Sokáig álmodtam, hogy oly sok év után találkozunk, és te nem vagy megelégedve velem. Féltem, hogy nem felelek meg az évekkel ezelőtt támasztott elvárásoknak. Már nem bánom, hogy voltak. Láthatatlan belső motorként hajtottak, mely folyamatosan többre sarkallt. De ideje lassan megpihennem.
Nem megelégedve hátradőlni, csak már nem tartani a veled való, annyira vágyott találkozástól. Nem csak bízva hinni, hanem tudni, hogy büszkén csorogna a könnyed, ha látnál.
Az enyém mégis haragosan folyik a szemem sarkából, mert mérges vagyok, amiért nem látlak téged. Amiért a találkozás gondolata csak vágyálom marad. Amiért nem vagy velem életem legcsúfosabb és legfelemelőbb pillanataiban. Amiért nem tudom, apám hogyan kérte meg a kezed, hogyan tudtátok meg, hogy úton vagyok, hogyan készítetted a paprikás csirkét, és egyáltalán, mit mondanál, amikor badarságokat csinálok vagy amikor sikereket érek el.
Haragszom rád, mert hiányzol. Amiért felnőttként nem térhetek haza, és bújhatok az öledbe, hogy újra pityergő kislány lehessek, csak néhány rövid percre.
Durcás kislány vagyok, amiért haragszom. Toporzékolni akarok, hogy az öledbe vegyél, varázsolj, és a könnyek helyett gyermeki kacaj harsanjon. De valójában nem is haragszom. Rád nem. Csak néha az életre olyan nagyon. Főleg ilyenkor, decemberben, amikor életet adtál nekem.
Nyitókép:iStockphoto
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.