ajándék kibeszélő ajándékozás karácsony illem ünnep etikett
Elbénázott ajándékot kapni nem kellemes. Az ember hajlamos úgy érezni, hogy a másik meg sem próbálta őt kiismerni, illetve egyáltalán nem törődik azzal, ki is valójában az ajándékozottja, mire vágyott volna.

„Ajándékozni azt jelenti, hogy kilessük valakinek legtitkosabb vágyát, s azt – tőlünk telhetően – megkíséreljük valóra váltani; kitaláljuk, mivel okozhatnánk neki örömet, s azt a valamit megszerezzük számára.

Közben arra is gondolunk, hogy amit ajándékozunk, az egyrészt ne legyen nyomasztó hatású a megajándékozottra nagyigényűségével, drágaságával, másrészt ne legyen olyan jelentéktelen se, hogy értéktelenségével sértően hasson" – olvasható az Új Idők című szépirodalmi-művészeti hetilap 1930-as évfolyamának egyik lapszámában.

Forrás: Shutterstock

Bár ez az útmutatás lassan százéves, manapság ugyanúgy megállja a helyét, mint akkor, amikor kipattant a szerző fejéből.

Sajnos az idézetben felsorakoztatott együtthatók nem mindig teljesülnek a különböző ünnepi események során, így gyakorta szükségünk lehet színészi készségeinkre, hogy ne sértsük meg az ajándékozót őszinte reakciónkkal.

Egyet se félj, hoztunk néhány tippet, melyeket alkalmazva megakadályozhatod az arcpirítóan kellemetlen szituációk kialakulását.

Készülj rá mentálisan!

A legjobban akkor leszel képes színészkedni, ha semmi sem tud meglepni, minden eshetőségre fel vagy készülve. Próbáld el magadban vagy akár a tükör előtt is többször, hogyan fogsz reagálni, mosolyogni, köszönetet mondani! Így a meglepetés kibontásakor már rutinosan fogod alakítani a boldog ajándékozottat.

Mondd el, miért lesz számodra hasznos, amit kaptál!

Persze nem úgy gondoltuk, hogy ha esetleg egy olyan szerző könyvét emeled ki a csomagolásból, akit rühellsz, közöld, hogy tüzelőnek pont jó lesz. Próbálj improvizálni és kisajtolni magadból valami értelmes hasznosítási módot – az ajándékozónak nem feltétlenül kell tudnia, hogy az soha az életben nem fog megvalósulni.

Próbáld átérezni a jó szándékot!

Hacsak nem tudatosan akartak megalázni az ajándékkal – ami sajnos még családon belül is megesik –, jusson eszedbe, hogy az illető őszintén úgy vélte, örömet tud szerezni azzal, amit adott. Gondolj arra, hogy a tieidnél rosszabb körülmények között élők valószínűleg tényleg boldogok lettek volna, ha megkapják azt, amit a kezedben tartasz, tehát légy empatikus és ne húzd a szádat! Tudod: „Ajándék lónak ne nézd a fogát!"

Találd ki, miként kovácsolhatsz előnyt a helyzetből!

Szerencsére ma már sokan megőrzik a blokkot ajándékvásárlás után, mivel sosem lehet tudni, hogy méretproblémából vagy más okból kifolyólag vissza kell-e vinni vagy ki kell-e cserélni az adott terméket. Ha ez a helyzet, szuper, mert mondhatod, hogy már megvan az adott dolog, esetleg más méret lenne kényelmes, stb.

Amennyiben nincs meg a nyugta, bontatlan, viseletlen árucikkeket simán eladhatsz különféle online piactereken, esetleg tovább is ajándékozhatod a nem kívánt meglepit.

Gyorstippek a tökéletes alakításhoz

• Vond fel a szemöldököd, mosolyodj el és beszélj magasabb hangon, mint szoktál!

• Húzd az ajándékot közel a mellkasodhoz vagy takard el vele az arcod egy pillanatra!

• Emeld a magasba a meglepetést és fordulj vele erre-arra, hogy mindenki lássa!

• Ha van a termékhez leírás, mindenképp olvasd fel hangosan, ezzel is időt nyersz, illetve alkalmad nyílik kicsit rendezni zaklatott érzéseidet és gondolataidat!

Veled előfordult már, hogy nem tudtad leplezni a csalódottságodat, mikor neked nem tetsző ajándékot kaptál?

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.