Az Y generáció családi háttere - avagy variációk a mérgező szülőkre

Adott egy alkoholista apa és egy idegbeteg anya: kész az Y generáció átlagos családi háttere. Magadra ismersz? Nagyszerű! Viccet félretéve, a helyzet sokkal árnyaltabb. Viszont aligha rózsásabb.

Emlékszem, kislány koromban nem beszélhettem az otthoni helyzetről - történetesen arról, hogy alkoholista van a családban.

Ma már nyíltan merek erről mesélni, főként két dolog miatt: Az egyik, hogy felnőtté válásom során azt tapasztaltam, szinte kivétel nélkül minden otthonban van egy óriási szégyenfolt - gondosan elrejtve a kedves családi fotók mögé.

A másik, hogy mindenki hordoz valamiféle (helyrehozhatatlan?) lelki sebet, amit az apja vagy az anyja okozott még neki anno. Jó kis családi örökség...

Forrás: Getty Images/Martin Dimitrov

Persze, ha a gyerek tényleg megüti a "mindentmegengedekmagamnak" lécet, akkor erélyesebben kell rászólni. Azt azonban sosem értettem, miért kell azt, akit elvileg ,- szülőként a legjobban szeretünk-, indokolatlanul bántani?
Valószínűleg az a magyarázat, hogy ők is ezt a mintát látták a saját gyermekkorukban - vagy még durvábbat. Gondoljunk csak arra, hogy nemrég a gyerekek verése teljesen elfogadott volt még az iskolákban is - mi ennek már csak a soft-változatát szenvedjük el. Na de milyen típusai vannak a mérgező szülőknek? Álljon itt egy lista róluk, szemezgessetek kedvetekre:

Az alkalmatlan szülő
Ezen nincs mit túlmagyarázni. Apa vagy anya nem fogja fel, hogy szülővé vált, következtetésképp a saját egója van prioritásban, nem a gyerek. Ő az, aki nem bír egy nagy levegőt véve áldozatot hozni azért, hogy utódjának "igazi gyermekkora" lehessen, esetleg minél kevesebb sérülése. Nem tudja (elégszer) kimondni, hogy "ez most a gyerekről szól".

Irányító szülő
Ismertem egy srácot a húszas évei elején. Az anyja elsőre kedvesnek, szimpatikusnak tűnt. A bibi akkor kezdődött, mikor a fiú (mert nem férfi, az biztos!) nem mert kérni 10 dkg párizsit a hentestől egyedül. Később este lementünk sörözni a Duna partra, ám mikor hatot ütött az óra, riadtan felpattant, hogy haza kell mennie vacsorázni - különben az anyja kiakad. Nem értettem a rémületet az arcán, de nem lehetett vele vitatkozni. Ekkor, ha jól emlékszem, 23 éves volt. Huszonhárom!!!

Istenszerű szülők
Mert én azt mondtam!Amíg az én kenyeremet eszed...Hogy ezek felnőtt fejjel nézve mennyire nevetséges kijelentések! Vajon, ha valakinek vannak jó és logikus indokai, akkor miért nem azokkal áll elő? Fél, hogy alulmaradna egy érdemi vitában a 10 éves gyerekkel szemben?

Forrás: Getty Images/Tomaz Levstek

Alkoholista szülők
Egyszer egy pszichológiához értő ismerősöm megjegyezte, hogy az alkoholistánakaz alkohol az első. Ezzel amúgy nem is lenne baj, ha az alkoholista egy remete lenne, társas kapcsolatok nélkül. Tegye tönkre az életét, ha ahhoz van kedve.

De sajnos nem csak a remeték lesznek alkoholisták, hanem a családapák, családanyák is.
És a számtalan csalódáson kívül, amit emberi gyengeségük okoz, még egy szörnyű terhet rónak a családra: a titkolózást.
Hiszen ezt titkolni kell, és normális család látszatát kelteni -, arról nem is beszélve, hogy alkoholista szülő és gyerek közt nincs bizalom. Zéró biztonságérzet, szégyen viszont annál inkább. Hát nem épp ideális alap az egészséges önképhez és párkapcsolathoz...

Verbális bántalmazás
Ez a biztos recept, hogy önbizalomhiánya legyen a gyermeknek élete végéig.

Hogy nézel ki?!

Lusta disznó vagy!

Úgysem viszed semmire!

Forrás: Getty Images/iStockphoto/ejwhite

Volt egy osztálytársam, akit a rendszeres verés mellett extrém módon bántottak még szavakkal is: Ha rossz leszel, eladunk a piacon, vagy kidobunk a kukába! Mivel még kicsi volt, elhitte. Hozzátenném, hogy az anyjának doktorija volt...

Testi erőszak
Igazán érett viselkedés, ha egy 80 kilós ember megver egy 30 kilósat. Persze azért mert "megérdemelte"... És ezt a gyerek sajnos el is szokta hinni.

Szexuális erőszak
Erre nincsenek szavak. Csak remélhetőleg sok-sok év börtön. Mit lehet tenni utólag, sérült felnőttként?
Nem is olyan könnyű ám kimondani azt, hogy "haragszom a szüleimre", vagy megérteni, hogy "a szüleim miatt érzem ilyen rosszul magam". Vagyis épphogy kimondani könnyű, de úgy igazán megérteni ezeknek a súlyát, és magunkévá tenni a gondolatot - majd megszabaduli a hozzá kapcsolódó érzésektől - az nem egyszerű. Elvégre szeretjük őket, szeretni akarjuk őket - és vágyunk az ő szeretetükre is. Ezt az ellentmondást nem könnyű feloldani. Ha hiszel az önfejlesztő könyvekben, akkor olvasd el Susan Forward: Mérgező szülők című művét, messze ez a legjobb a témában. Ha viszont nem vagy az a könyvmoly típus, de nagy a baj, menj el pszichológushoz. Persze egy mélyebb baráti társalgás is sokat segíthet, de igazán mélyen gyökeredző gondok megoldását nem várhatjuk ismerőseinktől. Hiszen ezt csak az értheti, aki átélte, vagy több évig tanulmányozta ezt a jelenséget - mint a pszichológusok.

Csökken a titok súlya

Szerencsére személy szerint azt tapasztalom, hogy egyre kevésbé kellemetlen ezekről nyíltan beszélni. Legalábbis a mai fiatalság az esetek többségében már belátja, hogy ez nem a testileg vagy lelkileg bántalmazott gyerek szégyene - hanem a szülőké. Kibeszélni a fájdalmat pedig mindig jó. Persze a legjobb megoldás, ha kilépsz a komfortzónádból, és megpróbálsz utólag beszélni a szüleiddel a téged ért sérelmekről. Sokat segít a tudatosításban, és a komplexusok legyőzésében, ha verbalizálod a fájdamad.De jobb ha felkészülsz: bocsánatkérésre, belátásra ne számíts. A hibák belátásához önismeretre van szükség - viszont a mérgező szülők nem rendelkeznek ilyennel, hiszen akkor nem is fajult volna idáig a helyzet.

Sajnos a bántalmazó szülők többsége nem fogja fel, mit tett a gyermekével, így az utólagos győzködés felesleges. Rossz kimondani, de ilyen esetben a távolságtartás alapvetően jó megoldás lehet. Ez nem azt jelenti, hogy életed végéig dédelgesd a benned lévő haragot, hanem egyszerűen csak ritkítsd meg a találkozókat. Hidd el, felszabadultabb és boldogabbak leszel.


Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?