Gyermek-szülő kapcsolat, hatalmi játszmák – A szülőket is nevelni kellene

Mitől lesz jó szülő valaki? Mire kell figyelnie, ha jól szeretné nevelni a gyermekét?

A legtöbb szülő igyekszik tudatosan nevelni a gyermekét, mégis óhatatlanul szembesül a saját viselkedésével, nevelési elveivel és azzal, hogy a saját szüleitől tanult és tapasztalt minta talán nem a legmegfelelőbb példa.

Az is okozhat stresszt a gyermeknevelés során, ha a szülő folyamatosan attól fél, valamiben hibázik, elront dolgokat, esetleg jóvátehetetlen sebet ejt gyermeke lelkén anélkül, hogy ezt szándékosan tenné.

Mit tehetünk szülőként, hogy egy kölcsönös, megértésen és elfogadáson alapuló szeretet kapcsolatot hozzunk létre a gyerkőcünkkel úgy, hogy közben terelgetjük az útján, de a saját elveinket, felfogásunkat és elképzeléseinket nem erőltetjük rá, hanem abban támogatjuk, hogy önmaga lehessen, és szabadon kibontakozhasson az egyénisége, a személyisége?

A válasz egyszerűnek tűnik, a megvalósítása és megélése során mégis, olyan akadályokkal szembesülünk, amikre álmunkban sem gondoltunk volna.
A legfontosabb kritérium az, hogy tisztában kell lennünk azzal – tudom, lerágott csont -, hogy minél jobban ismerjük magunkat, a működésünket, minél tudatosabban vagyunk képesek reflektálni a viselkedésünkre, minél inkább képesek vagyunk önmagunkhoz képest jobbá válni, annál teljesebben fogadunk el másokat, feltételek nélkül.

A másik tényező, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül az, hogy a saját, hozott mintáink vizsgálata során óhatatlanul szembesülünk azzal, hogy a szüleink, a legjobb tudásuk és jó szándékuk ellenére talán nem a legmegfelelőbb módszerekkel neveltek bennünket, s ennek következményeként sebeket szerezhettünk, amik a saját gyermekünk születésekor a felszínre kerülnek.

Forrás: Shutterstock

Ha nem foglalkozunk a saját sérüléseinkkel és negatív mintáinkkal, ha a saját be nem teljesült vágyaink megvalósulását várjuk a csemeténktől, a szeretet kapcsolat, ami létrejöhetne, eleve kudarcra van ítélve, hiszen a gyermeket megfosztjuk attól, hogy a saját érdeklődési körének megfelelően tanuljon, tapasztaljon és teljesedjen ki.

Ez a fajta attitűd akkora stresszt és megfelelési kényszert, majd egy idő után nagy mértékű lázadást, vagy viselkedési zavart okozhat, ami miatt végleg zátonyra fut a szülő-gyermek kapcsolat.
A tudatos szülőség, éppen ezért, még a gyermek születése előtt kell, hogy kezdődjön, mert így van lehetőségünk arra, hogy feltérképezzük magunkat, a szüleinktől hozott mintáinkat: mi az, ami hasznos volt és szeretném tovább adni és mi az, amit szeretnék másképpen csinálni, s ehhez hogyan és hol találok más módszert, amit szívesen alkalmazok.

A gyermekünk nem a szülőségünk bizonyítványa, nem azért érkezik a világra, hogy bennünket igazoljon, netán nekünk bizonyítson. Nem használhatjuk arra, hogy a saját önbizalmunkat erősítse az elért eredményekkel, nem egy tárgy, akivel villogni kell. Természetesen szülőként vannak elvek, amik mentén haladunk, mutathatunk irányt és kellenek egészséges korlátok, szabályok, amik biztonságos medret adnak ahhoz, hogy a kibontakozó személyiségű gyermek bátran kipróbálhassa, megtapasztalhassa önmagát.

Természetesen – óhatatlanul – befolyásoljuk őt a felfogásunkkal, a világnézetünkkel, a viselkedésünkkel, de tudnunk kell figyelővé válni, hagyni, hogy önmaga lehessen úgy, hogy akkor is biztosítom a szeretetemről, az elfogadásomról, ha olyan utat választ, ami tőlem távol áll, de látom, hogy ő maga közben a helyén van. Azt hiszem, az életünkben soha más alkalommal nem lehetünk úgy tanúi egy élet kibontakozásának, egy lélek fejlődésének, mint a gyermekünket látva: hatalmas élmény figyelni egy személyiség kibontakozását, egy életút kialakulását, egy ember fejlődését.

Összegzésképpen, - ha röviden össze kéne foglalnom az elég jó szülő ismérveit -, ezeket mondanám: ismerd meg önmagad, légy önazonos, fogadd el, hogy hibázhatsz, szabj egészséges határokat a gyermekednek, de mindig, minden körülmények között fordulj felé elfogadással. Szeresd.

„Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. Ők az élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai. Általatok érkeznek, de nem belőletek. És bár veletek vannak, nem birtokaitok. Adhattok nékik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok. Mert nekik saját gondolataik vannak. Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem. Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok". Khalil Gibran

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek