Csak annyit mondunk: Toszkána

Talán valamelyik előző életemben fűzhetett bensőséges kapcsolat ehhez a vidékhez, mert úgy éreztem, mintha egy hosszú út után végre hazaérkeztem volna.

A folyton nyüzsgő fürdőváros

Főhadiszállásunk a pezsgő éjszakai életéről híres Montecatini Termében volt, amelynek utcáin a Maseratik és Ferrarik jól megférnek a kissé eklektikus, jobbára szecessziós stílusú épületekkel.

Többcsillagos hotel helyett egy csendes lakóövezet szecessziós villájában hajtottuk álomra a fejünket, és minden reggel citrom- és narancsfák árnyékában reggeliztünk. Imádtam a spalettás ablakokat, és azt, hogy az idősek a ház előtt ücsörögve hangosan elmélkednek a világ dolgairól. És természetesen mindenki jókedvű, a délutáni szieszta pedig szent és sérthetetlen.

Úttalan utakon

A kacskaringós kis utakat csakis autóval érdemes bejárni, mert közben tudsz gyönyörködni a tájban! Én persze mindent százhúszszor lefotóztam, mert ezzel a látvánnyal tényleg nem lehet betelni. Felfedeztük a környékbeli kisebb falvakat: kirándultunk Luccába, ahol említésre méltó az antik piac, és Collodiba, ahol a meseszép Garzoni kert mellett még egy Pinocchio park is van. Ebben a városban élt ugyanis fiatal korában Carlo Lorenzini, akinek a hazudós fabábu történetét köszönhetjük.

Kincsek a középkorból

Pistoia egy igazi középkori gyöngyszem! A Dómtéren hetente többször van piac, ilyenkor színes forgataggá változik az egyébként is nyüzsgő kisváros.

A tornyok városa

Egy hirtelen ötlettől vezérelve a varázslatos San Gimignanóba is ellátogattunk. A páromat szerettem volna meglepni egy plusz éjszakával, és találtam egy barátságos szállást, ahol egy páncélos lovag őrizte a szépen megterített asztalt. Csak az odáig való eljutás volt kicsit nehézkes, mivel a községbe autóval külön engedély nélkül nem lehet behajtani. És az autót a városon kívüli parkolókban kell letenni. A forrósággal és az ezernyi lépcsővel dacolva végül ezt is megoldottuk.

A látvány kárpótolt mindenért: a 6-700 éves középkori város templomainak, lakóházainak és várának eredeti állapota egy az egyben megmaradt. A szobánkból szőlőültetvényeket láttunk, a szél citrus illatot hozott, és a kacskaringós utcácskák hangulatos éttermeiben egymás után kóstolgattuk a finomságokat. Másnap csak az tartott vissza minket az ottmaradástól, hogy éjszakára már le volt foglalva a szobánk.

Toszkána az a hely, ahova bármikor gondolkodás nélkül visszamennék, mondjuk egy gasztotúrára. Megnézném, hogy készül az olívaolaj, a különböző tészták, majd egy kellemes borkóstoló után magamra húznám a takarót, és hallgatnám a kandalló pattogását.

Nyitókép: Horváth Antónia saját képe/ iStockphoto