Köszönet a megpróbáltatásokért, mert nélkülük nem lennék önmagam!

Pedig a fejlődés egy folyamat. Az énünket úgy csiszolják gyémánttá a tapasztalatok, ahogy az évek ráncokat aggatnak ránk a megpróbáltatások által. Az idő, a fájdalom, a szenvedés kiveszi a hajunk színét, redőket von a bőrünkre és fáradttá tesz mind testi, mind lelki értelemben.

Pedig bármennyire is fáj minden egyes pofon, bármennyire is égetik lelkünket a rég kimondott, mardosó szavak még most is, ezekkel az apró karcolásokkal formálnak minket. Óvatosan bátrakká, gyengén erősekké. Azokká, akik ma vagyunk. Azokká, akik már annyira beleuntak, beleszoktak a fájdalomba, hogy egy idő után elfelejtenek félni.

Tudjuk, hogy a boldog pillanatoknak vannak árnyoldalaik, és ezek nélkül valójában értékelni sem tudnánk mindazt, amink van. Ezek által jövünk rá, hogy sokszor dobtuk el magunktól az őszinte odaadást, féltve őrzést, törődést. Mert az életünk azon szakaszában még nem álltunk ezekre készen, még fullasztóan soknak éreztük a hazugságok kavalkádjában hirtelen ránk zúduló, őszinte szerelmet. Pedig ezek által tanuljuk meg, mennyit ér a leheletnyi jóság a sok baj között.

Szóval, most szeretnék köszönetet mondani a göröngyös utakért, melyeken valaha járnom kellett. Szeretnék köszönetet mondani a meztelen talpam alá gördülő apró kavicsoknak, a melegbe becsapó, csontomig hatoló jeges téli napoknak és a bőrömet vörösre perzselő Nap sugarainak. Szeretnék köszönetet mondani a fejlődés útjának, ahol fellélegezni sem volt idő egy megoldott probléma után, máris várt rám a következő feladat.

Szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik elhagytak, és köszönetet mondok az erőért is, amire szükségem volt, mikor nekem kellett továbbállnom. Köszönet az álmokért, amikről már majdnem lemondtam, mikor szinte meseszerűen mégis valóra váltak. Ugyanakkor köszönet a meg nem valósultakért is, mert végül beláttam, bármennyire is szerettem volna, az nem az én utam volt. Köszönet az ezernyi sírva átvirrasztott éjszakáért, a sérelmekért és könnyekért.

Köszönet a teljes lelki kimerülésért, mikor már úgy éreztem, nem megy tovább, de mégis talpra álltam. Köszönet az elvesztett barátoknak hitt ismerősökért, és azokért az igaziakért, akiket helyettük kaptam. Köszönet a szerelmi csalódásokért, és köszönet a lelkiismeret-furdalásért, amit akkor éreztem, mikor belőlem halt ki a tűz, és az őszinte szavaim éles tőrként érték a másik fél szívét.

Köszönet az évekért, amikor nem találtam önmagam, és köszönet a magányos időszakokért, mikor úgy éreztem, egyedül maradtam. Köszönet a sötétért és a fényes időkért, a lelki leépülésért, újjászületésért. Köszönet a családomért, köszönet a barátaimért és azokért, akik az életem valamely szakaszában jelen voltak. Minden fájdalomért, apró szilánkért hálával tartozom,mert igenis ezekben is van valami aprócska csoda. A formálódás, újjászületés útját nyitották meg előttem, és messze nem lennék az az ember, aki ma vagyok, ha képes lettem volna a saját tapasztalás helyett mások hibáiból tanulni.

Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?

Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)
Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock