Nem bízom benned, mert a múltban átvertek!

Olyan érzés, mintha egyik napról a másikra alakult volna ki. Pedig a józan eszemmel tudom, hogy már régóta nem bízom senkiben.

Nem véletlenül mondják, hogy gyereknek lenni a legjobb. Persze nem azért, mert olyankor még nem kell robotolni és számlákat fizetni. Sokkal inkább azért, mert kicsi korunkban még nem vagyunk a saját érzelmi gátjaink és sérüléseink rabjai... Hosszú évek, meddő küzdelmek és fájó bukások tégláiból építünk magunk köré falakat: a bizalmatlanság börtönét. Amivel elzárjuk magunkat annak lehetőségétől, hogy bárki fájdalmat okozzon. De így az öröm is a falakon kívül reked... 

Forrás: Shutterstock

Furcsa volt ráeszmélni, hogy az egykor pozitív és életvidám énemet egy gátlásokkal és félelmekkel teli ismeretlen váltotta fel. Sokáig nem foglalkoztam ezzel, hiszen egy-egy jobb időszak képes volt elterelni a figyelmemet a bennem fejlődő kártevőkről. "Csak rossz passzban voltam." "Nem kell megijedni egy kis hullámvölgytől - hiszen mindig jön utána a hullámhegy!" Ezekkel nyugtattam magam. És ki is alakult az a tévképzetem, hogy a problémák megszűntek. Pedig mindannyian tudjuk, hogy azok nem szoktak csak úgy, maguktól elmúlni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a gondok időről időre mindig visszatértek, de a korábbinál már sokkal intenzívebben.

Például, mikor azon kapod magad, hogy nem akarod, hogy mások megismerjenek. Nem szeretnéd kinyitni lelked mesekönyvét, azt pedig végképp nem akarod, hogy valaki más lapozgasson az álmaid között. Mert már nem azt érzed, hogy a legféltettebb titkaidat megosztani egy értékes, bensőséges cselekedet. Hanem inkább azt, hogy ez egy veszélyes lépés, amivel kiszolgáltatottá teheted magad valaki előtt, aki végül majd úgyis cserbenhagy. És ez nem csupán egy párkapcsolat kezdetekor lehet igaz. Hiszen nemcsak a pasid, hanem a legjobb barátod vagy az apád is cserbenhagyhat.

Forrás: Shutterstock

Viszont az önmagában kevés, hogy felismered ezeket a helyzeteket. Mert persze az nagyon jó, ha tudod, hogy milyen események hatására változott a személyiséged, de nem szabad azt hinni, hogy ezért csak a környezeted a felelős. Hiszen ha így teszel, azzal nem parancsolsz megálljt a torzulás további burjánzásának, csak mentesíted magadat a felelősség alól. Ez pedig olyan szituációkat szülhet, amik nem méltók hozzád:

Például, amikor a pasid elolvassa az üzenetedet, de nem válaszol rá azonnal. Te pedig már egyből azon gondolkodsz, hogy biztos éppen megcsal valakivel. Úgyhogy mire hazaér, már össze is csomagolod a cuccait - csak azért, mert valaki korábban visszaélt a bizalmaddal.

De te nem gondoskodtál arról, hogy a megfelelő módon feldolgozd a csalódást. És közben nem veszed észre, hogy te teszed tönkre a saját viszonyaidat azáltal, hogy nem létező problémákat generálsz a fejedben.

Ha nem is ennyire durván, de én is észrevettem magamon, hogy ok nélkül negatívan és rosszindulatot feltételezve álltam az emberekhez. Pedig tudom, hogy én valójában nem vagyok ilyen. Ekkor jöttem rá, hogy ebben én is nagyban hibás vagyok. Mert nem jártam utána a sérelmeimnek, csak menekültem a helyzetekből, amelyekben bántva éreztem magam.

Nem próbáltam meg érdemben kommunikálni, és nem akartam megérteni, hogy miért alakultak úgy a dolgok, ahogy. És azzal sem törődtem, hogy miként dolgozom fel a fájdalmaimat, csak hagytam, hogy a kártevő tovább növekedjen és tönkretegye a mindennapjaimat.

Egy nap azonban elegem lett magamból, és megfogadtam, hogy nem fogom többé tologatni a teendőket, főleg nem azokat, amelyek a mentális egészségemet szolgálják. Ettől még persze nem oldódtak meg a gondjaim, de már az a gondolat is jó érzés, hogy a kezembe vettem az irányítást. Persze van olyan, hogy egyáltalán nincs kedvem beleállni egy helyzetbe, de most már tudom, hogy ami ezután következik, ahhoz még annyira sincs...

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?