Önzőség külföldre költözni?

És akkor, abban a pillanatban nem törődsz a következményekkel. Csak később veszed észre, hogy a főnyeremény járulékos veszteségekkel együtt van csomagolva. De vajon bűn néha kicsit önzőnek lenni?

Nekem megadatott, hogy egy új világot építsek magamnak. De őszinte leszek, valahol belül rettegek, hogy mindeközben a régi porrá hullik, csupán a saját önzőségem miatt. Pedig én tényleg szerettem azt is, ami volt - csak egyszerűen nem volt elég. Mert nem akartam, hogy majd évek múlva a kihagyott esélyek miatt sírdogáljak. Inkább teszek önmagamért, elindulok, és kinyitok egy új ajtót, ami talán az én utópiámba vezet majd.

De a magányos napokon előtörnek az emlékek, és arcon csap a honvágy szele. Feltűnik előttem azoknak az arca, akik ott maradtak, és szükségem lenne rájuk - és talán nekik is rám. Hiszen szokták is mondani, hogy "Bárcsak itt lennél..." És ilyenkor kihagy egy dobbanást a szívem, mert legszívesebben azonnal repülnék - de mégsem teszem. Szeretem őket teljes szívemből, de valószínű magamat és az egyre inkább elérhetőnek tűnő jövőképemet még jobban. Mert azt hiszem, hogy megéri. Rossz vagyok?

Mert mindannyian harcolunk az életünkben a boldogságunkért. Vannak, akik másokon tipornak át, vannak, akik vérrel és verítékkel küzdenek, és olyanok is persze, akinek már a fogantatása pillanatában minden megadatott. És vannak olyanok is, mint én - akik nem félnek igent mondani egy felkínálkozó lehetőségre.

Áldozat mindig van, de jobb, ha végül nem te kerülsz ki vesztesként. És ha emiatt bárkinek a szemében elítélendő ember vagyok, ám legyen! Azonban neki csak annyi a válaszom, hogy mindenkinek leginkább önmagával kell jóban lennie. Mert te magad vagy az egyetlen ember, aki az egész életedet, a napjaid minden percét végigkíséri: mindig és mindenhol jelen van.

Nyitókép: Shutterstock