Molesztált az apám! - Őszinte vallomás egy bántalmazott kislányról

Reggelre megkaptuk a hírt: kislány, egészséges, anya, baba jól van. Már reggel jöttek az első gratulálók, családtagok barátok, és egyre nagyobb mennyiségű ital folyt le az amúgy is alkoholbeteg apám torkán. Estére satu részeg lett, de ez már nem volt szokatlan számunkra.

A 13. emeleten laktunk, az ablakon besütött a Hold, csodálatos volt. Forróság, csönd, béke. Nyílt az ajtóm, és szinte azonnal be is csukódott. Apu lépett be rajta, egy szál alsógatyában, italszagúan, ziláltan. Felemelte a paplanhuzatot, amivel takaróztam, és befeküdt mellém.

A nyelvével csapdosta az arcom, kereste a szám, lihegett... bűzlött... én pedig rettegtem. Felismertem azonnal, nagyon nagy baj van!

Én ekkor még azt hittem, hogy a kisfiúk pici pöcörője pisilésre való. Én nem tudtam semmit a szexről... Semmit. De itt, ekkor minden világossá vált, miközben 11 éves pici tenyeremmel arra kényszerítettek, hogy szorítsam a felnőtt nemi szervet és mozgassam a kezem, miközben a felnőtt - aki az apám volt - szorította a csuklóm. Zihált és nyáladzott.

Amint felismertem a helyzet súlyosságát el kezdtem suttogni:

Egyre hevesebben zilált, a rothadó igénytelen fogaitól és a töménytelen alkoholszagtól bűz lepett el, bűz telepedett rám.

Egyszer csak a szabad kezével elkezdte feszgetni a combom, amit összeszorítottam, és azt súgta:

Suttogtam, mert féltem, hogy meghallja a bátyám a másik szobában... Nehogy közbeavatkozzon, mert akkor apu megveri.

Felállt, otthagyott... a mocsokban, a rothadt fog- és italszagú, nyálas, ragacsos, undorító bűzben. Egyedül, magamra... a könnyeim már nem tudtak folyni, kiapadt... Már a Hold sugarait is utáltam. Magamat is utáltam. Mindent utáltam. A semmibe meredtem, a rettegéstől lebénulva kimerültem, valamikor hajnalban elaludtam.

Reggel nyílt az ajtó. Apám volt megint. Levegőt se mertem venni, annyira rettegtem. Leült mellém és annyit mondott:

Felállt, és kiment. Bumm... Új gondolatok törtek rám. Azt mondta, kiugrik az ablakon. Az fájni fog neki. De lehet, meg is hal. De nem akarom, hogy fájjon hisz mégiscsak az apám. No, meg anyu? Mi lesz Anyuval? Anyunak is fájna ha apu meghalna! Nem beszélhetek! Dehogy beszélhetek, nehogy fájjon bárkinek is...

És hallgattam, mert megígértem. Mert féltem. Azért, hogy ne fájjon senkinek sem. Talán majd egyszer nekem sem fog fájni... Talán.

Regina

Nyitókép: iStockphoto