Amikor időre jön a halál...

Ezek a pillanatok, amik bár sokszor végtelennek tűnnek, egyszer csak elfogynak. Legtöbbször pedig fogalmunk sincs róla - és úgy igazán ügyet sem vetünk rá -, mikor lesz az utolsó hétvégénk. Vagy, hogy mikor látunk utoljára mosatlan edényeket a mosogatóban. Hogy mikor veszekedünk, vagy éppen mondunk kedves szavakat szeretteinknek utoljára.

De mi van akkor, ha előre egyeztetett időpontod van a halállal?

Nem tudom, melyik a rosszabb: egy autóbalesetben hirtelen és váratlanul elhunyni, vagy várni a - nagyjából - előre megbeszélt időpontra. Valahol mindkettőnek megvan a maga mélysége, és mindkét helyzet épp elég okot ad arra, hogy szenvedhess. Mégis jelenleg úgy érzem, sokkal fájdalmasabb előre tudni azt, hogy valakit nemsokára elveszítesz.

Pedig milyen nevetséges, nem? Pontosan tudod, hogy előbb-utóbb az a szeretted, aki ma még melletted van, egyszer végleg "elhagy". Mégis ügyet sem vetsz a lehetőségre, csak éled a mindennapjaidat. Aztán amikor - mondjuk egy orvosi rendelőben - tudatosul benned, hogy bizony az ő élete nemsokára véget ér, akkor hirtelen felgyorsulnak az események a fejedben.

Ilyenkor súlyosabbak az emlékek. A veszekedések, a félreértések, vagy amikor egyszerűen csak kirohantál a világból, mert eleged lett. Hogy miből? Most már nem számít. Hisz' ebben a helyzetben valahogy megszépülnek ezek a pillanatok. Pont annyira, amennyire elcsúfulnak a boldog percek. Amikor meghallgatott, vagy te hallgattad meg. Amikor mindketten csak mosolyogva hallgattatok. Vagy csak úgy voltatok. Boldogok.

De eljön a pillanat, amikor a Halál becsenget. Nem hirtelen, nem durván vagy akaratosan. Csak éppen úgy finoman, úriember módjára jelzi, hogy azt az embert, aki mindeddig olyan fontos volt számodra, hamarosan elveszi tőled. Szóval, kezdj el várakozni! Pontos időt nem mond, de körülbelül behatárolja, mikor van a rendelési ideje. Amin előbb vagy utóbb megjelenni kötelező.

Neked pedig onnantól kezdve egyre csak azon jár majd az agyad, hogy mikor kíséred őt utolsó sétájára. Hogy egyáltalán ott lehetsz-e mellette, amikor besétál a Halál rendelőjébe.

E pillanatban csak néhány dolgot tudok biztosan: Ha tehetném, semmit nem csinálnék másképp. De minden egyes pillanatot - legyen az jó vagy rossz - még egyszer, sokkal jobban megszemlélve átélnék. Ha tehetném, adnék neked egy kamerát, amivel mindig láthatnád, hol tartok éppen az életemben, függetlenül attól, hogy te vagy én hol vagyunk. És ha tehetném, foggal-körömmel harcolnék azért, hogy ha eljön majd a pillanat, legyen neked könnyű a föld.

Szeretlek, Mama.

Nyitókép: Shutterstock