Eszmefuttatás az illendőségről

Az a bizonyos "kis fekete"

Lesimítom a „kis fekete" ruha szoknyáját és a fekete körömcipőm orrát bámulom. A táskám apró és barna, hogy ne tűnjek úgy, mint aki temetésre megy, a harisnyám testszínű. Sokat variáltam, mire végül kitaláltam, hogy mibe jöjjek, s ez tűnt a legbiztosabb választásnak. Klasszikus, elegáns, ez az, amivel nem lehet mellélőni. Igaz, nem csillogtatja meg a személyiségemet, de ahogy

Miért lenne kivétel az állásinterjú?

Egyszerre nyílik az ajtó és egy fiatal, fekete hajú lány robog ki rajta. A szeme megkapóan kék, egy pillanatra el is áll a lélegzetem, olyannyira. Aztán magamhoz térve már állnék fel, hogy dobogó szívvel belépjek a tárgyalóba, amikor a titkárnő rám mosolyog, behúzza a nyitott ajtót és kis türelmet kér. Visszahuppanok a fotelba és a fekete hajú lány után nézek, aki épp eltűnik a folyosón. Még látom a bakancsát, ahogy befordul a sarkon. A bakancsát...

Aztán eszembe idézem, ahogy kilép az előtérbe. Akkor az átható, világítóan kék szeme fogott meg, de most ahogy visszaemlékszem, más is szöget üt a fejemben vele kapcsolatban.

Divat, stílus illendőség...

Elmélázgatok magamban, hogy vajon ez csak nekem fura-e? Persze megkérdezni nem tudok senkit, hiszen egyedül ülök a váróban, és ha nem is így lenne, akkor sem fordulnék oda senkihez, hogy „Te láttad, miben volt?"Meg igazából jól nézett ki, tetszett a szettje, csak valahogy nem éreztem idevalónak. Farmer? Bakancs? Talán a farmer a blúzzal és egy elegánsabb magas sarkúval... Bár nekem a farmer sem stílusos állásinterjúra, még akkor sem, ha a munkakör nem vezérigazgatói. De a bakancs? Pedig jó kis bakancs volt, a lakk nagyon tetszett, lehet, hogy nekem is be kéne szereznem valami hasonlót. De mégiscsak állásinterjú...

Az is lehet viszont, hogy én vagyok túl maradi, elvégre a színházban is láttam, hogy akadt, aki farmerben és pulcsiban jött, a másik meg cicanaciban és sportcipőben. De legalább ing volt a pulcsi alatt, a cicanacis, sportcipős meg valami flitteres felsőt viselt. Divatos volt mindkettő, szó se róla, csak megint az a fránya stílus hiányzott, na meg az, hogy alkalomhoz illő legyen. Legalább egy kicsit.

Nem illendő... - te jó ég, mintha a nagyanyámat hallanám... „Nem illendő..."

Susinacit is felvesznek díjkiosztókra, meg ma már macinadrágban menő mindenhova eljárni: étterembe, randizni, a karácsonyi vacsin sem ciki.

Száz szónak is egy a vége. Divatos volt a világítóan kék szemű lány outfitje? Igen! Stílusos volt a világítóan kék szemű lány outfitje? Igen! Felvennéd a világítóan kék szemű lány outfitjét? Naná! De nem most, nem ide, nem egy állásinterjúra...

- Hahó! – egy bizonytalan hang szólongat, s hatására hirtelen visszatérek az eszmefuttatásból. A titkárnő áll mellettem mosolyogva, bézs blúzban, fekete ceruzaszoknyában és nude körömcipőben. – Várnak a tárgyalóban. Sok szerencsét!

Nyitókép: Shutterstock