Azt hittem, mindennek vége, mikor kiderült, hogy házas vagy...

- Ne haragudj, Carrie, a ma esténk félbeszakad. Sürgősen el kell mennem, előtte természetesen hazaviszlek. Igyekezzünk a kocsihoz! - fogta a karom, és húzott volna magával, de lecövekeltem, mert a belső vészjelzőm megálljt csilingelt...

- Kivel beszéltél?

- Tessék? - Eric türelmetlenül megrázta a fejét. - Ja, a feleségemmel. Beteg a gyerek, valószínűleg nem komoly, de mindketten meg vannak ijedve, úgyhogy odamegyek.

Egy pillanat alatt felment bennem a pumpa. Éreztem, hogy az arcom lángol, és mindjárt kiugrik a szívem.

- A feleségeddel?!

- Mi? Carrie! Nem érted...

- De igen! Tisztára úgy értem, hogy hetek óta lököd a sódert, mennyire tetszem. Dumálsz, hogy nyissunk egymás felé, meg hogy téged senki más nem érdekel. Kirinyálsz tőlem egy első randit, rabolod az időmet és az energiámat, miközben egy aljas pöcs vagy, akinek felesége van és gyereke?!

Forrás: Shutterstock

És akkor elgurult a gyógyszerem. Nem gondolkodtam; azt tettem, amit éreztem, hogy tennem kell. Az ezüst és fehér, combig felvágott ruhámban, tökéletesre beállított frizurámmal és sminkkel, olyan lendülettel rúgtam tökön az árulónak tartott férfit, ahogy csak egy becsapott nő rúg. És olyan profizmussal, amire a nyomozó képzésen, a közelharc vizsgán kiváló minősítést kaptam.

Több volt, mint találat. Eric összerogyott, fél percig csak artikulálatlan hangok hagyták el a száját. Túl ideges voltam ahhoz, hogy sértődött előkelőséggel elrohanjak, bár a helyzet így kívánta volna, csakhogy alig kaptam levegőt, és csalódott sírás fojtogatott. Lélegeznem kellett párszor, nagyot és mélyet, hogy mozdulni tudjak. Így egy idő után kezdtem érteni, mit nyöszörög.

- Cseszd meg... Carrie...

Tényleg őrült nagyot rúgtam. Nem akartam hinni a szememnek, hogy nevet, miközben hétrét görnyedve próbál felállni.

- Te aztán lökött csaj vagy! A picsába... Szétrúgtad a tökömet, baszki!

- Megérdemelted!

- Nem hiszem!

Nagy nehezen sikerült megállnia a lábán, de csak úgy, hogy a térdére támaszkodott. Nem tudtam, mit keresek még ott, miért nézem megbűvölve, ahogy küszködik, és miért várok valami csodát ígérő magyarázatot, mikor egyértelmű, hogy egy hazug szemét?!

- A feleségemmel tíz éve nem élünk együtt, te hülye! - nyögte ki Eric, még mindig zihálva. - Ez volt a... másik döntésem, amivel folytattam volna az asztalnál, ha a pincérnő nem szól közbe. Tízéves a lányom, egyedül miatta tartjuk a kapcsolatot. A fenébe, nagyon fáj!

- Én... Jó ég, Eric... Nem tudom, mit mondjak. Ne haragudj... Azt hiszem, jobb lesz, ha most megyek...

Hátrálni kezdtem.

- Ne, ne, ne! - emelte fel a kezét. - El ne menj! Gyere ide, és segíts el a kocsiig! Oda kell érnem, a lányom... vár engem. Asztmás, kisebb korában sokat volt kórházban, és minden betegségtől kétségbe esik. Áááá, hogy a fenébe tudsz ekkorát rúgni?!

- Ne haragudj...

- Gyere már ide!

Remegett a lábam, míg visszaléptem hozzá.

- Hadd kapaszkodjak beléd! Oké. Ez az. Most induljunk el, lassan!

- Azt gondolom, orvoshoz kéne menned... - vetettem fel bátortalanul.

- Ja. Megvizsgáltatom magam a lányom háziorvosával, ha odaérek, mit szólsz? Köszönöm, hogy kijött, doktor úr, kérem, ha már itt jár, a lányom után a tökömet is nézze meg. Na, menjünk! Hazaviszlek. Holnap megbeszéljük ezt az egész hülyeséget. Nehogy bőgj, hallod?!

Forrás: Shutterstock

Csakhogy addigra már bőgtem, és sehogy sem tudtam abbahagyni. A vállamra támaszkodott, úgy mentünk a parkoló felé, közben csitítóan megsimított időnként a másik kezével. Mire a kocsihoz értünk, láthatóan jobban volt, bár egy-egy hirtelenebb mozdulatnál még összerándult a teste.

Míg a lakásom felé vezetett, csak a fel-felcsukló zokogásom törte meg a csendet. Magam sem tudtam, miért sírok ennyire, a csalódottság miatt, amelyet az alatt a pár pillanat alatt éreztem, míg azt hittem, átver? A megkönnyebbülés miatt, hogy ezután a hosszú-hosszú két év után, a kiválasztott férfit mégsem potyára és szégyenszemre engedtem magamhoz közel?... Eric leparkolt, de nem hagyott kiszállni, hiába próbáltam, így csak annyi menekvésem maradt, hogy eltakartam az arcom.

- Carrie... - szólongatott türelmesen. - Nézz rám, kérlek! Nem haragszom. Nincs semmi baj. Kizárólag a lányom miatt megyek most el.

- Hülye, hisztis picsa vagyok.

- Hát, temperamentumos vagy, annyi szent.

- Annyira sajnálom! Attól tartok, hogy komolyan megsérültél.

- Majd borogatom, ha hazaérek. Bassza meg, ez tök gáz mondat volt...

Ezen aztán még nekem is nevetnem kellett.

- Miért nem azt mondtad, hogy a volt feleséged? - kérdeztem esdeklő hangon. - Ha így mondod, rögtön egyértelmű a sztori, és ez az egész nem történik meg!

- Nem mondhattam így, mert még nem váltunk el. Az anyjáék vadul vallásosak voltak, elvált nőként egy fillért sem kapott volna az örökségéből, nekem meg mindegy volt, hogy papíron hogy vagyunk. Tavaly aztán meghalt az apja, és rászállt a családi birtok. Terveztük, hogy beadjuk a válópert, de épp akkor költöztem át New Yorkba, nagy volt a felfordulás, és valahogy elmaradt a dolog. Hidd el, a gyereken kívül semmi közünk egymáshoz!

- Hülye vagyok.

- Az vagy - bólintott -, de valamiért hülyén is kellesz. Most azonban tényleg megyek.

- Akarsz búcsúcsókot? - kérdeztem remegő hangon. Mert a lelkiismeret-furdalás, valamint a megértő viselkedése miatt növekvő vonzódásom azt diktálta, hogy egyértelműen ez az a pillanat, amikor talán képes vagyok erre. Csakhogy ő tiltóan felemelte a kezét.

- Ne, Carrie!

- A fenébe... Mégis haragszol!

- Szó sincs róla. Csak tudod... Ha megcsókollak, elkerülhetetlenül beindulnak bizonyos fizikai folyamatok. Attól tartok, jelen helyzetben elég fájdalmas lenne, ha a testrészem, amibe belerúgtál, a sokszorosára növekedne. Így is sajog...

- Ne folytasd!

Kiugrottam a kocsiból, hogy ne lássa, mennyire lángol az arcom.

- Még egyszer, ne haragudj! - hadartam búcsúzóul. - Holnap találkozunk a melóban. Megyek, mert elkések, vagyis... dehogy... te késel el. Szia!

Felvágtattam a lépcsőn, és közben azzal áltattam magam, hogy az egész majdnem olyan volt, mint egy átlagos randi.

Részlet az Egy gyilkos naplója című regényből

SHE

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?