Fel akarok nőni a szerelmedhez - most kevés vagyok hozzá!

És volt ez a nőpalánta, aki ki sem látszott az enerváltan cipelt málhától, vonszolva magát valami felé, amiben már csak néhány bolyongó sejtje hitt, de leginkább már azok sem. Pedig régen... régen ő is hegyeket tudott megmozgatni. A régi énje méltó partnere lett volna a fiúnak, neki mégis a mostani jutott, a málhás csacsi lekonyuló fülekkel, caplatva felfelé a hegyre, de nem mindig tudva, minek.

De a sok kacér hölgyemény közül mégis őt, a viharvert, segélykérő tekintetűt választotta. Pedig olyan multifunkci, fél kézzel boldogul háztartással, munkával, az élettel. Neki nincsen szüksége asszisztensre, takarítónőre, anyapótlékra, csak a saját józanságára. De úgy mondja, hogy azt a bizonyos otthon melegét, azt csak a lány tudja megadni. Nem a főztjével, nem a logisztikai képességével vagy a lakberendezői vénájával - ami egyébként nincs neki -, és nem lengi körül semmi megfoghatatlan sem. Egyszerűen mellette... érezhet. Szabad neki.

Le kellene ráznia ezt is, mint annyi minden mást, de olyankor kicsit belehal abba, hogy nem tud méltó partner lenni. Belehal, de egy percre sem pihen meg. Legtöbbször viszont kéz a kézben bandukolnak vagy szedik a lábukat, és a fiú minden mókusra, minden kis békára rámutat, hogy voltaképp milyen szép és kerek is ez a világ így, együtt.

Egy megint-tiprás, megint-mélyrepülés után történt. A srác lement a családi házuk pincéjébe, ami a törött pingpongasztaltól kezdve a tinilányoktól bezsebelt ájlávjús párnákon át a temetni való emlékekig mindennek búvóhelyül szolgált. A csetreszek és múltdarabkák labirintusán átverekedve magát meglelte, amiért jött - mert azt, amit keresett, rég megtalálta már, még ha a lány ezt nap mint nap kétségbe is vonja.

Hiszen ki tartana ki egy olyan vergődő lélek mellett, amilyenné őt formálták az évek? Néha úgy gondolja ez a megszeppent lányka, hogy bárcsak megmaradt volna élő emberi titoknak. Maradt volna csak az övé a sok kérdőjel, mert akkor a fiú nem keseredne bele abba az önként vállalt, embert próbáló feladatba, hogy felkiáltójelekké, vagy legalább csöndes pontokká alakítsa mindet.

Ő pedig az altatódal alatt, azon a biztonságot nyújtó mellkason pihenve Böjte Csaba szavaira gondolt: a szeretet nem jutalom, hanem megelőlegezett befektetés. A férfi - mert azzá érett - pedig élő példája annak, hogy ez... szórul szóra. Hát így éli túl ezeket a magába roskdásokat, és ezért van mindig, tényleg mindig holnap.

A férfi te vagy, a lány pedig... én szeretnék lenni.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock