Neked akartam megfelelni, de közben elveszítettem önmagam...

"Változtass, vagy leírhatod magad!" - jutottak eszébe a nővére szavai, míg a festéket keverte. "Ez nem romantikus regény, ez húspiac. Ne csodálkozz, hogy ilyen külsővel balra húznak a Tinderen! Tedd ki, amid van, sminkelj, és cseréld le a ruháidat! 29 vagy, meddig akarsz még egyedül élni? Ha nem hallgatsz rám, tíz év múlva is a Büszkeség és balítéletet fogod nézni esténként, a kutyát simogatva."

Háromnegyed óra múlva elakadt lélegzettel szemlélte vállig érő tincseit. Valahogy meghökkentőnek tűntek neonszőkén, de aztán - mint egy gép - folytatta, amit elkezdett: hajat vasalt, rúzsozott, majd csöcskidobós felsőt, miniszoknyát és tűsarkút vett fel.

"Túl magas a cipő sarka!" - konstatálta kétségbeesetten, mikor bebillegett a konyhába kutyát etetni. "Basszus! Szinte csak előredőlve tudok menni benne. Biztos jó ötlet volt felvennem?!" De aztán meggyőzte magát, hogy igen. Kapta a táskáját, és kiviharzott a lépcsőházba.

Józsi bácsiék emeletén kétszer olyan gyorsan rohant át, mert megint elfelejtette megkérdezni a nyugdíjas klubot az öregnek. Az unokája, Dávid, folyton megállítja, ha összefutnak. Nyilván szeretné megtudni, mit intézett a papának, de ő a reggeli kapkodásra hivatkozva elszáguld - ezt már nem ismételheti meg túl sokszor. Ráadásul Dávid jó pasi, és kedves is, csapott át álmodozásba a felismeréstől, míg kitolatott a parkolóból. Bárcsak ilyen fiúja lehetne!

Izgatottan ért be a munkahelyére, de csalódnia kellett. Valahogy nagyobb figyelmet várt, elvégre kibújt a bőréből, ez megérdemelne néhány szót. De csak a takarítónő húzta el a száját rosszallóan, mikor belépett. Lina is - aki annyit papolt, hogy így, meg úgy öltözzön - alig mutatott elismerést. Hülyék ezek.

Ez a nap is ugyanúgy telt, mint a többi. Kivéve, hogy a déli meggyes rétes morzsái a dekoltázsában landoltak, amiért Kálmán, a mindenes - aki amúgy is rohadt bunkó - leplezetlenül kiröhögte. Nem baj, délután csinál egy szelfit az új külsejéről, kicseréli a Tinderes profilképét, és dőlni fognak a levelek - mélázott magában, mikor váratlanul üzenetet kapott.

Reszkető tagokkal dőlt hátra a széken. Hát ennyi. Ugyan, ki hiszi el, hogy napok óta meg akarja kérdezni? Na persze, nyilván látta reggel az ablakból, szőkén, miniszoknyában. Ez kell a férfiaknak - gondolta beletörődve. Még jó, hogy hagyta magát meggyőzni. Alig várta, hogy délután legyen. Mikor végre eljött az idő, bizakodó mosollyal kopogott be Józsi bácsiékhoz. Dávid nyitott ajtót.

- Andi?! Basszus, mit csináltál magaddal?!

- Én... Stílust váltottam. Azt hittem, már láttad. Reggel, az ablakból... - válaszolta. De már mindent értett.

- Nem láttalak - hallotta Dávidot valami furcsa ködön át. - Hűha, ez... Mintha nem is te lennél! Kár a szép hajadért! És ez a ruha...?! Na, mindegy. A levél miatt jöttél, ugye? Sajnos, izé... Közbejött valami. Talán máskor. Majd kereslek.

- Persze...

Az ajtó bezárult. Önuralom - mondta magának. Önuralom. Felrohant a negyedikre, kinyitotta az ajtót. Lerángatta magáról a szűk, idegesítő holmikat, magához ölelte a kutyát az ágyon, és csapzottra áztatta az állat szőrét a könnyeivel.

Nyitókép: Shutterstock