értelmez.

Európában járva nem volt még olyan, hogy valaki durván nyomult volna, vagy emiatt kellemetlenül éreztem volna magam, de olyan már történt, hogy megpróbáltak kedvesen közeledni felém, főként a déli országokban. Előfordult, hogy betértem egy olaszországi kisboltba vagy patikába és az ott dolgozó úriember meghívott egy kávéra. Fogalmam sincs, hogy ez ott egy bevett szokás, így ismerkednek-e az ott élő nőkkel is, de valószínűleg kapva kapnak az alkalmon, hiszen érzékelték, hogy egyedül utazom.

Egy másik történet szintén Dél-Olaszországhoz köthető. Egy kompon utazva belefutottam a hajó legénységébe, akik beinvitáltak a vezetőfülkébe. A kapitánnyal tudtam beszélgetni, mivel ő beszélt egy kicsit angolul, így tolmácsolta a többiek mondanivalóját. Nagyon kedvesek voltak mindannyian, de kicsit zavarbaejtő volt a folyamatos bókolásuk, viszont az kedves volt, hogy mindenben a kedvemben szerettek volna járni. Ez az a kategória, amit egyáltalán nem sorolnék a nyomulás kategóriájába, hiszen senki nem vetette ki rám a hálóját, valószínűleg amiatt, mivel nem mutattam érdeklődést senki iránt, inkább arra fókuszáltam, hogy a munkájukról kérdezgessem őket. Természetesen kíváncsiak voltak arra, hogy miért utazom egyedül, és erre csak azt tudtam válaszolni, hogy mindenki elfoglalt a környezetemben, de emiatt nem szeretnék lemaradni az élményekről, így egyedül is belevágok a kalandokba.

Mivel Európán kívül nem utaztam, így arról nem tudok beszámolni, hogy ez mégis hogyan működik olyan helyen, ahol a kultúra merőben más, és egy nőnek mondjuk adott esetben másként kell öltözködnie, mint Európában. Mindenhol más az emberek vérmérséklete és másként reagálnak arra, ha egy nő megjelenése nagyon eltér a megszokottól.

Más utazó portálokon találkoztam olyan bejegyzésekkel, melyek szerint a megoldás igen egyszerű. Ha egy teljesen más kultúrájú országban teszünk látogatást, akkor érdemes visszafogottan öltözni, összefogott haj, semmi smink, farmer és póló és a szemkontaktus kerülése.

Nyitókép: Shutterstock