Egy mondattal tönkretetted életem legszebb napját...

Az élet pillanatok egybefüggő láncolata. Sajnos nem mi döntjük el, melyik lesz boldog vagy szomorú. Csak hisszük és reméljük, hogy több lesz azokból, amelyek a különlegességük miatt válnak emlékezetessé.

Ám a sors - vagy inkább az életünkbe lépő személyek - sokszor megkavarják és ellenkezőjükre fordítják azokat a perceket, amelyekre régóta vártunk, készültünk. Lehet, hogy nem kellene hatalmasat álmodnunk, mert magasról nagyobbat lehet zuhanni, de ha szerelmesek vagyunk, nem kontrollálhatjuk az érzéseinket. Egyszerűen csak elárasztanak minket. Azt hisszük, hogy ami most van, az örökre így marad. Hiszen szeretjük egymást, ezért úgysem tudnánk bántani a másikat...

Aztán eljön egy régóta várt pillanat, mely ahelyett, hogy örök szép emlékké válna, reményvesztett csalódásként épül be a tudatunkba. Mondjuk, az esküvőd napja, amelyre annyira készültél. Még a meghívó színét, papírját is gondosan válogattad, minden részletre figyeltél, hogy sose felejthesd el.

Mosolyogva, örömkönnyekkel a szemedben mesélhess majd róla a gyermekeidnek. A nagy napon azonban szakad az eső, zokognak a felhők - borúsnak látják a jövőt. Nem törődsz vele, hiszen te jobban tudod, hogy boldog pillanat készül. Egybekötöd az életed valakivel - nemcsak egy papírral lesz több, hanem egy felbonthatatlanul szoros szövetséggel is.

A vőlegényed azonban ruhád dicsérete helyett csak egy "Na, itt vagy végre?" kérdéssel fogad, mikor megérkezel. A smink sem tudja elrejteni arcodon a csalódást, hogy a leendő férjed a szatén és csipke helyett inkább az óráját nézegeti. Egy pillanatra megtorpansz, a szoknya széle kicsúszik a kezedből, észre sem veszed, hogy belelóg egy pocsolyába.

Forrás: Shutterstock

Átvillan az agyadon: vajon hányszor fordul még elő a jövőben, hogy az idő és minden más fontosabb lesz helyetted? Hányszor érzel majd pillangós boldogság helyett szívszorító fájdalmat? Az arcod nem hazudik, ahogyan a tekinteted sem, a pillanat pedig szomorúan maradandóvá válik. Emlékezetessé, de nem úgy, ahogyan tervezted.

Az élet pillanatok láncolata: egyesek csillogóak, mások fakón fénytelenek. Mert sajnos nem csak egyszer tűnik el a csoda. Az, aki az elsőt elvette, újra és újra megteszi, miközben talán azt gondolja: mindegy, hogy egy vagy ezer. Tényleg mindegy lenne, hányszor csalódunk? Hogy egyszer vagy ezerszer zokogunk? És lassan feladjuk a reményt, hogy valaha is boldogabb és jobb lehet az életünk?

A pillanat értéke éppen a mulandóságában van. Hogy volt, de többé nem lesz, visszahozhatatlan, nem javítható, viszont nem felejthető. "Na és, ha elmúlt? Nem a pillanatok fontosak, hanem az élet maga! Örülj annak, amid van!" Kemény szavak, de a tettek még ennél is kegyetlenebbek.

A játék elkezdődött, folytatni könnyű, leállni nehéz. Elfogadni pedig még annál is nehezebb, hogy az élet ezután csalódott pillanatokból áll majd szerelmes, boldogságban gazdagok helyett.

Pillanatot lopni olyan, mintha lelkünk fontos kincseit vennék el tőlünk kegyetlenül, embertelenül. Mert ilyenkor leendő szép emlékeket lopnak, és olyanra cserélik őket, melyeket messzire taszítanánk a szívünktől - hiszen nem akarjuk őket újra átélni. Ha pedig a múlt fájdalmas, mitől lenne könnyű a jövő? Talán az önmagunkba és a világba vetett hitünktől, hogy ne a csalódás uralja egész életünket, hanem sok apró boldog pillanat.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?