Horrorisztikus szépségtippek a történelemből

Minden nő, aki ad magára, igyekszik a lehető legjobb kencékkel kényeztetni a bőrét. Ez már a múltban is így volt: a hölgyek szinte mindent hajlandóak voltak megtenni a szépségükért.

A sok hasznos praktika mellett azonban néha alaposan mellényúltak, és fura, gusztustalan, vagy épp mérgező dolgokat kentek magukra...

Kleopátra

Az ókori szépségikon szamártejes fürdőjéről már mindannyian hallottunk, de emellett még számos más praktikát is alkalmazott. A filmekből ismert erős fekete szemkontúrt és a zöldes színű szemhéjpúdert nemcsak a királynő, de a vagyonosabb hölgyek is naponta használták. Nem volt nemesi kiváltság a sminkviselés, viszont az alapanyagok borsos ára miatt mégsem engedhette meg magának akárki. A fekete festéket jobbára porított fémporból állították elő, melyhez állati zsírt vagy olajat kevertek.

Kleopatra film- Elizabeth TaylorForrás: AFPforum

A malachitot szintén porították, ez adta a zöldes színt a szemhéjon. A szemfestésnek az esztétika mellett vallási és egészségügyi vonatkozásai is voltak. Az erős fekete festék például védett a sivatagi nap sugárzásától, és bizonyos rovarok ellen is hatásosnak bizonyult.

A krokodilkaki és a római nők

A rómaiak is kedvelték a "sminket", bár az erősen kifestett szem, harsány rúzs és a pirosító használata a prostituáltakra volt jellemző. Fennmaradtak korabeli leírások, részletesen taglalva az alapanyagokat, melyek között nem egy mérgező volt. Például a cinóber (higany-szulfidból kinyert vörös színezőanyag), amit a gazdagabb asszonyok kentek a szájukra. A szegényebbek szederborból vagy a vörösbor "seprőjéből" (erjesztés utáni üledékéből) készítettek rúzst.

Örök fiatalságot pedig a krokodilürülék ígért - férfiak és nők egyaránt pakolásként használták éjszakára a ráncok ellen. A hattyúzsír és a porított csigaház fehérítésre szolgált.

Fogmosás pisivel?!

A 15. században még az emberi vizeletet is bevetették fehérítésre és fogápolásra, a benne lévő ammónia hatása miatt. A 16. századi Angliában I. Erzsébet már sokkal veszélyesebb módszert alkalmazott a himlőhelyeinek elfedésére. A "velencei ólom" névre keresztelt arcfehérítőt használta, ami a tojásfehérje és az ecet mellett mérgező ólom-szulfátot is tartalmazott. Nem csoda, hogy egy idő után az ólommérgezés tüneteit produkálta minden ezzel szépülő hölgy (hajhullás, fejfájás, mentális zavar)...

A 18. században a fehérítés helyett a pirosítás kapott jelentős szerepet. Ebben az időszakban ismét előtérbe került a korábban említett cinóber, amely szintén súlyos mérgezést okozhatott. A pirosítóként ismert karmazsin viszont nem volt ártalmas, hiszen a nőstény bíbortetű testéből nyerték ki. Mielőtt legyintenénk a barbár szokásokra, elárulom: a bíbortetűből kinyert anyagot ma is használják, például ételszínezékként.

Charles Dana Gibson- Gibson lányokForrás: Wikipedia

Egy kis nadragulya a szembe...

A 19. században újra a sápadt hölgyek jöttek divatba. A világos arcszínt már barátságosabb szerekkel érték el, a cink-oxid váltotta fel az ólom alapú kozmetikumokat. A nők a bőrük alatt futó ereket kékes festékkel emelték ki, a törékenységüket érzékeltetve. A kémia és a tudomány fejlődésének hatására rengeteg új szépségápolási termék látott napvilágot, viszont nem igazán törődtek a mellékhatásokkal.

A kor kedvence a nadragulyás szemcsepp volt, mert csillogó szemeket varázsolt tág pupillával - bár mértéktelen alkalmazása súlyos mérgezést okozott.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?