Tedd meg a kedvemért, hogy a halálom után is boldog leszel!

Négy-hat hónap: ezt írta rá a játékmester, aki jelen esetben nem Gundel Takács Gábor, hanem az onkológusom. Ha nem élvezném ki ennek a kevéske időnek minden percét két ejtőernyős ugrás közé szuszakolt sivatagi quadozással, azt túlélném. (Látod, a páratlan humoromat nem tudja holmi kóros sejtburjánzás sem elvenni.)

Szóval, ha mázlim van, fél év... Ez azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel nem látom már többé sárgulni meg pirospozsgásodni a leveleket. Te viszont igen, úgyhogy tessék majd szedni belőlük, és zsírkrétával papírra vinni az erezetüket, miközben nagyot szippantasz abból az ősz illatból, amit annyira imádtam! Hogy honnan szerezz zsírkrétát? Fel kell lassacskán fedezned a játék- és hobbiboltokat, barátocskám. Elvégre hamarosan eljön az ideje, hogy apa legyél.

Nehezemre fog esni, de megígérem: nem fogom kísérteni a nőt, aki majd megadja ezt neked. Ne, el se kezdd azt a szöveget, hogy te csak tőlem szerettél volna gyereket, mert a pisze orrom, és hogy nem is tudnál nélkülem élni, satöbbi! El kell kezdened azt a 2 szót mantrázni, amit még az ilyen elcseszett helyzetekben is - vagy főleg az ilyenekben - tudni kell az életről: hogy megy tovább.

Most persze azt gondolod, kegyetlen vagyok, de majd idővel rájössz: tényleg így van. Amiért persze utálni foglak onnan föntről (vagy ha pechem van, és minden földi turpisságom kiderült, lentről), de ígérem, téged sem foglak kísérteni. Legfeljebb csak az elején, és csak egy kicsit.

Vedd meg azt az óriási sörtartós matracot, próbáld ki a görkorizást (könyökvédő!), harcolj tovább a magad módján a műanyag cunami ellen! Válaszd ki a cserépkályha színét (csak ne a fehéret, légyszilégyszi), ültess egy fát, igyekezz olyan jó ember lenni, amilyennek Bóbita kutya gondol téged! Szeretkezz nagyokat, és élj a klisé szerint: ne tartogass semmit különleges alkalmakra - remélem sikerült azt az örökséget hátrahagynom, hogy míg élsz, minden nap egy különleges alkalom.

Szóval, túl fogod, túl fogsz élni, ezt is megígérem neked - és tudod, hogy én betartom az ígéreteimet. Egyszer olvastam valahol egy elmélkedést: "Ha még egyszer, utoljára beszélhetnék a feleségemmel, csak 3 percet... megkérdezném, hogy hova tette azt a nyomorult csavarkulcsot, mert 2 éve nem találom. És hogy boldog volt-e velem."

Én megelőlegezem neked a választ: az voltam. És így, a sztori vége felé, amit úgy hívnak: "terongyosélet", csak azt remélem, hogy egyszer majd eszedbe jutok egy filmjelenetről, és te majd káromkodsz egy ízeset, felnézel az égre, elneveted magad, és minden porcikádat elönti majd az, amit tőlem tanultál, míg voltam: hogy minden varázslat. Most pedig add fel a hátamra azt a hátizsákot, és ugorjunk! Elvégre... egyszer élünk.

Laczó Adrienn novellája

Nyitókép: Shutterstock