Nem tetszett a tanács, mert nagy reményekkel vágtam bele a kapcsolatba, de a kezdeti lelkesedést lassanként felváltotta a folyamatos veszekedés. Azon gondolkodtam, vajon hol lehet a határ az összecsiszolódásból fakadó nézeteltérések és az "ezt már nem bírom elviselni" között...
Ne rúzsozd ki a szádat, mert zavarja, ha megcsókol. Ne krémezd be a kezedet, mert kellemetlen szaga van, és nem bírja. Ne kelj fel előbb, mint ő, mert zavarja, ha teszel-veszel. Ne aludj el a filmen, még akkor sem, ha már olyan késő van, hogy nem bírod nyitva tartani a szemedet.
Lehet ez egy szó jelentése, egy állítás, bármi. Ha már képtelen vagy meggyőzni arról, hogy nincs igaza, és előhúzol bizonyítékokat, akkor sem fogadja el. Mert ő azt nem úgy tudja, és ő tévedhetetlen. Végül feladod, mert egyszerűen belefáradtál. A társaságában csak azért nem röhögték még körbe, mert az nincs neki. Eddig nem tudtad miért, de kezded sejteni.
"Nehogy azt képzeld már, hogy x cég állást ajánl neked! Majd pont rád lenne nekik szükségük..." Gúnyolódik a terveiden, és amikor ezen felhúzod magad, csak annyit mond nevetve: "Ugyan már, hiszen csak vicceltem!"
Nem nézi jó szemmel, ha a barátaiddal találkozol. No, nem minden nap, de még arra a havi két-három alkalomra is rosszalló megjegyzéseket tesz. Nem tetszik neki, hogy más is létezik rajta kívül az életedben, és azt sem érti, hogy miért tartod egyáltalán a kapcsolatot a családoddal.
Na persze mindenki azt mond, amit akar, csak ne derüljön ki az igazság. Ha viszont jóban vagy az anyjával, értékes információkhoz juthatsz, és nagy megvilágosodásaid lehetnek. Ja, hogy az előző barátnőivel is így viselkedett? Ja, hogy az anyukája szerint, ha te nem neveled meg, akkor senkinek nem fog sikerülni? Szép kilátások - gondolod magadban, és kezdesz aggódni, mert párt szeretnél magadnak, nem pedig megmenteni valakit...
Ha csak egy dolgot is említesz meg, ami nem tetszik vele kapcsolatban, felháborodik, és kikéri magának. Úgyhogy jobb, ha nem szólsz semmit.
Az a probléma az ilyen kapcsolatokkal, hogy az ember lánya észrevétlenül csúszik bele, és ha nincs elegendő önismerete, előbb-utóbb el is hiszi, amit nap mint nap hall. Elhiszi, hogy buta, hogy nem tud dolgokat, hogy rosszul gondolkodik, hogy rosszul látja a világot, és összességében csak a baj van vele.
Barátok és támogató család híján - akik tükröt tartanának neki, hogy milyen is valójában - lassanként elkezd hálás lenni azért, hogy egy ilyen nagyszerű emberrel hozta össze a sors, aki megmutatja neki a helyes utat. Lelkierő híján pedig már ki sem tud lépni ebből a romboló viszonyból, mert mihez is kezdene ezután? Pedig a válasz egyszerű: önmaga lehetne.
Koppányi Júlia
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.