Mások nem hisznek a szerelmünkben, de én igen!

Az álom és ébrenlét állapota között lavírozva peregnek a közös pillanataink, épp, mint egy film. A képek fel-felvillannak a szemeim előtt, én pedig nem tudom lassítani a tempót, pedig szeretném, hogy ez a félig éber, édes állapot, ez az újraélés még tovább tartson. Hadd legyek még egy kicsit olyan felhőtlenül boldog, mint melletted voltam!

Csak sétálgatok fel-alá a szobában, hol az eget kémlelve, hol belefeledkezve a - talán csak képzelt - boldogságomba... Nem tudok aludni. Túl eleven bennem minden, és túl kusza. Tudod, sokáig olyanokkal próbálkoztam, akiket szelíd, egyszerű embereknek ítéltem, mégis sorozatban estem pofára. Így nem tudom, hogyan adjak esélyt egy olyasvalakinek, akitől óva intenek.

Nem akarok félni tőled. Miért is tenném? Sosem adtál okot rá. Szeretek mindent a saját bőrömön megtapasztalni. Nem attól tartok, amit mások mondtak rólad, hanem attól, hogy nem mered majd a világ előtt felvállalni a közös jövőnket. Hogy ez a jövő, amit képzelek, talán nem is létezik.
Lassan elfogy az erőm, és az agyam is belefárad a gondolatokba.

Már csak az visszhangzik a fejemben, hogy miért ne lehetne ez tényleg valóság? Ki mondja meg nekünk, hogy nem lehetünk boldogok? Ki szabhat határt ezen a Földön annak, amit érzek? Mit számítanak a különbözőségek? Mit számít az a pár év?! Nem érdekel, hogy most soknak tűnik, nem érdekelnek azok, akik szerint te gyerek vagy, én pedig teljesen hülye.

Senki nem lát bele rajtunk kívül a kettőnk sztorijába. Már csak nevetek azokon, akik azt hajtogatják, hogy mit akarunk mi egymástól ilyen korkülönbség mellett. Nem az évek határozzák meg a másikat. Nem az évek teszik intelligenssé, nem a kortól függ, hogy ki vagy te és ki vagyok én. És hidd el, engem ez éppúgy nem érdekel, ahogy téged! De elszomorít, hogy mindenhol előítéletekkel találom szemben magam.

Én csak bele akarok feledkezni abba a kis időbe, ami mögöttünk van, és szívdobogva várni a következő pillanatot, amikor újra látlak és újra olyan zavarban leszek, hogy még a saját udvaromra sem tudok beparkolni... Nem azért ragaszkodom hozzád, mert lázadó vagyok, és mert ez kihívást jelent, hanem egész egyszerűen csak azért, mert a szívem ezt diktálja. Ezt az álmot akarom magaménak tudni, átélni, megélni, kisajátítani.

Vissza nem térő, egyszeri varázslata ez az életemnek, amit ezekben a percekben is épp megélek. Mégis, ha tehetném, picit siettetném az időt. Ám tudom és hiszem, hogy semmi nem történik ok nélkül, és a jóért bizony kőkeményen meg kell szenvedni. Alig ismerlek, mégis örökkévaló álomnak hat a kapcsolatunk, amiből - remélem - még sokáig nem kell felébrednem.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock