Énidő: Ha még egyszer meghallom, esküszöm, földhöz vágom magam!

Manapság nagyon rá vagyunk feszülve erre az énidő témára. Lépten-nyomon mást sem hallunk, csak azt, hogy szükség van rá, megérdemeljük, jár nekünk, és különben sem lehet nélküle élni...

Nos, én nem emlékszem, hogy gyermekkoromban lett volna ilyen. Sem számomra, sem a szüleim számára. Ha volt idejük, kikapcsolódtak. Olvastak, TV-t néztek, baráti összejöveteleket tartottak, vagy csak lógatták a lábukat a hintaágyban, az udvar leghűsebb fája alatt.

De nem hisztiztek, ha nem jött össze. Nem verték magukat a földhöz, hogy nekik ehhez joguk van. Emelt fejjel végezték a dolgukat, rendet tartottak otthon, és helytálltak a munkahelyükön. Küzdöttek, hogy a családjuknak megfelelő életet tudjanak biztosítani.

Vajon mi lett volna, ha apa egyszercsak ledobja a pék ruhát, és kijelenti, hogy neki bizony énidőre van szüksége, a munka pedig várhat? Sosem tette, pedig biztosan kavarogtak hasonló gondolatok a fejében a sokadik végiggürizett éjszaka után.

Fura látni, hogy mostanában majdhogynem elvárás lett az énidő beiktatása a mindennapokba. "Nem gyakorlod? Nem is vagy igazi felelősségteljes nő/férfi! Meglásd, emiatt hamarosan boldogtalan leszel!" Na, és persze az sem mindegy, hogyan gyakorlod! Ha nem egy überrelaxálós helyen vagy, ahol hindu szerzetesek ősi meditációs gyakorlatokat suttognak a füledbe, akkor nem is csinálod jól!

Forrás: Shutterstock

"Mit csináltál hétvégén?" - hangzik el hétfőnként a jól ismert kérdés. "Mostam, főztem, takarítottam. És minden mást, amire hétköznap nem maradt időm. De aztán..." - folytatnám a gondolatot, ám a "de" utáni részt már meg sem hallják. Azonnal kapod a lesajnáló tekinteteket. "Szegény! Miért nem foglalkozol inkább magaddal? Miért nem töltesz időt azzal, amit szeretsz? Hát a párod nem segít?" De. Segít. Sokszor, sok mindenben. Sosem volt ezzel probléma. Ha akarjuk, megoldjuk! Csak vannak fontossági sorrendek, amikről nem feltétlen szeretnék részletesen beszámolni. Meg ahogy édesapám is mondja: "Előbb a munka, aztán a szórakozás."

De mi is az az énidő valójában?

Annyiszor hallottam már ezt a kifejezést, hogy elgondolkodtatott: van erre valami konkrét leírás? Esetleg fel van sorolva, mi tartozik ide? Ha én például egy fárasztó nap után csak arra vágyom, hogy a kanapén heverve nézzek ki a fejemből, az is ennek számít? Annyira túl van tolva ez az egész témakör, hogy néha totál rágörcsölök.

Mert a külvilág elhiteti velem, hogy nem jól osztom be az időmet, hogy nem megfelelően törődöm magammal - és riogatnak, hogy ha nem változtatok, meg lesz a böjtje. Emiatt pedig az énidő ugyanolyan teherré válik, mint a napi rutin munka. Beáll az elvégzendő feladatok sorába, azon tevékenységek közé, amin túl kell lenni - mert különben nem végzek jó munkát. Munkát... ha már feladatnak érezzük, akkor régen rossz!

Nyilván szeretek kikapcsolódni, és szeretem, ha jut magamra idő. Imádok olvasni és írni. Szeretek kártyázni, nagyokat sétálni. Szeretek a párommal a kanapén fekve filmet nézni. Rengeteg dolgot szeretek. De attól olyan különlegesek ezek, hogy nem mindig van rá lehetőség. Nem egy napi rutin, amit be kell építeni az életünkbe. És legfőképp nem azért, mert jogom van hozzá.

Túlmisztifikálunk egy alapvetően létező dolgot. Eddig is volt szabadidőnk, csak épp nem aggattuk tele mindenféle világmegváltó gondolattal, és nem pakoltuk tele hashtagekkel az Instán...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?