A gyermek vendég a házban, akit szeretni és tisztelni kell - sohasem birtokolni

„A gyermek vendég a házban, akit szeretni és tisztelni kell - sohasem birtokolni". Jerome David Salinger

Nekem Te, a legelső pillanattól kezdve maga vagy a csoda. A születésed megváltoztatta az egész életemet. Ha már semmi más érdemleges dolgot nem is tennék az életben, már akkor is volt értelme a létezésemnek: Te. Minden veled töltött perc a legnagyobb öröm, amit valaha éreztem, tele hálával, rácsodálkozással. Veled nyert valódi értelmet, mit jelent szeretni: önfeledten, önzetlenül, feltétel nélkül.
Amikor szülni indultam, még nem tudtam, mi vár ránk.
Örömmel, izgatottan vártam a találkozást és váratlanul ért, amit tapasztaltam.
A fájdalom élesen és megdöbbentően erősen rántotta össze a testemet újra és újra, fellélegezni sem volt időm, az összehúzódások felfoghatatlanul gyorsan követték egymást. Arra gondoltam, mennyire fájhat neked is, s könyörögtem, gyere!
Aztán üres lett a testem, s rám szakadt a Mindenség. Ott voltál Te, melegen, áradt belőled a nyers szülésszag. Belenéztünk egymás szemébe és megszűnt a világ. Csak azt tudtam hajtogatni:
- Hát te vagy az? Hát megjöttél?
Egyek voltunk ott, abban a pillanatban, Te meg én és a Mindenség, az időtlenség és a teljes határtalanság állapotában. A tekinteted bölcsességet és időtlenséget hordozott, szinte letaglózott a tisztasága: már akkor elneveztelek Messzenézőnek.Bevallom, belőlem magától értetődő természetességgel fakadt az, hogyan kell veled bánni. Robbanásszerűen lettem anya, s ekkor tudatosult bennem, többé nem élhetek úgy, mint eddig.
Most már van valaki az életemben, akinek én vagyok a Világ és ami benne létezik, az én felelősségem, hogy milyen útravalót kapsz és milyen emberré válsz, ezért a legfontosabb, hogy hiteles legyek nemcsak emberként, de szülőként, anyaként is számodra.
Nem vagyok tökéletes. Követek el hibákat. Vannak időnként olyan pillanataim, amikor magamat sem tudom elviselni, ezzel nem volt gondom.
Arra gondoltam, úgy kell élnem, hogy Te mindig érezd, itt vagyok neked. Feltételek és elvárások nélkül szeretlek, olyannak, amilyen vagy. Úgy válhatok jó anyává, ha mindig önazonos maradok és Te látsz majd engem az élet minden rezdülésében.

Forrás: Shutterstock

Mert amit látni fogsz, azt magadba szívod, megtanulod és ugyanúgy fogod csinálni majd, a saját életedben.
Ezért láttál engem boldognak, szomorúnak, láttál könnyesre röhögve, sírva, láttad amikor testi-lelki fájdalmakkal küzdöttem, láttad az egész életemet: néha küzdök és néha áramlok.
Arra gondoltam, meg kell tanítanom neked azt, hogy az élet ezerszínű, amihez nemcsak pozitív érzések, de fájdalmak, problémák is tartoznak. A kérdés nem ez, hogy ezek léteznek-e, inkább az, adok-e hozzájuk megküzdési stratégiát, megtanítom-e neked, hogy jól kezeld ezeket.
Arra gondoltam, azt akarom átadni neked, hogy mindig, minden körülmények között vállald önmagadat, úgy, hogy közben nem gázolsz át másokon, de képes leszel jól szeretni, határokat húzni, kifejezni a gondolataidat, az érzéseidet, hogy soha ne térj le az álmaid útjáról és soha ne tagadd meg magad csak azért, hogy elfogadjanak.
Az őszinte beszélgetésekben hiszek, nem kenyerem a mellébeszélés, szeretem, ha tiszta víz van a pohárban. Nem hiszek abban, hogy a gyermekünk előtt titkolni kell a nehézségeinket és abban sem, hogy „ne mondd el neki, kicsi még, úgysem érti".
Ezért a legelső pillanattól kezdve, beszélgettem veled. Azóta 18 év telt el. Mindig, mindent elmagyaráztam neked, kezdve attól, mit fogok csinálni: tisztába teszlek, megfürdetlek.S ami a legfontosabb, bármi is történt az életünkben, soha nem titkoltam semmit. Mindig, mindent elmagyaráztam, az akkori életkorodnak megfelelően, s tudtam, félelmetes számodra, ha sírni látsz, ha látod, hogy valami fáj, ha küzdök, de megmutattam neked, s közben igyekeztelek megerősíteni: elmondtam, hogy ezek az élet természetes velejárói, elmeséltem, miről szólnak, miért fájnak. Azt is elmondtam, hogy nem kell aggódnod, megoldom őket és újra jól leszek. Látod, amikor fájok, akkor is képes vagyok ugyanúgy viselkedni, hogy ne bántsak másokat, nem vezetem le a feszültségemet a környezetemen, egyszerűen csak meg kell élnem.
S Te azt láttad, az anyád megtanít jó értelemben küzdeni, kapsz megoldási technikákat, amiket majd Te is alkalmazni tudsz, megtanulsz önmagad lenni, önfeledten örülni, nem félsz majd méltósággal és tartással utakra lépni vagy éppen elhagyni őket, megtanulsz tudatosan viselkedni úgy, hogy közben magadba szívod és megéled az élet minden rezdülését.
Mindezek mellett, mégis Te váltál a legnagyobb Tanítómmá. Rengeteget tanultam tőled önmagamról, a szeretetről, a békéről, az Élet megengedő szeretetéről.

Az a fajta szimbiózis, ami az első pillanattól jellemez bennünket, - amellett, hogy már éled a saját életedet is -, megmaradt közöttünk.
Attól, hogy valaki kamasz, nem távolodik el törvényszerűen a családjától, akkor sem, ha keresni kell az új határait, ha újra kell definiálnia önmagát, ha meg kell találnia a helyét a világban. Hiszem, ha úgy szerették, ahogyan neki jó, ha kapott elég teret és határokat is, ha bátran lehetett önmaga minden szituációban, ha itthon menedéket talált, ez a fajta kapcsolódás megmarad.
Lehet annál pozitívabb visszajelzés, mint az, hogy már fölém tornyosulsz, de a barátaid előtt is odanyomod a szakállas képed, hogy nyomjak rá puszit és fülig érő vigyorral viszonzod? Mi lehet annál nagyobb megerősítés, mint az, hogy megköszönöd, hagytalak szabadnak lenni, tanulni, tapasztalni, hibázni és közben végig tudtad, ott vagyok neked, amikor kellek, és megköszönöd, hogy jól szeretlek?

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek